2007. szeptember 6., csütörtök
pimas [#1015] [1273chr] [1 hozzászólás]

FeZeN 2007 - 1. nap

Évával gyalogoltunk a Bregyó-közbe, hogy részt vegyünk az idei (szokásos) utolsó zenei fesztiválon, a FeZeN-en. Elsőként sört vettem magamhoz és körülnéztünk. Tudni kell, hogy picsafagyasztó hideg fogadta a rendezvényre érkezőket.
Junkies-ra csak elnéztünk, túl korán volt, nem is nagyon volt közönség. Hiperkarma (9) 17h helyett 18h-kor kezdődött, de nem is baj. Ekkor már sok-sok ismerős is jelen volt, Szalcival és Évával beálltunk az első sorba (Éva aztán kisodródott onnan). 'karma hatalmas koncertet adott, számomra a három nap alatt a legjobbat... Bérczesi persze jól betépett a végére, de így is precízen játszottak. Az Amondó, na az tejóistenmekkoravoltmár.

Utána Vadoviccsal beszéltem a zenekar újraalapításáról, majd CsalaAnnáékhoz csatlakoztam. Anna mintha sokat ivott volna... :) Később Éváék ültek hozzánk, majd mentünk Kispálra (7), LadányiLaciékkal is találkoztam. Lovasiék megteremtették a kellő hangulatot, de valahogy most mégsem élveztem annyira. Azért rossznak nem nevezném.
Végül CsalaAnnáéknál aludtam, a város szélén. El is aludtam, de Anna nagyanyuja bevitt kocsival. Milyen rendes!

 



Kommentek

Marfrenia2023. május 11., 00:06 [#1]
Its so minimal that I can see it with my eyes priligy amazon canada Laverne HxVsyDPebJXNtaekk 6 22 2022



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu