Álmok több felvonásban

Egy: Valami kiképzésen vettem részt, volt fegyverem, mindenem. Voltak kommandós társaim, kicsit a Kántersztrájkra hasonlított a dolog. Egyet leszedtem távcsővel, de a többiek csak álltak és néztek, h milyen hülye vagyok, ez csak egy próba. : )
Kettő: valami hihetetlen palotában voltam, kicsit Prince of Persia 2 beütéssel (ma minden álom a játékokhoz kötődik?). Egy számomra eléggé beszámíthatatlannak tűnő faszi volt a házigazda, kicsit féltem.
Három: Na, ez volt a legparásabb… Davec, valaki (talán Gabica) meg én ültünk a tornacsarnokban, és néztük, ahogy az egyik lámpa szikrázik, egyre erősebben, aztán füstöl, majd füstölt még más is. Sötét volt már, csak az utcai lámpák égtek, aztán felkaptuk a gitárokat (amik nemtudom, hogyan kerültek oda), kirohantunk, és mivel Davec hátul futott, kicsit megégett abban a robbanásban, mellyel az egész épület szarrá porladt. :-/ Aztán felébredtem, és megnyugodtam.

Publikusság a népnek

Kicsit újra összefoglalom a publikusbélogba is azt, ami mostanában zajlott itt.
Továbbra is irogatom a zenéim és a szövegeim, párosítgatom, ami sikerül, ami nem, azt meg hagyom pihenni.
A játékunk, a Búsuló halad, mostanában egészen szépen.
Az Elmában is nyomulok, már majdnem végigtoltam, amint értékelhető időeredményt produkálok, bejelentkezek a MEMO oldalra is.
Jelenleg úgy áll a bál, h elképzelhető némi szűk magánéleti változás is, amiről (babonás parázásból) még nem sokat árulok el, de ha megtörténik, amire gondolok, akkor azt publikus bejegyzésbe (is) foglalom.
Kicsit felmászok FTP-vel is a tárhelyre, pofozgatok egy-két dolgot, talán linkeket, ezt-azt. Vagy csak szétnézek, ahogy szoktam. ; )

Izé

Izé-. Ez csak azért van itt, mert véletlenül kétszer posztoltam egy bejegyzést, és lusta vagyok bemászni az adatbázisba, h kiszedjem ezt. Amúgy jól vagyok. : )

Hinta

Az élet egy játszótér, egy hinta. Egyszer fenn, egyszer lenn. Én rossz hintába ültem, nekem csak a lent jut.
: )

Mert így működik a világ

Bassza meg az össze hülye!
Meg mindenki más is...

362 napja megy a blogom, és pont 362 bejegyzés van benn... 100%-os napi átlag! Ezigez! Jól fosom a szót...

Amszterdami caffe

So I say ne aggódj, legyél happy
'Cause the others, really nem a Te dolgod
Forget the összes shit, ami gátol
The life goes away úgyis magától

Ne hidd el, hogy hajtanod kell the money
Ami nélkül lehetetlen már the life
You are not god, nothing nincsen
Amit nem kahatnál for free

Mint a birds on the sky
And the flowers on the rét
Not fél, mégis él
Gettin' úgyis, hogyha nem kér

Szóval ne parázz, live today
Forget the okosak what dumálnak
Who mindig a homokba fúrja a face-ét
Vívja csak ő a stupid kis fight-ját

Saving-e somebody on the égen
Or we just lebegünk itt a létben
Who the nagyobb marha, aki wanna belive this
Or az aki the egészet leszarja

If you le vagy törve, get up with egy adag
Amsztedrami caffè yourself

"Úgy akarom, ahogy lesz!"

A végére értem Moldova György A pénz szaga c. riportkönyvének, mely a ’80-as évek kamionozásáról ír átfogóan. Rájöttem, h a rendszerváltás óta alig javult a magyar fuvarozás, az alapelv ugyanaz: úgy akarom, ahogy lesz! Mert úgysem úgy lesz, ahogy akarom…
Talán a géppark kicsit modernebb lett, de a fejetlenség, az „oldd meg, Te vagy a sofőr!”, a fejesek hanyagsága azóta is töretlen.
„Könnyű magának, szomszéd, maga kamionos!” – aki jól keres, de minden forintért duplán dolgozik meg.

Hírek a’ életemből: hajam hátul már olyan hosszú, h végülis copfba foghatnám. ; ) Elől is kezd visszanőni, aminek külön örülök.
Ma lementünk focizni az MTH-ra, Milán, Martin és én. Martin azonban vmiért szar kedvében volt, és hazaindult (mindezt akkor, amikor már a teljes utat megtettük…). Milán visszahozta (szó szerint), de mivel hajthatatlan volt, vele mi is hazacaptattunk. :-/
Sokat halad a játék, amit csinálunk. Ez jó hír, teszek fel ide is egy képet, ha minden igaz:

Holnap veszünk sátrat az Auchan-ben, én megtoldom egy hálózsákkal is. Így tud menni Adri madarásztáborba, kijutunk az EFOTT keddi napjára, és nyaralni is mehetünk valszeg, ötletesen kempingelni. Hogy ez utóbbi mikor és hogy, az nagyban múlik anyám szabadságán; mert egy könyvelő ugye azt nem veheti csak úgy ki.

Kerítés

Délelőtt főként játékot szerkesztettem, ma is aránylag jól munkálkodtam benne. Fél 11 felé szólt mama, h Milán a kerítés festését készíti elő, mi meg zenét hallgatunk, hogyan van ez. Csak ő épp azt nem tudta, h Milán természetéből eredően egy árva szót nem szólt, h megjött, mi meg nem hallottuk… Mindenesetre beálltam segíteni neki, aztán délben jött Sándor, h ebédeljünk meg, és folytassuk…Egy óra felé újra nekiláttunk, de háromeld 2-kor telefonált anya, h menjünk be a negyed 3-as busszal, mert megvesszük a sátrat.
Odafele Somorai Krisztiánnal beszélgettem, volt osztálytárs, még hatodik után ment be Fehérvárra 6-os gimibe. Az iskoláról beszéltünk.
Mire beértünk, egész hideg lett. Anyánk már várt minket, a 15-ös helyijárattal kimentünk az Auchen naaaagyáruházba. Az időnket jól beosztottuk, megtaláltuk a sátrat és nekem hálózsákot is, még egy szelet pizzát is ettem.
Befele már esett az eső, a csuklós járaton velünk szemben a csuklóban egy kövér faszi állt, nagyban teremtette magának az amerika-fílinget, kólát tartott a bal kezében. Időnként meglötyögtette az italt, majd kortyolt belőle, és megállapította újabb lötyögtetéssel, h mennyit ivott belőle.
A Piac térnél még elcsíptük a kecskemétit. Később futott még az esőben két cigánylány.
-Merre megy? Sárosd felé?
-Arra. – a sofőrön látszott, h le fogja koptatni őket. Csak az egyik, a fiatalabb lány jött fel.
-Akkor két diákot kérek!
-Igazolvány?
-Azt nem hoztuk magunkkal.
-Akkor leszállsz.
A lány már sejthette, h elutasítja a sofőr, mert az igazolvány kérése után már meg is fordult. Lefelé valami cigány átkot mormolt, vagy csak káromkodott.
Az úton hatalmas sugárban verte ki az első kerék a vizet az útról, a kisautók szinte a szélvédőjükre kapták a vízsugarat. Jánosmajor felé elaludtam. : )

Egy éve fosom a szót!

Pontosan egy évvel ezelőtt indítottam útjára ezt a bélogot. Azóta szereztem némi rutint ebben, mert a kezdeti bejegyzések nagyon szarul sikerültek. : )
Mit is mondhatnék? Hosszú elemzést kéne írnom, h mi történt velem, de mivel "semmi sem változik, ugyanúgy marad örökre", ezért csak egyet mondhatok, ami biztos: unicum.
És hogy szolgáljon is e bejegyzés valami hír értékkel, bejelentem, h fáradtan, álmosan 02:40-kor elmegyek zuhanyozni.
Amúgy kaptam Adritól egy hajgumit, úgyhogy összefogva fogom hordani a hajam. Hadd nézzenek az emberek, ha zavarja őket!

Nincs más hátra, mint előre

Korán kezdtük a kerítés sikálását, kb. 10 órakor már jött is Milán. Rosszabb idő volt, mint tegnap. Én egész délelőtt, ha meg-megálltunk pihenni, a zenét baszogattam, h valami Junkies, vagy esetleg Audio CD-s ’Csapda eljusson oda előre, a fülünkig, de a hátsó szobából sehogy sem sikerült. Aztán a CD-lejátszót előre hoztam az első szobába, és úgy már valamit hallottunk a Tankológiából, de a szél és a zaj sokat elnyomott belőle így is.
1 órakor ebédidőt tartottunk, kajálás után a szabadban gitároztam. : ) Mikor Milán visszajött, már csak ímmel-ámmal ment a meló, sokat hülyéskedtünk. Kitaláltuk, h feladunk egy hirdetést, kiplakátoljuk, h vállalunk kerítésfestést. Jól aláígérünk mindenkinek, aztán keresünk egy kis pénzt. : )) A másik „találmányunk” a Zastava beindítása volt. Eredetileg az udvarunkban parkoló Skodából akartuk kivenni az aksit, Szél Laci bácsitól meg is kérdezte anyám telefonon (kérésünkre), és beleegyezett, viszont a Skoda 120L számunkra egy rejtély. Eleve alig találtuk meg a bal hátsó ajtóhoz rejtett motorfedél nyitókallantyút… :-/ : D Aztán az aksit nem találtuk, és elmentünk inkább benzinért. Közben Sándor hazahozta Martint, mire visszaértünk a naftával, már otthon várták Milánt. Ő vissza is futott hozzám, h menjek át, mert bár van három akadálya, h kimenjünk, mégis mindegyik megoldhatónak tűnik. Az első akadály, az aksi, volt a legcsekélyebb, csak kicsit kellett győzködni Sándort, h kivehessük egy Wartburgból. A második probléma, h két önerőből mozgóképtelen járművet (VW Transporter, Nissan terepjáró) ki kellett tolni a Zastava elől. A harmadik kérdéses pont… Sándor. : ) De ő győzködhető, csak okosan kell érvelni nála, mert cseles ember. : )
Kihívtuk Martint is, sikerült eltologatni jól az autókat, egy kövér, rendkívül humoros ember segített, rendes tag. : ) A kerekeket felnyomtuk kompresszorral, betöltöttük a benzint, és vártunk. 8 óra után már indultunk volna, mikor jött egy BMW… :-/ Később viszont tényleg kijutottunk. Sándor vitte ki az autót, Martin, Adri és én ültünk bent, Milán pedig a biciklit vitte, mert Sándornak még vissza kellett jönnie dolgozni (ezért volt kétes, h mehetünk-e). Volt minden… : ) A végére annyira belelendültünk, h bebasztuk 4.-be is, ami azért nem kis sebesség, kb. 70-80 km/h. Mindenkinek volt valami hibája; Milán és Martin nagyon jobbra vitte az autót, sebességváltáskor a váltót nézték; Martin és én túl nagy lendülettel indultunk; Milán túl kicsivel. Én induláskor túl lassan engedem fel az elején a kuplungot, Martin szinte csak kaparó kerékkel tud indulni, de nagyobb baj, h rettentő komolytalan, végigröhögi az utat, amikor vezet.
Egoista, elfogult véleményem szerint nekem megy a legjobban az összképet tekintve a vezetés. Persze ebben biztos szerepet játszik, h apám megtanított teherautót vezetni.
Annak idején úgy mentem komplett Ady-köröket, h megboldogult apám az anyósülésről adta az utasításokat, ha valami nem ment. És nem fulladtam le szinte soha, könnyebb volt vezetni a nyerges, kb. 14 tonnás Scaniát, mint a Zastavát. : )

Füst, égett gumiabroncsszag

A tegnapi és mai nap hasonlított egymásra. Délelőtt ugyanúgy kapartuk milánnal a kibaszott kerítést, délben ugyanúgy gitároztam a szabadban. Viszont én mentem ebédért, és találkoztam Kajossal, Tukánnal és a kisTukánnal (az öccsével), majd még velük együtt Rékával és Fruval. Rékával megbeszéltük, h megyünk szombaton újra az éjszakába, viszont figyelünk egymásra és nem rúgunk be. : )) Nagyon rendes volt, lehet, h amikor közösen bebasztunk, összecsiszolódtunk.
Délután már festhettünk, az első szektorral készen vagyunk.
Durván 3 és fél, 4 órás várakozás után kimehettünk a Zastavával. : )) Háháá!
Vittünk négy elhasznált gumit, mármint abroncsot ; ), amit aztán ügyesen szlalompályának használtunk. Az első körön figyeltek minket, Tündi és Sándor. Amikor egyedül maradtunk, ráadásul Adri sem volt, bedurvultunk. ; )) Szűkre vettük a szlalomot, kaparó kerékkel indultunk, és már legalább 80 km/h-ig kihúzattuk a gépet. Egy alkalommal elmentünk az Y-fordulási pontunkon túl, kicsit gödrösebb, traktorjárta földút jött, ami a sárosdi útra vitt ki. (A falu kivezető szakasza ez, itt már javában döngetnek az osztrák vendégmunkások is.) Én vezettem, Milán fordult, majd megint én.
Martin és Milán feldöntötte a gumibóláykat egy alkalommal, Martin kissé ráfutott, és megdobta az autót a gumi… Hát… : D :-/
Videóztunk a mobilon. : ))
Csináltunk „rendőr-kanyarokat”, amikor visszaértünk, tehát a vásártér bejáratánál 1.-ben kanyarban fokozatosan növelt gázzal szinte kifaraltattuk a hátulját… : D
Kegyetlenül zúztuk a járgányt, holnap (ha mehetünk) finomabbra kell venni a figurát…

G8, Gyurcsány-Orbán, London

Kifejthetném a véleményem, de már lassan belefáradok. Ha így haladunk, fejünkre szakad az ég, de nem baj, mert még tapsolhatunk hozzá.

Time

A mai nap – úgy tűnik – az idő körül forog. Több értelemben is.
Egyrészt pocsék, esős-saras időjárásunk van itt a Mezőföldön, de a Híradóból látom, h ez még szerencsés zuhé az Alpokaljához képest. :-/
Ennél sokkal jobb, h (mivel már megvannak az időeredményeim), újrapróbálkozok az Elma regisztrációval. Kíváncsiságból megnéztem a regisztrált játékosok időeredményeit, összeadtam a saját eredményeim, a végeredmény 1 óra 17 perc 49 másodperc, amiből azóta faragtam kb. fél percet. Ezzel az eredménnyel, ha sikerül 1 óra 17 perc 9 másodperc alá szorítanom az időm, a 255., ha nem sikerül, 256. leszek a MEMO ranglistán. : ) Nem túl jó, de ahhoz képest, h nemrég Elmázok csak, bőven nem rossz. Vagy izé…
Felvettem és lemértem két dalom időtartamát; az első, a már korábban rögzített Aki játszik, ám kiegészítettem egy introval, és így vettem kazettára, dob- és basszusalappal, gépbe írt szólóval, akusztikus gitárral, énekkel. Ugyanilyen körülményekkel rögzítettem az Egy fecske nem csinál nyarat c. dalom is, a szólója kurvára tetszik, nagyon elfogulttá váltam megírása közben. : ) Az előző dal introval már 6:03, míg a ’fecske’ 4:33 hosszúságú. Háháá! : D

Karesz

Ez a nap is úgy indult, mint az átlag. 8-kor kelés, bumeráng, emilcsekk, elma. 9 óra előtt nemsokkal azonban csörgött a telefon.
Karcsi, apa volt munkatársa szólalt meg a kagylóban.
-Most errefelé dolgozom, átmegyek a falun, ha gondolod, velem jöhetsz.
Gondoltam. : ) Megegyeztünk abban, h felhívom anyámat, majd ha visszafelé elhagyja Jánosmajort, felhív, és megmondom, mehetek-e. Mehettem. : ))
Fél 10 körül hívott is. Éreztem, h késésben vagyok, Jánosmajortól már alig 3-4 perc az út a Greiner épületéig (polgármesteri hivatal mellett), nekem készülődéssel együtt kb. 8 percre van szükségem az odaérésre, így futottam egy kicsit. Kicsit… Végig. : ) A kereszteződésben megláttam a kék Scania-t, majd a Greiner előtti placcon félreállt, és felszálltam a kamionba, újra. : ) Először furcsa volt, nagyon rég nem ültem teherautóban. Karcsival azonnal beszélgettünk az aktuális dolgainkról, hova megyek tovatanulni, mi a helyzet Adrival, anyuval, mamával; mit csinálgatok mostanság, stb., stb. Szabadegyháza előtt ő is mesélni kezdett. A tehergépkocsi-vezetők körében sajnos megszokott panaszkodást hallhattam tőle. 2003 óta csak romlott a helyzet: a rendőrök, a pacskerosok még többet baszogatják őket, a fizetés ugyanolyan, a meló, a fogszívás, a körömrágás, a stressz sem változott. Kínjában mosolyogva újságolta, h próbálkozott külföldön is.
-Megérte?
-Hát… Amennyivel többet kerestem, annyival több volt a rezsim is. Kint is kellett vennem ételt ugyanúgy, ráadásul ott drágább is minden. Aztán végül itt kötöttem ki újra, ebben a kis kék Scaniban.
Perkátáig ki sem fogytunk a szóból, ott először szusszantunk a folyamatos beszédből csendbe lépve. Az adonyi út és a 62-es kereszteződésében újra megélénkültünk.
-Az a baj, hogy már Zoli hozzáállása sem a régi. (Zoli a főnök, aki ezen túl rendkívül jó, emberi főnök) Ezeket az autókat már régen le kellett volna cserélni. A feketén (fekete Scania, apám volt autója, amit még én is vezettem) most esett szét a difizár, azzal is csak a baj van már. Két-három évvel ezelőtt, mikor behozták ezeket az autókat, jók voltak még, de megviseli ezeket is a napi 600 km, a hajtás, a súly. A jó állapotuk két év ilyen fokozott használat után a múlté.
A munka is kevés, mint kiderült.
-Mostanában mindenki több teherautót vesz egyszerre. Ismered az M. Ferit, nem? Na, most vett 3 MAN-t. Vagy van, aki vesz 10 autót egyszerre. Sok az autó…
-…Kevés a munka.
-Így van. Többek közt kell szétosztani az eddigi melókat is. Pár éve mentünk 800 km-eket naponta. Volt olyan, hogy elmentünk apáddal, és nap végére azt sem tudtam, az ország melyik részében vagyok. Ma, ha csinálunk egy napra 4-500 km-t, akkor az már jó napnak számít.
Az adonyi út nagyon jó minőségű, mivel alig pár hónapja újra leaszfaltozták-.
-Ezt is mi csináltuk. Az M6-os építésére járó autók tönkretették az utat. Időben még így is jobban járunk, mintha elmennénk Dunaújváros felé, ráadásul ott van sok rendőr. Meg a gázolaj szempontjából sem mindegy…
Szóba került a túlsúly, ami ma is uralja a szakmát.
-Régen a megengedett 27 helyett 35 tonnákat vitt mindenki. Max. 40-et. Ma még jobban túlvállalják magukat a sofőrök. Én már ezt sem szívesen hozom el (35 tonnára becslem a rakományunkat), hát még aki 45-47 tonnát pakoltat fel! Már ezzel is meg kell gondolni, ha fékezni kell, hogy mi merre hány méter. Hát még azzal! Azzal fékezni nem is lehet, csak lassítani.
-Mi készteti akkor őket arra, hogy ekkora súlytöbbletet vállaljanak? Ennyivel több pénz ez? Megéri?
-Nem tudom igazán. Nézd, ha a pacskeros megfog, így is, úgy is elúszik 400 000 forint. Ezzel ugrik a túlsúlyból származó havi plussz. Ha egy hónapban háromszor-négyszer elkapnak, szinte az éves bevételed dobhatod ki az ablakon. Krisztiánt is megfogták a napokban.
Elértünk az M6-os építési területére. Nagy homokbuckák, feltúrt terep, sáros, poros, rongált út.
-Tönkreteszik az utakat az autók, amik új utakat építenek. Így mindig van munkánk, ez amolyan körforgás. – fejtette ki Karesz.
-Csak az a kérdés, megéri-e.
-Majd úgyis mindenki felmegy a sztrádára, és ezek az utak el lesznek hanyagolva. Ha már nagyon súlyos helyzet alakul ki, felújítják ezeket is majd, de addigra megint elpatkol pár ember rajtuk… - mondta lemondóan, kritizálva. Kár, h igaza van…
Adonyon lassan mentünk át, Karcsi visszafelé elmagyarázta, miért. Az egyik kereszteződésben megláttunk egy rendőrautót, vagy 3-4 rendőrrel. Megpróbáltunk észrevétlenül átsurranni a kereszteződésen. Karcsi még az „átlopakodás” után is kémlelte a visszapillantót.
-Akkor lesz még szerencsénk, ha ezek utánunk jönnek túlsúly miatt. – jegyezte meg ironikusan. Higgadt, jófej srác, még ha keserű szájízzel beszél is a szakma szomorú helyzetéről.
Valódi szerencsénk volt; nem jöttek a nyomunkban-.
A 6-os útra értünk. Egy utánfutós, telepakolt lada és nem idén barnult gazdái vesztegeltek az út szélén, valószínűleg defektjük volt a „póton”.
-Nem bírta a 10 tonnát a ’futó? – mosolygott Karcsi. – Ebből még akkora baleset lesz, hogy ihaj.
Nem sokkal később beértünk a célnak számító Iváncsa területére. Karcsi rutinosan szelte az utcákat, míg a billentés helyére navigált. Egy hatalmas sóderkupacon 3 gyerek állt/ült, néztek minket bárgyún.
Karcsira hosszú tolatási manőver várt, az út kicsi ahhoz, h a borítás előtt megforduljunk. Hozzászokhatott már, gyorsan és ügyesen hátratolatott. Egyszer egy Renault kisautó bukkant fel mögöttünk. Kivárt, de látta, h ezúttal neki kell lehúzódnia a fűre. Karcsit láthatóan bosszantotta az úrvezető értetlensége, a maga nyugodt stílusában vezette le érveit nekem.
-Ezek csak azt látják, hogy jön egy nagy autó, le kell húzódniuk, poros lesz a szép, új autójuk. Elvárnák tőlünk, hogy mi menjünk le, de abba már nem gondolnak bele, hogy onnan mi ki nem jönnénk, beragadnánk, az isten tudja, ki rángatna ki minket a fűből.
-Központilag jobban kéne ismertetni velük a teherautóval járó „szabályokat”.
-Igen. Én biztosan elküldeném őket is pályaalkalmassági vizsgára x évente, ahogy nekünk is kötelező menni. Pszichológia vizsgálat, vezetéselméleti teszt, satöbbi.
A billentés gyorsan lezajlott, bár Karcsinak lapátolnia is kellett, ráadásul a kesztyűjét elhagyta. Visszafele már gyorsabban szállt a járgány.
A 6-os útra visszatérve egy traktor bukkant fel a láthatáron. Karcsi jobb oldalra mutatott, ahol egy, a traktoroknak, bicikliseknek, lovaskocsisoknak felhajtást tiltó tábla állt.
-A rendőr őt is megbüntethetné, neki is kellett tanulnia a KRESZ-t.
-Szerintem a tábla amúgy is elég egyértelmű lenne.
Adonyban megfigyeltem egy kék kocsmát, különös volt.
Karcsi mutatta az út széli repedezéseket, amik rázták is a gépkocsit. Elmagyarázta, h láthatóan nagy a bejövő forgalom, talán a Révész Transz autói közlekednek ekkora számban erre.
A 20-as tábla után ismét magyarázatot közölt:
-Kint van a 20-as tábla, megyek 30-cal, a helyiek így is szúrós szemmel néznek rám. Mögöttem két autó, ők is a pokolba küldenek, hogy lassan megyek. Melyik a jobb, ha a helyiekkel rúgom össze a port (akik már így is megvetnek), vagy ha a mögöttem haladókkal tolok ki.
-Kutyaszorító.
-Hát igen. Nem lehet minden szempontnak egyaránt megfelelni.
Az Adony végét jelző tábla után Karcsi a gázra lépett, h kedvezzen az úrvezetőknek. Az egyik elhajtott mellettünk.
-Megpróbálok a kettő között haladni.
Hamar kiértünk a 62-es útra. A mezőgazdaság helyzetéről beszéltünk, helyi viszonylatokra vetítve. A seregélyesi TSZ csődje is szóba került.
Perkátát elhagyva megfigyeltem Karcsi különös szokását, hogy minden jelentősebb kamionosnak (kivéve tehát a 7,5 tonnás kicsiket) int. Kivétel nélkül visszaintettek mind – összetartás is szorult beléjük. CB-rádión felvesszük a kapcsolatot egy Attila nevezetű Volvo-sofőrrel. Számozott jármű, tehát az M6-os építésre viszi a követ.
-Perkátáig jóság van. – tájékoztatta Karcsi.
Szabadegyháza felé Karcsi szóba hozta az erősebbik nem gyengéjét, a gyengébbik nemet, melynek erőssége az erősebbik nem bolondítása. : )
-Na és van barátnőd, vagy valami alakul…?
-Háát…
Karcsi mosolygott.
-Ne is legyen, inkább még tanulj. Ezt most komolyan mondom. Ha lesz barátnőd, rájössz, hogy megbolondítja az életed teljesen.
Szavaiból kivettem, h jelenleg ő is facér, amit talán nem is bán.
A csajok kibeszélésének egy váratlan közúti helyzet, a „szeszházai” vasúti kereszteződés piros jelzése vetett véget.
Karcsi úgy állt meg, h még figyelmeztetett is a kapaszkodásra. Beszarás. Pedig én már nem is láttam a piros jelzést, annyira az utolsó pillanatban jött. (a vonat messze-messze volt még, tehát tovább is mehettünk volna, mint egy úrvezető, de a tehergépkocsi-vezető nem adja a limitet. : ) Hát!)
Karesz nem szereti a vonatokat, félelmetesnek tartja őket. Szóba került apám testvérének halálos vonatbalesete, ami bár nagyon régi eset, még nem is éltem, mégis hallottam róla én is. Karesz apám végzetes balesetét is szóba hozta. (Nem bántott meg ezzel.)
Láthatóan tart attól a levegőben lebegő valamitől Karcsi, ami kirandomizálja, ki lesz a következő áldozat. Úgy tűnt nekem, h a kollegai összetartás ellentmondásba kerül azzal, h menni márpedig akkor is muszáj, ha az ember csak az elvesztett társára bír gondolni. Úgy látom, Karcsi nem egy ilyen eseten van már túl, pontosabban: még nincs rajta túl. És nem is lesz, ahogy igazán 100%-osan senki. Érdekes szakma a kamionozás, egyfajta játék a tűzzel. Aki megégeti magát, azon nem tudnak segíteni, még ha legszívesebben tűzbe is tennék egymásért kezüket.
Hogy témát váltsak, és ne legyünk túl borongósak, elmeséltem egy májfaállításról szóló történetet, a két évvel ezelőttit. Láthatóan Karcsi még a vonatfékezés hatása alatt volt. Már én is éreztem, mikor átfut az emberen az, h akár ebben a helyzetben is meghalhatott volna, nem sokon múlott. És ő, aki ezt naponta eljátssza (régi megfigyelésem, h napi egy húzósabb helyzet kivétel nélkül akad), számolja a napokat, a vészhelyzeteket, h még mennyit bír el, még meddig lesz Fortuna kegyeltje. Szerintem minden túlsúly, rendőri szívatás, stb. helyett ez a legkeményebb stresszokozó ebben a szakmában. ”Hány kör lehet hátra még?”.
Persze én, aki csak ritka alkalmakkor kell, h átéljek ilyen szituációkat, könnyebben viselem el mindezt. De hát ez abszolút érthető is.
Seregélyesre érve visszatért Karcsi is a régi kerékvágásba. Meséltem neki kicsit a törzshelyekről, a helyi mozgalmakról, a falu életéről.
Fehérvárra meglepően hamar beértünk. Aránylag szótlanul figyeltünk, míg Karcsi mesélt kicsit Angiláról.
-Azt vártam, hogy nagyobb dobbanás lesz. Az egész tiszta kelet, komolyan. Téglából gyárépületek, de a lakóházak is ilyenek. Lehangoló az egész. Nem laknék kint, az biztos.
Hollandiáról pozitív véleménye van.
Aztán a 8-as elkerülőn egyre beljebb értünk. Karcsi minden forgalmi helyzethez idomult, viszont megjegyzései továbbra is fanyarok. A kedvünk ettől függetlenül emeltebb, mert olyan ritkán futunk így össze, h ezt semmi nem ronthatja el. : ) Háháá!
Befutottunk a rakodás helyszínére, egy betonkeverő udvarára. Épp egy mixer állt a rakodótartály töltőcsöve alatt, Karcsi elkerül hátra, beáll a megfelelő helyre, közben kommentárja tradícióbontóan elmaradt köszönését a mixer sofőrje iránt.
-Ennek nem köszönünk, ez tegnap sem volt képes visszainteni.
Fél 12. Karcsi szerint időben jól álltunk (ekkor még). Az viszont bosszantotta, h ketten is előttünk voltak; az egyiket épp töltötték, a másiknak még a sofőrjét sem láttuk, csak a parkoló Merci mixert. (Mint kiderült, kávézni volt a fószer) Karesz számolni kezd, a műszerfalba épített órán mutatta tervét. Ha minden jól ment volna, kettő órára otthon lett volna. Kb. fél órás csúszást jelentett a tervhez képset az előttünk sorban álló két autó.
Tulajdonképpen háromnegyed óra múlva tudtunk elindulni, megpakoltan. Az idő gyorsan szállhatott, mert nem tartottam ilyen hosszúnak a várakozási időt.
A forgalomba visszatérve Karcsi elemezgette a lámpáknál feltorlódott autósok vezetői képességét. Az előttünk álló olasz nő például rendszeresen olvasni kezdett a piros alatt, és mindig „rá kellett szólni”, h induljon el. Az egykori Globe Motors kereszteződésénél (7-es út - 8-as elkerülő keresztezi egymást) pirosat fogtunk.
-Nincs meg a lendület, innentől végig pirosunk lesz. – jósolta.
Majdnem igaza is lett, a következő két lámpát ugyan éppen elkaptunk, de az azutáni kettőt nem. Ráadásul az egyik meg lett volna, de feltartotta a sort egy seatos hölgy.
-A belső sávban szötymörög 40-nel, feltart mindenkit, ő még átsurran sárgán, de mi már beragadunk a lámpánál, mi szívunk helyette.
Seregélyes felé semmi érdembeli nem történt. Megegyeztünk, h ilyen utazásokat máskor is megejtünk, ha lesz rá megfelelő alkalom.
A Greinertől kicsit errébb, a ’megállni tilos’ táblánál gyorsan kiszálltam. : )
Most mit lehet mondani? Fantasztikus volt. : )

E(L)FO(GYO)TT! (...a pááálinka!)

19-én reggel hajnalban keltünk, h elérjük a 6 óra 40-es seregélyesi buszt. Sikerült. : ) Fehérváron az 5-ös állásról induló 7:30 körüli sukorói buszra szálltunk, Sukorón megváltottuk a jegyünket Velencére (a sofőr így mondta, de hogy miért…?).
A buszmegállóból elindultunk vissza, mert arra láttam hátizsákos fiatalokat. EFOTT tábla híján az északi strand felé mentünk. Eltévedve hittem magunkat, ezért felhívtam az info-linet, de foglalt volt, anyám meg nem tudott segíteni, fel is húzott rendesen. Végül csak megtaláltuk a helyszínt, ami a VVV volt (nem ValóVilágVilla, hanem Velencei Vízi Vár).
Jegyért kajtattunk, de még a security-s fazonok sem tudtak elirányítani minket jó helyre. Letelepültünk hát a tömeghez közel, a bejáratnál. 9 óra felé lehetett mindez. Egyszer aztán megláttam egy szőke, hosszú hajú, szemüveges, telefonáló srácot. Odaléptem hozzá:
-Égel Ákos?
-Igen, miért… Á, heló, Pimas!
Áki elment, megnézte, miért rohantak sokan két kék mobilirodához. Kiderült, h ott lesz majd karszalagosztás és jegyárusítás is. De arra még várni kellett…
Megjött Naftz Ádám és Stadler. Megismerkedtünk.
Találkoztam Lovival és egy haverjával is.
10 óra felé megnyílt a pénztár. Agyatlan szervezésnek hála a bérlettel, vagy előre vett napijeggyel rendelkezők is ott kaptak karszalagot, ahol mi, jegynélküliek. Így a két tábor egymást tartotta fel. A sorban állás alatt beszélgettünk egy csajjal.
11 után leültünk a bejárathoz a cuccokkal. Már sokan vártak itt. A nép gyűlt, de a kapukat színpadépítés miatt nem nyitották meg… Kábé 2 és fél óra várakozás után engedték be az első embert…
A várakozás alatt önkéntes hangulatfelelősök (többnyire részegek) szórakoztatták szűk környezetüket. A legemlékezetesebb a szalmakalapos sörfogyasztó fószer volt. Olyan klasszikusokat talált ki, mint „minden rendezőőő buzi! Mindenrendezőőő buzi! Minden-minden-mindeeeen… minden rendezőőő buzi!” (melynek több versszaka keletkezett: elfogyott a pálinka…, stb.), „Engedjetek be!”, vagy a „rátok gyújtjuk a kócerájt!” Hihetetlen mennyiségű mondóka készült el a várakozás alatt.
A kapunyitás 13:25 körül történt meg, egész gyorsan, 2 óra 1 percre beértem én is. (Adri kicsit korábban) A sátorállításra megint várni kellett bő egy órát, a színpadépítés miatt. Ekkor vettem palacsintát, nesztít, és beszéltem Turával Áki telefonján (nem sokat értettem Turából…) A sátrat Ákiék környékére vertük fel.
A délutáni koncertekből az Ankou volt kiemelhető. Nagyon dinamikus, hiteles zenét játszanak. Kissé grunge-os, de nagyon jó.
Fél 7 – Junkies: Az első sorba álltam be, időben, biztos helyet foglalva magamnak. Adri hátrébb maradt. A beállás alatt Barbaró kijött a színpadra és belőtte a cuccát, látható volt, h hangolt, és kötötte be a kábeleket. Bonyhádi is jelen volt, a dobcuccot állítgatta. Riki utolsóként jelent meg.
Szekeres egyszerű, fekete pólót és farmert, napszemüveget viselt. Riki haja szőke és fekete volt, fekete „rapfarmert” hordott, amin csodálkoztam kissé. Piros alsónadrágját direkt láthatóvá tette, a lányok örömére. Valaki megjegyezte mellettem: „hátulról tiszta lány…”. Bonyhádiból csak a fejét lehetett látni, punk, színgazdag haja volt, és szakálla. Nem állt neki jól egyik sem. ; ) Barbaró napszemüvegben, befont, oldalt levágott, hátradobott hajjal (ahogy szokta) állt ki. Fekete „hálós” trikót viselt, látni lehetett a testére tetovált jelképeket: biliárd golyó, francia kártya, stb.
Az első szám, az Amszterdami kávé felhangzásakor talán egyedül én örjöngtem, de később mindenki belejött. Mellettem két csaj volt, az egyik (baloldali) irogatott valamit időnként, a másik velem ugrált és csápolt. : )) Már a harmadik dal után kikészültem, de valahogy végignyomtam a koncertet. Üvöltöttem, mint az állatok. : )) Baszottul jó volt. Kész, leírhatatlan.
Eljátszott dalok (aránylag sorrendben): -Amszerdami kávé
-Állj mellém!
-Üzenet a föld alól
-Mese
-Tovább
-Maszk
-Ennyi kell
-Vesztettél
-Hókuszpókusz
-Szabad a pálya
-Gyere velem a mélybe (új dal, a címet nem értettem tisztán, Adri mondta) -Félbe tépve
-Élni tudni kell
-Minden álmom
Ráadás:
-Alkohol
-Viszlát
Talán mondanom sem kell, mit váltott ki belőlem a Minden álmom… A sírás határán ordítottam végig, és Dalmára gondoltam közben-. Ennek ellenére beszarás jó koncertet adtk Junkiesék. : ) Hihetetlen.
Az új lemez Szép új világ címmel szeptember 22-én jelenik meg, Szekeres szerint. : )
Alvin alatt pihentem, már fájt a gyomrom (meg mert nem ismerem őket ; )) Kétszer szarnom is kellett.
Tankékat már lusta vagyok leírni. Nagyon fáradt voltam, visszafogottan nyomtam végig a koncertet. Adri élvezte nagyon, nekem meg fájt a szívem, h nincs erőm beállni pogózni. : ) Ők is játszottak egy újat: A nevem rock. Van benne egy ilyesféle versszak (Lukács még mindig jó szövegeket ír):
Jönnek-mennek holnapok
Jó napot!
Veszem a kalapot
??? megyek
Folyók-hegyek
Mindegy, csak jó helyen legyek

Zastava-kaland

Délelőtt dolgoztam. Szar volt, de nem érdekel túlzottan az egész. Van 3000 Ft-om már, a többi meg… : )
Festenünk is kellett Milánnal a kerítést. (Ezt megmondtam…) Adri viszont ki akart menni Elzába a madarásztáborba újra.
-Miért nem viszitek ki Zastavával? – viccelődött anyám. Milánnal nem szaroztunk sokat, elővettük a térképet, bejelöltük a lehetséges útvonalat, majd elindultunk biciklivel felfedezni az utat.
Az eső elkezdett esni. 4 óra volt. