Az utolsó bejegyzés

Sokszor gondolkodtam, hogy vajon mikor fogom befejezni ezt a blogot, most rájöttem: eljött ez az idő. Tegnap este Kriszta és én - a lehető legbékésebb módon - külön váltunk, és ezzel nem csak egy hihetetlenül fontos és meghatározó kapcsolat ér véget, hanem ez a napló is. El sem tudnám képzelni, hogy nélküle folytatódjon, hogy majd egyszer másról írjak itt, ahol Ő marad az a bizonyos Ő.
Rövidre zárom ezt a bejegyzést is. Sziasztok!
(A blog itt marad, de nem frissül többé.)

Trollface

Barack Oszama bejelenti Obama Bin Laden halálát.

Szombat esti mindfuck

Elfelejtettem papírra monitorra vetni a szombat esti hazautat, most röviden pótlom e hiányosságot.
(Hm, mégsem. Elkezdtem, elmentve itt pihen alább láthatatlanul, ha sikerül a kritériumoknak megfelelő módon befejeznem, akkor publikálom, ha nem, akkor összecsapom a lényeget. De nem most. Most alvás.)

Személyiségteszt - változások két év alatt

Két évvel ezelőtt az erőteljes kolerikus (és szangvinikus) személyiségtípus(ok) volt(ak) igazán jellemző(ek) rám, és miután Krisztával beszéltünk erről, most újból megcsináltam az akkori tesztet, amiből a következő eredmény született:
52%-ban extrovertált, 62%-ban instabil, főként tökéletes melankolikus (és kolerikus/szangvinikus) személyiség vagyok, és ez körülbelül jól türközi azokat a változásokat, amiket megfigyeltem magamon.

Négyhúsz

Hajnalban nem jött időben a busz, így most a Videoton-os járattal mentem dolgozni (ami szintén Alfa Volán, viszont a Piac tér helyett a Videoton a végállomás). Ezt ezentúl akár rendszeresíthetem is, így többet alhatok a buszon.
Délután random találkoztam Pepével, Rasival és Trollal, Marxim teraszán süttettük a hasunkat. Vicces párbeszédek délutánja volt ez a mai, rengeteg - tényleg - jó poén hangzott el, na és persze a szokásos cseszegetések.

Maga a semmi

Hogy mi a nagy büdös helyzet ezen a végen? Semmi. Semmi. Semmi.
Semmi.
Eltelt két-három perc: semmi. Lófasz. Nihil.
És ilyenkor annyira szétbasz az ideg, hogy fel tudnék robbanni, mint Cartmen, amikor megtudja, hogy a KFC hozzáférhetetlenné válik.
Kb. másból sem állnak a hétköznapjaim, mint 8 óra bitangfos biorobotolásból a kurva VT Metálban, vagy ha ez nincs, akkor itthon hesszelek, és a következő időtöltések egyikét-másikát, esetleg mindkettőt egyszerre űzöm:
1.) várom, hogy Kriszta hazajöjjön.
2.) várom, hogy próbáljunk a zenekarral.
Előbbire kb. júliusig kell várnom, utóbbira változó intervallumot, de az állandó, a konstans, az anyag, ami kitölt engem már nagyon régóta, az a várakozás. És ebbe lehetőleg ne őrülj bele, lehetőleg ne akarj időnként rommá törni mindent, lehetőleg maradjon életkedved.
De én ezt már l.e.í.r.h.a.t.a.t.l.a.n.u.l. unom, ebből már iszonyúan elegem van, megőszülök, egyenként tépem ki a haj- és szőrszálaimat attól, hogy per pillanat nem mozdíthatok meg magam egyetlen követ sem, hanem várnom kell, hogy megmozduljon. Dúl bennem az energia, és le vagyok kötözve egy székhez.

A slusszpoén az, hogy amikor ezt a nyomorult tehetetlenséget megérzem magamon, akkor egyszerre mindentől elmegy a kedvem, nincs motivációm előszedni a gitárt, nincs kedvem olvasni, mást sem csinálok, csak cigarettáról cigarettára gyújtok, közben ülök a kibaszott gép előtt és a kibaszott COD-dal játszom, és tudomhogyerrőlénistehetekdeakkorisafaszomatazegészbe #@&°`$łŁđĐ{[ߤłŁ÷!!!

Rövid eszmefuttatás a világvégéről

Hajmosás közben elgondolkodtam a világvégéről, mert ugyebár jövőre azt ígérik, hogy ez lesz a program.

Eleve nem létezik olyan, hogy világvége*; olyan előfordulhat, hogy kipusztul az emberiség, de a kettő nem azonos dolog. Ostobán, helytelenül és egocentrikusan a fajunk kihalására használjuk a 'világvége' kifejezést, holott csak a mi kapcsolatunk a világgal (ti. hogy benne létezünk) szűnhet meg, továbbá a Föld, vagy netalán a Naprendszerünk pusztulhat el. Ha ugyanis így értelmezzük, tulajdonképpen már a világvége után vagyunk, legalábbis a dinoszauruszok már "megélték" a világvégét. Már az nagy szerencse, hogy bolygónk megfelelő környezettel, feltételekkel rendelkezik egy komolyabb létforma kialakulásához, ez sem sok planétáról mondható el. És ha már említettem a dinókat, ők legalább nem küzdöttek ennyire kitartóan a környezetük (lakhelyük!) elpusztításáért, mint a mai emberiség teszi azt...

*Világvége. Ugyanúgy felfoghatatlan, mint az, hogy a világűr végtelen. Próbáljátok meg értelmezni, hogy végtelen. "Rendben, de mi van azon túl?" Ugye, hogy nem lehet...