Zastava-kaland - a pech és az emberi hibák sorozata

Ez egy olyan történet, amit az ember azzal a tipikus bevezetéssel kezdene mesélni a barátainak, h "Hát, az úgy volt..." Aztán, ha mondjuk ismeretlen embereknek mesélné, akkor a történet végére érve az összes hallgató hazudósnak és fantáziálónak nézné a történet ismertetőjét.
Ha jobban belegondolunk - márpedig nekünk volt időnk belegondolni - az eddigi összes zűrben (a lehetőségekhez mérten) helytállt a Zastava, és mindig mi basztunk el valamit, ami miatt bajba jutottunk. Ma már azt hittem, h a kocsi adja meg magát alattunk, de persze ezúttal is tévedtem.

A történet tdkp még tegnap kezdődött, amikor megjavítottuk, pontosabban pótoltuk az elszakadt kuplungbowdent, és felkészítettük a járgányt a mai útra.
Sándor kivitt minket a Vásártérig, de megállapította, h nagyon fog a fék, akkor is, amikor nem kéne... : ) Aztán én kerültem a volánhoz. Az úticél a tejüzem melletti földút volt, de úgy kellett eljutni oda, h csak a TV-toronytól menjünk az aszfaltos úton (mert addig igencsak lakott terület van). A torony mögé vezető földút első szakasza laza fél méter körüli vízzel volt elöntve. Szerencsére ezt ki tudtuk kerülni, és onnan simán eljutottunk az Aba felé vezető földútra, elhagyva a tejüzemet.
Itt kijelöltünk egy szakaszt, amin a későbbi "futamokat" tartottuk. Három-négy traktort el kellett engednünk, és megvárni, míg eltűnnek a színről, de utána beletapostunk a gázba. : )) Az út csúnyán porzott utánunk...
A próbakört én tettem meg, aztán élesben mentek a körök. Az idők, teljesítési sorrendben:
Martin: 1:06:8
Milán: 0:55:7
Én: 0:48:7
: )
Na, mondjuk hozzá kell tenni, h Milánnal mi ketten már kockáztattunk is.
A szakasz A pontból B-be egy hosszú, lefelé vezető egyenesből és egy azt követő, derékszögű kanyarból, majd még egy rövid, enyhén jobbra ívelő egyenesből állt. Martin lassan ment, és a kanyar előtt nem fékezett, mégis be tudta venni (megjegyzem, a legsimábban). Milán már sokkal gyorsabban tépett, és fékezés ellenére megcsúszott a kanyarban... x )) Mi meg összeszartuk magunkat...
A legdurvább mégiscsak én voltam. Utólag kicsit jobban vigyáztam volna, de végülis nem esett bajunk. : ) Hármónk közül én vettem a legkisebb féktávot; a többiek már rég kiabáltak, h "fékezz!", de azért még tökig álltam a gázon. A kanyarban elég súlyosan megcsúsztam, gyakorlatilag a rendelkezésre álló helyet kihasználtam...
Érdekes önanalízis, h amikor komolyan kell venni a vezetést, akkor maximálisan tudok koncentrálni, és sztem megbízható teljesítményt tudok nyújtani. De amikor kicsit szabadon engedhetjük magunkat, az egyik legdrasztikusabban száguldó "őrültté" válok. : )
Végülis nem haltunk meg...
