Balaton 2008 - első mártózás

Reggel a 9-es vonattal elutaztunk Széplak-felsőre hatan, hogy megejtsük a hőn áhított első (közös) mártózást az idén. A vonaton persze nem jutottunk ülőhelyhez, ráadásul fülledt volt a levegő a zárt térben.
Krisztáék nyaralójához igyekezve beugrottunk egy boltba kenyérért (folyékonyért of course).

Közel 10 órát tartózkodtunk a Balatonon, este a 8-as vonattal mentünk haza. Megettünk ~20 darab virslit (grilleztünk), háromszor merültünk a magyar tenger habjai közé, leégtünk, elfáradtunk, és szerintem a többiek nevében is kijelenthetem, hogy marha jól éreztünk magunkat.

Balázs 20 meglepetés buli - Siófok

A cím megtéveszt: nem Siófokon tartottuk a meglepetés bulit.
Siófok úgy kerül a képbe, hogy Buzz és én leutaztunk Kriszta szüleivel a nyaralóhoz, hogy segítsünk KrisztApunak a mólót összeszerelni. Előtte fürödtünk, ettünk-ittunk, tehát pihentünk és élveztük a balatoni nyarat. Utána pedig a balatoni sarat, na jó, legyen iszap (mert voltaképp az). A legnagyobb mólódarabot begurítottuk (már amennyire használhatunk ilyen kifejezést egy korántsem gömb alakú valamire), a többit Buzz-zal behordtuk, KrisztApu pedig csavarozta össze az elemeket.
Még egyet fürödtünk, aztán hazavonatoztunk a szülőket hátrahagyva.

Este pedig Datyó szervezésében náluk gyűltünk össze, mivel Balázs az utolsó busszal jött haza munkából. Viszonylag sokan voltunk, beültünk a sötét nappaliba, és csendben (oké, viszonylag csendben) vártuk az ünnepeltet. Mikor felkapcsolta a villanyt, egyszerre Bamboocha-felkiáltással köszöntöttük.

A változás előszele

Állítólag valami változni fog, legalábbis ha jól rémlik, az egyik (nem olyan régi) álmom megfejtése ezt mondta. Most én is így érzem.
Változni fog, mint azt sejtem is, és már csak arra kéne rájönni, hogy mi, milyen irányba, és hogy jó lesz-e nekem ez. Egyre jobban összpontosul bennem az erő, a zenekarral (saját) kapcsolatban, kezdem át- és késznek látni az egészet. Furcsa ez, mert rajtam kívül még csak egy ember biztos, de a dalok (11/12) készen vannak, megterveztem mindent, és úgy is kezelem, mintha már készen lenne, csak még meg kell várnom, amíg beteljesül.
A név pedig kötelez, és ezzel a névvel (továbbra is homály fedi) én életem végéig elégedett leszek.

Hölgyeim és uraim, nem olyan sokára (augusztus 18.) elkészítem a saját anyagot, azt a lemezt, amely hatalmába kerített anélkül, hogy készen lenne. Kiderül tehát, mennyire élek a zárt világomban, mennyire fogékonyak mások rám, és hogy mennyire tudom jelenleg kifejezni magam a zenével. Eldől, hogy van-e lehetőség hittel és akarattal életben tartani, esetleg saját mércével mért sikerre vinni egy olyan dolgot, ami bennem régóta megvan, de még senki nem szembesült vele.

Az előszelét érzem.

Biciklis

Késődélután (miután Möbiusban ittunk egy szörpöt) Bandi, Gebe, Kriszta és én biciklivel eltekertünk a Kócsagos toronyhoz, vagy mi a szösz a neve. Ez a tákolmány a Sóstói Természetvédelmi terület egyik legszebb helyén áll, ahonnan még rálátni a maradék tóra. Itt időztünk egy kicsit, Buzz is jött később, majd még tekertünk egyet a parkon belül, és mentünk haza.

Balázs 20 - part II.

Nemrég lett 4 esztendős e blog. Hogy rohan az idő... Egyszer már visszaolvasom az egészet, amolyan nosztalgiaképp...

Este éjjel buszmegállós-buli volt, ahogy az időnként előfordul szerény vidéki életünkben. Attila és Datyó viszontlag hamar, kb. 1 órakor már mentek, mi még beszélgettünk a zenéről és egyéb, kissé filozofikus dolgokról. Jött SuhaMarci, és végül fél 4-kor indultunk haza.
Otthon már nem is aludtam, hamarosan világosodott.

Balaton-est

Délután - az amúgy 10 perces késéssel induló - 16.55-ös vonattal Kriszta meg én lementünk Balcsira, hozzájuk (nyaraló). A vonaton TörökTomiékkal egy kocsiban utaztunk, ők Szabadisóstóra igyekeztek.

Naplementére kimentünk a partra egy üveg Merlot kíséretében. Persze hiába vittem a Zenitet, a felhők takarták a naplementét. (Később azért találtam még fotótémát) Sétáltunk egy hatalmasat, egészen a legközelebbi boltig (Camelot étterem környékén). Gumicukor, német fiatalok kiröhögése, gyönyörködés az éjjeli magyar tengerben, jó beszélgetés, és hazaértünk.
Tulajdonképpen semmi érdemlegeset nem tettünk (még csak fürdeni sem mentünk, mivel fújt a szél), mégis kellemes volt ez a kiruccanás. Éreztük a balatoni éjszaka feelingjét.

El nem készülő

Miután tegnap megkerestek a Pannon Profittól, hogy ugyan tudok-e róla, hogy dolgoznom kellene (nem, senki nem szólt), ma délután újra Sanmina pardon, Foxcon, vagy mi, 8 órában. Tulajdonképpen nem is bánom, miért tenném? Ha minden jól megy, és nem mond vissza semmit az új tulajdonos, akkor augusztus 31-ig bármikor mehetek dolgozni, ami azt jelenti, hogy az elkövetkezendő négy hétben így is teszek, majd két hét balatoni pihenés (Öszödfeszt, saját lemez) után, még suli kezdés előtt lehúzok egy búcsúhetet. Ha minden számítás megtalálva, és tényleg eszerint telik innentől a nyaram, akkor cirka 130-140 ezer HUF-ot szedhetek össze diákmunkával.

A klasszikus Márk-effektus már fel is ütötte a fejét, azonnal elkezdtem számolni és nézelődni; egy Canon Eos 300 használtan akadály nélkül beleférne a költségvetésembe, mindent figyelembe véve. Persze a kérdés, hogy mennyire merjek előre tervezni, mert ha kiderül két hét múlva, hogy nincs több munka, akkor elesek 50-60 ezer forinttól, és úgy már igencsak felborulna a nyári költségvetésem.

Persze kérdés, hogy minek nekem egy ilyen fényképezőgép, hiszen analóg SLR-em már van (Zenit 12XP). Mégis úgy gondolom, hogy - bár a régi szovjet Zenittel semmi bajom, imádom - egy Eos 300, ami pl. akár 1/2000-es záridőre is képes (az életben ki nem használnám, haha), és alapból 28-80 mm-es zoomobjektívvel van szerelve (továbbá nem tettem le a teleobjektív-vásárlásról, amit Zenittel és adapterrel az Eos-szal is tudnék használni), sokat könnyítene a fotók pontos kiexponálásában (pláne, hogy a Zenittel most csak tippelem a fény-értékeket). Szóval egy jobb eszköz kerülne a kezembe, amivel lefotózhatnék olyan dolgokat, amikre a Zenit már képtelen.
Természetesen a szovjet masinától sem válnék meg.

És mindezt most azért volt időm leírni, mert hosszú idő után először nem készültem el időben, és meg sem próbáltam elérni a 11.07-es buszt. Amikor még 11.03-kor sem álltam készen, akkor adtam fel.

Nesze-neked 13-a

Kezdődött azzal, hogy a tervezett film-forgatást (Tesco tejföl folytatás) Buzz lemondta. Krisztával keresztülnyargaltunk a városon (a szokásos Öreghegy-Maroshegy táv, már a véremben lábamban van) és beszéltünk Imivel, aki kedvesen vendégül is látott minket egy órára.

A délutánra megbeszélt próba finoman szólva is veszekedésbe fulladt, amit most semmiképpen nem részletezek, ugyanis lusta vagyok hozzá, továbbá nincs is kedvem ezzel foglalkozni.

W200i

Ma vettem egy ilyen telefont, mert a régi az incidens óta tényleg rossz állapotban van.

