Kassa, 1. nap A negyed 1-re tervezett indulás kicsit csúszott, és a Piac téren is
szerencsétlenkedtünk valamennyit, hogy Imre bá`-t felvegyük. Az út során egyszer álltunk meg, akkor ettünk is egy
McFriest.
Kassán egy külvárosi kollégium épületében szállásoltak el minket, Szabi,
Buzz, Tomi és én az A31-es szobát kaptuk. Finom vacsora után siettünk a
Thália színházba, ahol Rákóczi életéről néztünk meg egy egészen jó
színdarabot. Innen 23h után értünk vissza a koleszba.
Csuti szekszárdi Zweigelt-je finom volt, vadászban is, meg magában is.
Nem ittam sokat. Anna, Mariann, Martina és egy idegen lány,
Zsófi vendégszeretetét élveztük, ott töltöttük az időt, amíg eljött a
villanyoltás ideje. Nyitnám az ajtónkat, de valami nem stimmelt, és csak
egy negyedet fordult a kulcs a zárban. Aranka néni szólt a portásnak,
feljöttek többen, de csak kb. fél órával később jutottunk be a szobába -
addigra amúgy már elkönyveltük, hogy az A34-esben, tehát Mariannéknál
alszunk, a másik szobarészben. (Merthogy minden szoba két kisebb,
kétágyas szobára oszlott) A biztonság kedvéért nem maradhattunk az
A31-esben, mert ha pl. belülről zárjuk be az ajtót, és újra ezt
csinálja, az gáz. :) Így elköltöztünk a B50-esbe, ami gyakorlatilag az
épületnek teljesen átellenes oldala, és a legmagasabb, 5. emelet
legvégén van. A folyosónk teljesen lakatlan volt, csak mi voltunk ott!
xD Tanári felügyeletről szó sem volt, az erkélyen kényelmesen
dohányozhattam, az alul látható kilátás mellett. |
|
Már hajnali 2 körül lehetett, amikor kitaláltuk, hogy biztos vicces, ha
levizelünk az 5.-ről... xD Szabi lement Buzz fényképezőjével, én pedig
fentről rögzítettem a cselekményt. Egy alkalommal én is ledobtam egy
sárgát, és közben kameráztam. A felvételek nem lettek jók, mert sötét
volt, de hallani, hogy fuldoklunk a röhögéstől... xD
|
Amúgy valamikor ekkor törhették fel a buszainkat, amiről odahaza is
szóltak a hírek. A mi buszunkból úgy tudom, csak egy Milka csokit
sikerült ellopni, de a többi buszt nem kímélték. Nem értem, hogy nem
vették észre a DVD-lejátszót a buszunkban, de mindegy is, a lényeg, hogy
nem vitték el. |
Szabi 3-4 körül bealudt, mi pedig Buzz-zal az erkélyen beszélgettünk a
hűvös levegő ellenére. Kellemes volt. Nagy "fíling" kint ülni, hallgatni
a szeleket, nézni az éjjeli külvárost, és közben csendben, nyugiban
beszélgetni. |
Szólj hozzá!
|
|
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|