Na, de aztán még elnéztünk Aba felé. Kerestünk valami izgalmasabb pályát. Nem sokáig jutottunk. Már a falu határában (na jó, távoli határában) jártunk, amikor kifogyott a nafta. x DD Martin és én visszagyalogoltunk a faluba (mármint Seregélyesre, nem Abára). Még indulás előtt felhívtuk Sándort. Közölte velünk, h az út másfél óra gyalog... Azt hittem, viccel, ezért kijelentettem, h megjárjuk azt mi fél óra alatt... Ja. 54 perc, csak a faluba... x )) Utána készítettünk némi élelmiszercsomagot, ellátogattunk a benzinkútra (már ekkor teljesen sötét volt), majd biciklivel visszamentünk Milánhoz. A világításom nagyon konkrét volt... : ) Aztán a teljes sötétségben egyszercsak feltűnt, h bár elvileg mindig jó útra fordultunk, mégsem találtuk meg Milánt, sem az autót, mégis már kukoricatáblák mellett gurulunk a lejtőn (amiket korábban nem láttunk...) Szerencsére Milán lent várt minket az út végén, az autóval együtt. Mivel lejtőn álltunk meg, leeresztette annak aljáig a kocsit, h ne álljon semmilyen traktornak se az útjába. (Végül persze nem is jött senki...)
Egy baszott széles elágazásban voltunk tehát. Zseblámpát elfelejtettem hozni. Mobiltelefonfény mellett kajáltunk, majd betöltöttük volna a benzint... Ha nem felejtettem volna otthon a kulcsot, mely nyitja a tanksapka fedelét... x DD Ekkor kezdtünk el röhögni... Milán azonban hamar kapcsolt, és lefeszítette egy franciakulccsal azt a szar lemezt, betöltöttük a benzint, és bepakoltunk a bicikliket hátra. Az autó viszont nem indult el... (Ekkor hittem azt, h először bár, de cserbenhagy minket)
Felhívtuk Sándort, bár ez felesleges lépés volt (távorvoslás úgysem létezik), kiszedtünk a kerékpárokat, majd Martin rávett minket, h tegyünk egy utolsó próbát, hátha nem kell otthagynunk a gépet és gyalogolnunk. Ekkor már beindult a motor... Pakolás vissza, go home... : )
A humor még hátra volt; már akkor eszembe jutott, amikor csak jöttünk vissza bringával Milánhoz, h mivel készítettünk egy középkonzolt az autóba, amibe valamiért rosszul lett bekötve, ezért nem lesz hazafele világításunk, és a vaksötétben tippelve fogunk hazavezetni... Így is lett, féltávon Milán, másik felén a tejüzemig én vezettem. Azt leírni nem lehet... x )) Az út egy halványfekete, nehezen behatárolható akármi, az azt övező árkok-bokrok, mezőgazdasági földek valamivel (de alig láthatóan) sötétebbek voltak. Amelyikőnk épp vezetett, az kihajolt az ablakon, mert persze nagyon poros/koszos/"dzsuvás" volt a szélvédő. A jobb oldalon ülő mindig tájékoztatta a vezetőt az ő oldaláról, mert azt ugye már végképp nem tudta belátni a sofőr. Mivel a biciklik teljesen elfoglalták a hátsó teret, mindhárman elől nyomorogtunk. A tejüzem melletti szakasz volt a legdurvább, mert ott extrarossz a földút állapota. És ott épp én vezettem... Kész élmény volt.

"...ÉS GONDOLATBAN MÁR ÚJRA
MAGUNKAT LÁTOM, AHOGY VÁGUNK ÁLTAL
A HALDOKLÓ VILÁGON
AZ AUTÓM ÉS ÉN..."
[KEPSZLOKK KISPÁL ÉS A BORZ]

Betti-meet

Ma volt az utolsó próbánk a szünetben. Fáradtak voltunk, és még balhéztak is velünk, amiért egy órával kevesebbet zenélhettünk, cserébe, ennyivel többet pakolhattunk/szívhattuk a fogunk... Na, mindegy.
A lényeg utána jött. Találkoztam Bettivel, igen, direkte, megbeszélve. Azt hiszem, beadom a derekam. Szerintem tudom majd szeretni, ma nagyon úgy tűnt.

Művekmíting #3

Hát, lementünk harmadszor is, h boldogítsuk Turáékat. : ) Mivel sok blogot kell még mostan megírnom, ezért nem tárgyalom percről percre a történéseket. Néztünk South Parkot, Team America-t, szombaton Mackótestvért, és voltunk yankee-ben, amit én kissé (kissé nagyon?) meg is sínlettem.
Megnéztük Panda húgát, ahogy fesöndenszeltek. Szép volt, meg jó volt, tetszett, de én sohasem fogom megérteni ezt a műfajt. : ) De amúgy nagyon ügyesnek tűnnek, bár nem én vagyok a szakértője ennek.
Aztán ettünk pizzát a pizzásban, találkoztunk Hannával, és később átmentünk jenkibe. Még itt, a pizzásban láttam, h mennyien néztek minket Adrival, amolyan "kiafaszvagy?" nézéssel.
Aztán a pábban csócsóztunk, beszélgettünk, hevingeltünk egy gúd tájmot, és a bor is igen szépen fogyott (a szóda kevésbé). Sajnos későn éreztem meg, h túl sokat ittam. Ráadásul régen is ittam már alkoholt, most meg sokat egyszerre, de mentegetőzést félretéve: nem figyeltem magamra. A legrosszabb, vagy inkább még jó a rosszban, h mindenre emlékszem, és nem is voltam olyan iszonyat részeg, csak egyszerűen rosszul lettem. Rá kellett jönnöm, h nem bírom a bort. :-/ Aztán sajnos ki is dobtam a taccsot a jenki melletti sóderkupacra. Ezután követtem el a második nagy hibát, lementem újra, és a cigifüst még jobban felkavart. Szerencsére Tura vigyázott rám, ezer köszönet érte...
Viszont elég szégyenletes teljesítményt nyújtottam, egyszerűbben: még akkor este nekilátott égni a pofám, és még a buszon haza is bántam a dolgot... :-/ Cinkes.
Röhej, de amikor fél 2 fele éjjel helyrejött a gyomrom, hirtelen elálmosodtam (hogy ennek van-e biológiai oka, azt mondja meg egy biológus, de nekem lövésem sincs), és innentől emiatt voltam "használhatatlan". Hát, nem voltam valami lélekemelő dolog.
Hazafelé a buszon hallgattam a mobilomról az mp3-akat, és újra lehidaltam a Minden álmom miatt. Az agyamra megy, h nem bírok ilyen jó szöveget/zenét írni, egyszerre meg pláne. Utolérhetetlen.

Eltűnt Niki!!

16:29-kor álltam a buszmegállóban, h egy nehéz és őrült nap végén hazadöcögjek a sárosdi csuklóssal, ami persze késett is bőven. Mobilon keresett Betti, és megkérdezte, olvastam-e a mai újságot. Merthogy az 5. oldal alján ott van Tóth Nikolett, a bukott osztálytársunk, és az eltűnését közli a lap! Október 27-én (utsó tanítási napunk volt) már nem tért haza a suliból... : O Szolidan lehidaltam... Mi meg azt hittük, h csak lóg, ahogy (állítólag) szokott.
: | Hát...

Reggel siettem ki a negyed hetesre a sűrű ködben. Már jött fel a nap, de még aránylag sötét volt. A buszmegállóba érve léepihentem, de a faluba egy olyan jelenség érkezett, amit nem lehetett nem észrevenni. Egy fénykürtjelzéseket leadó kisautó, mögötte 5 kombájn. Valahogy sejtettem, és be is igazolódott, h a hosszú sort képző konvojt egész úton át képtelen volt megelőzni a sofőr. A kórházi lefordulónál vált csak el az utunk, mert a gépek a 8-as elkerülőn mentek tovább. Azt hiszem, nem kellett volna diploma ahhoz, h ezt a konvojmenetet ne a munkába/iskolába igyekvő embereket szállító busz menetidejére időzítsék. 20 percet késtünk.

A rendőrségen

Nikit Szandra barátnői erőszakkal bevitték a rendőrségre, és ki lett rúgva a Kodályból az igazolatlan hiányzásai miatt. Ezenkívül megírtuk a kémia dogát, és ennyi.

Likasórák :)

Ma a 2. (angol), az 5. (jelen esetben töri) és a 7. (ami amúgy is mindig lyukas) óra elmaradt. :) Hm. Liero-t játszottunk és Szabi CD-jéről South Parkot néztünk a nullás teremben.
Daveccel CoD-oztunk egy jót délután. Eleinte hárman, Molnár Gézával, aki - hát...- nem igazán vágja az ipart. ;) Carentan-on és Dawnvill-en nyomultunk, mindkettőn ők voltak ketten ellenem, és mégis én nyertem. :) Háháá! Nagyon belelendültem, olyan szinten osztottam az ellent. :) Aztán Géza kilépett, és ketten folytattuk Daveccel dícsmícsben, mivel a netre nem tudtunk felcsatlakozni. Harbor-on 25:15-re elvert, de Pavlov-on puskával osztottam a headshot-okat... x)) "Ezt direkt csinálod?"
Aztán jött Paudits Isti meg egy másik felnőtt is, Leslie néven szállt be, valamilyen Laci. Jót játszottunk.

CoD és foci

Ma is játszottunk kedvenc játékunkkal. :) Ma már feljutottunk a netre, nehezebb is volt, de még így is kurvára belejöttünk. Szinte végig pozitív mérlegeket csináltam.
Aztán fociztunk is, és abban is ügyesek voltunk. Hiába na, ez egy ilyen nap. ;)

Parlament és FHM

És akkor bejutottunk a plenáris gyűlésre. Merthogy ma oda ment látogatóba a gimnázium. Szép épület ez a parlament, de az ott dolgozókat tekintve inkább egy állatkert... Mert ravasz rókák, buta libák, lusta disznók, nagyképű majmok és irigy kutyák ülnek bent, akik ráadásul mindenkit madárnak néznek.
A szép és hiteles parlamenti körbevezetés után benézhettünk egy plenáris ülésre vagy gyűlésre, vagy mire. Nem hiszi el az Olvasó (már ha van olyan ezen a lapon ;) ), h mi zajlik ott! Megpróbálom hitelesen lefesteni a képet: egy képviselő/miniszter/főmufti beszél, amit a többi le se szar. Mit csinálnak ezek az emberek tehát? Tapasztalat, és nem fikció: telefonálnak, beszélgetnek, újságot olvasnak, laptopon interneteznek, de a legdurvább, és nem tréfálok: FHM-et nézegetnek. xDDD Ezek után nem kérdés, h miért tart itt az ország.
Megjegyzem, a parkolóban a két kezem nem tudtam volna összeszámlálni az Audi típusú autókat...

Összebújva

Találkoztam a barátnőmmel. :) Már sötét volt, negyed 6, a zenélő haranghoz mentünk ismét. Negyed 7-ig csak ücsörögtünk, de aztán jól összebújtunk, nagyon szorosan. :) És csókolóztunk, és puszilgattam a nyakát, és haza kellett menni, neki pedig hittanra. :/ Mindegy, majd legközelebb még többet leszünk együtt. :)
Hm. :))

Janka, a kis huncut

Rggel kipislogok az ablakon. Fehér minden. Én meg: "Mi a picsa?" :)
A buszmegállóban az unokaöcsém és Krisztián hógolyókkal vártak. El ugyan nem találtak, de elérték, h cserébe megfürdettem őket. Pöcsök. :)
Ma egészségügyi vizsgálaton esett át az egész osztály. Mi, fiúk rohadt gyorsan végigértünk. A doki egy fasz volt, de legalább megtudtam, h 58 kg, és 176 cm vagyok. Fél 1-re értünk vissza a suliba. Addig többnyire Janka, Betti, Kriszti, Szabi, Gábor és én verődtünk egy társaságba. Janka nem engedte lefotózni az arcát, így kénytelen voltam a mellét lefotografálni. :) Engedte is. Kifogyhatatlan energiakészlete van a csajszinak, zabálnivaló, és állandóan mosolyog. Igazi kis huncut. ;) Szabi egészen rá is hajtott. x)
Visszafele úton Szandra rámakaszkodott. Belémkarolt, ölelgetett, és egyebek. A cél egyértelmű volt_ féltékennyé tenni Bettit. De én nem hagyom magam, ezért rendszerint levakartam magamról, bár néha ehhez tényleg kétkézzel kellett lelöknöm a vállamról... :/ Hihetetlen.
Hirtelen eszembejutott pár Junkies-sor, prózában mondtam is neki, de nem figyelt igazán:
"Hiába minden hókusz-pókusz
Számodra nem terem
Pálmámom már több kókusz..."
A nap fénypontja kétségtelenül Olivér névnapi köszöntése volt. Szabival ketten találtuk ki és főként mi is valósítottuk meg: Buzzra rákötöttünk egy masnit, és ünnepélyesen átadtuk Olivérnek. :)) Nagy sikere volt az akciónak. (Büszkék is voltunk az ötletünkre. ;) )