Fehérvár egyik meghasadt elméje

Van egy (chö, nem is egy) őrült a koronázó város lakosai közül, aki időről időre felbukkan a belváros utcáin, és hangosan - de komolyan, mint egy gyengébb hangosbemondó - hirdeti különböző nézeteit, legtöbbször összefüggéstelenül. Az emberek persze összeráncolják szemöldökeiket, összenéznek, nevetnek és/vagy mesélik egymásnak, hogy a múltkor is láttam, ez mindig itt rohangál, de engem érdekel ez a muksó. Annyira megkérdezném tőle, hogy mi történt vele, milyen (volt) az élete.
Szinte biztos, hogy skizofrén a manus.

A minap két alkalommal is láttam-hallottam a Piac téren, először megtiltotta, hogy parancsoljak neki (értsd: kb. azt ordította egy feltehetőleg fiktív E/2-nek, hogy nekem te ne parancsolgass...), később fennhangon közölte (a nagyvilággal): két diploma és négy oklevél birtokosa, mindent elért, amit el akart, és tanuljuk meg becsülni egymást.
Ne feledjük el, hogy a bolondok, részegek és gyerekek mindig igazat mondanak. Hogy van-e diplomája, oklevele? Nem tudni, de teljesen mindegy is. Amit mondott, nem hülyeség, ám senki sem lehet próféta a saját hazájában.
Nem tartom kizártnak, hogy beleőrült a sikertelenségbe, őt is, mint minket egytől egyig, felzabálta az élet...

"HALLATLAN LÁTATLAN ÓVATLAN KELLETLEN
VÉGETLEN VÁRATLAN VÁGATLAN VÉLETLEN
- MINDENKÉPP MEGVÁROM...
- BÁRMEDDIG VÁRHATOD.
Ő KÉSIK, MINT MINDIG, ÉS MINDIG IS KÉSNI FOG..."
[KEPSZLOKK HIPERKARMA]

...csakittcsakmost...

"Üresen állok, mindennek háttal." Könnyeden, nem feszengve, mint aki már sok mindent letudott előre, elkészült a számla, és sem panasz, sem észrevétel nincs, csak egy háló - a közöny - amivel befogom a dolgokat. "Számítás megtalálva. Ellenfél nincs komoly."
Azt értsétek meg, hogy nem vagyok szomorú, csak olyan, mint a szobor a téren. Eddig is így gondoltam, ezután sem fogom másképp, mindenkinek a maga felfedező útját kell járnia. Én közel vagyok a végéhez. Lényeges újdonság már nem érhet semmivel és senkivel kapcsolatban, na jó, biztos érhet "legyen igazad."
Visszaköszönnek majd ezek a dolgok. 11. dal.

UtcaZene fesztivál - I. rész

Este felkerekedtünk, hogy Veszprémbe jussunk, ha már UtcaZene fesztivál van. Ennek megfelelően a gitár elengedhetetlen kellékként jött velem, én meg Balázzsal, Datyóval és Lacival. Fehérváron beszereztünk pár doboz sört (no meg találkoztunk Timivel és Misivel), aztán buszra szálltunk.

A veszprémi pályaudvaron, amíg Krisztát vártuk - és miután megérkezett - a gitár segítségével tartottam távol a járókelőket. Jöttek Gebéék, elnéztünk hozzájuk is, később megint visszajöttünk a sétálóutcára. Vettem Utcazene pólót. :)
Megjött HorváthGergő és Csebo, ittunk még és mászkáltunk fel-alá a városban egész éjjel. A hajnali busz előtt sikerült egy órát aludni a pályaudvar egyik padján.
A buszraszállást pedig egy csöppet nevetségessé tette a sok értetlen utas és a kelleténél sokkal idegesebb sofőr. A vége az lett, hogy a rendőröket is kihívta a Volánbuszos dolgozó...

A Rádió Toronyról

Nézzük meg közelebbről a fehérvári Rádió Tornyot, ugyanis e napnak egyik kulcsfontosságú épületegyütteséről ejtek néhány szót.
A toronypár Maroshegyen található, a történetéről én nem tudok valami sokat. Régen katonai célokat szolgáltak, manapság már csak sima rádió adó-vevő tornyok, ráadásul elképzelhető, hogy a közeljövőben lebontják őket. (A maroshegyiek bátran javítsanak ki, ha tévedek valamiben).
Állítólag többen felmásztak már a magasba nyúló vasszerkezetekre, sőt, a kettő torony között húzódó kábelen egy kitömött over-all lóg, feltételezem, azt sem a jézuska tette oda karácsonyi ajándékként... ;)

Este, ahogy kiléptem a próbateremből (pontosabban a kocsmából) megpillantottam a tornyokat, és egyből tudtam, mihez kezdünk a sötétség eljövetelével. Marciék már akcióztak egyet, most hasonlóképp lopakodtunk oda mind az öten (tehát a zenekar). Az épületben égtek a lámpák, de kellően távol van a toronytól, így nem is aggódtam igazán. A "földszintről" már elláttunk a létesítmény (vélhetően) főbejáratáig, ahol egy hajlongó faágról azt hittem, egy takarító, aki épp felmos. Imi teleobjektívével megvizsgáltuk a kérdéses alakot, aztán elindultunk fel.
A szél meghiúsította az akciót, Gebe sapkáját majdnem le is fújta a fejéről - el lehet képzelni, mekkora fuvallat lehetett.

Az Eos

És igen. Ma reggel megérkezett a Canon Eos 300, amihez még ajándék két filmet is kaptam. Az egyiket már be is fűztem be is fűzte helyettem a gép (automatika, ugyebár). User Guideline ugyan még nincs, de már rajta vagyok az ügyön, és tulajdonképpen bekapcsolni be tudom, az automatától a manuális módig tudok kezelni mindent, szóval csak egy-két gomb funkciójának kéne utánanézni, hogy válogathassak a négyféle fénymérés és a trallalalllala stb. ezernyi megoldás között. Okos a gép, na, ki is kell használni.

Ilyen felbuzdult állapotomban persze, hogy elvittem magammal próbára is, és istenem az a 28 mm-es gyújtótáv, hogy mi mindent be tudok vele fogni egy képbe... Próba után Marcival egy fillére kiszámolós vásárlást ejtettünk meg a Lidlben, majd felugrottunk Bandihoz is, ahol az erkélyről is muszáj volt lőnöm két képet (ebből lett három, úgy, hogy rajtafelejtettem az ujjam az expo gombon, és már készült is a második fotó ugyanarról a témáról, ugyanonnan, precízen. Erre a hibára amúgy már számítottam, és bele is léptem, de legalább ezentúl nem lesz ilyen. Mert figyelek.)

Vigyázat, fiktív! - Rádió Torony sztori

* FIGYELEM, A KÖVETKEZŐ TÖRTÉNET NEM FELTÉTLENÜL IGAZ! *

Este, 10 óra. Sötét volt és szélcsend, még egy kávé és indulhatunk. Mentálisan felkészülve, adrenalin a farzsebben, megérkeztünk a helyszínre. Egy piros fény, feljebb még egy, még feljebb az utolsó.
Rádió torony, igen. Természetesen ahogy odaértünk, néhány villám és pár égdörgés jelezte, hogy hülyeséget művelünk, de visszafordulni...? Á, nem úgy van az.
Bejutottunk, indul az első, követi a többi, és a végén én is felkapaszkodtam a létrára. Szapora szívverés, adrenalin már nem a farzsebben, megjelentek az első fények a távolból, szemmagasságból eltűntek a fák és hirtelen már felettük álltam. Felnéztem, Bandi talpa egyre távolodott, de sietni nem szabad. Villámlott. Nabazmeg.
Az első emelet fényei közeledtek, túljutottunk a szorítón, és egyszercsak felértem. Elég szűkösen fértünk el öten, ráadásul tuti, hogy takartuk részben a lámpákat, tehát biztos nem voltunk feltűnőek messziről.

Visszafele elsőnek indultam. A ha innen lejutok élve, többet ilyet nem csinálok szlogen villódzó piros betűkkel fegyelmezett a belső képernyőn, miközben fáradt karokkal és remegő lábakkal araszoltam alá - a sötétbe, persze. Szerencsére hamar lenyugtattam magam és kitaláltam egy jó mászó-taktikát, amely szerint három fix pont (végtag) mindig kapaszkodik és csak egy mozdul; a végefelé már meglehetősen gyorsan tudtam ezzel haladni.
Nincs megnyugtatóbb, mint amikor a szemem sarkából újra látom a fákat... :)

Nosztalgia-út Siófokra

Krisztával késődélután vonatra szálltunk és irány Siófok, na jó, Széplak felső, nyaraló. Amolyan nosztalgiázás, két éve voltunk Siófokon Quimby-n. Mire lepakoltunk és szusszantunk, már indulnunk is kellett Nóriért és Janóért - mivel hívtunk magunkkal jópár barátot, csak egy picit későn szóltunk, tehát rajtuk kívül nem tudott velünk tartani senki.

Mindenesetre így négyen is jól agyonütöttük az időt, megbeszéltünk mindent, söröztünk, vadász(oz)tunk a tóparton, néztük a villámokat, később Nóri meg Janó be is merészkedtek a vízbe. (Másodfokú viharjelzés meg le van szarva... x) )

Nosztalgia-út Siófokról (haza)

Eleve nem tudom, hogy lehet, hogy pontban 22.22-kor nyomtam meg az Új bejegyzés gombot...

Mostanra tényleg hazaértem, például Siófokról, de azért Fehérvárat is illik szóbahozni. A délelőttből megmaradt két óra (mostanában kicsit későn kelek, még ha most konkrétan ennek megfelelően későn is aludtam el) részben hasznosan, részben inkább haszontalanul telt el, de akármelyik oldalát is nézem, nem cserélném el a nyugodt balatoni perceket semmire. Nóriék ráadásul még utánunk keltek fel, na de aztán összeszedtük magunkat és mentünk megmártózni.

Kényelmes boltban járás után a parton Kriszta (mivel mezítláb sétált a forró járdán, majd hűsítően a fűben) belelépett egy darázsba, amitől eleinte igencsak a frász kerülgetett, mert úgy tudtam, allergiás az efféle csípésekre. Hál'istennek sem öt, sem tíz perc után nem lett rosszul, leszámítva, hogy természetesen fájt a lába.
Ezt a feszültséget - hogy máshogy - egy újabb fürdéssel vezettük le, tudatában annak, hogy a 14.39-es vonatra már esélyünk sem volt. Nem mintha bántuk volna, délután még jobb volt a víz, pedig délelőtt sem neveztem volna hidegnek, csak koszosnak (mivel az esti vihar minden természetben fellelhető limlomot kihozott a partra).
Kötelességtudatból - vagy hívjuk muszájnak - végül összecsomagoltunk és hazautaztunk a 17.24-es gyorssal.

Fehérváron még elrohantam próbára, bár igazán sok értelme nem volt, így utólag átgondolva. Persze próbálni végülis mindig jó, és bár keveset zenéltünk, de azt a keveset is nagyon élveztem, Barbival sokszor össze is nevettünk, ahogy látta, milyen echte laza mozgáskultúrával dobolok.

A 9-es sárosdin aztán benyomtam a fülembe azt, hogy "so in the manner of speaking I just want to say...", amitől még mindig kiráz a hideg, függetlenül attól, hogy semmilyen negatív élményhez nem kapcsolom. (Szimplán szép.) Kacérkodtam a gondolattal, hogy a kórháznál leszállok és meglepem Krisztát, de holnap munka, és pihennem is kéne már.
A fül fejhallgatóm, a Philips, kontakthibás lett. Megesz a fene.

Tovább eggyel

Egész nap fáj a gyomrom, álmos, nyomott és nyűgös vagyok, mint egy tízéves kislány (már ha a tízéves kislányok ilyenek). Ahogy munka után felszálltam a buszra, benyomtam a zenét fülbe (most kényszerhelyzet van a fejhallgató miatt, így hát telefonról) és elaludtam. Szószerint, mert amikor kinyitottam a szemem, már Seregélyes és Sárosd között jártunk, erre döbbenetes gyorsasággal és nyugalommal ébredtem rá.
A helyzet azért vált kínossá, mert pénzem az nincsen és a város is üres, ráadásul Sárosd legelején szálltam le. (Ez olyan, hogy az útnak csak az egyik oldalán található két-három ház.) Nem akartam besétálni a faluba és pénzt kunyerálni, stoppolni sem volt pofám, úgyhogy magamban szidkozódva vártam a buszt. (Egy óra várakozás)
Öt perccel a busz indulása előtt arrajáró volt általános iskolás tanárom hazahozott.

Ez és ez pedig szívás, dehát úgymond ez van. A tavalyi két incidens után nem értem, miért kellett belelépni valami tisztázatlanba a Vörösmarty Színházat ismerve.

Írni és látni

A blog és a Zenit lassan olyan dolog lesz a környezetemben, mint a segglyuk. Mindenkinek van...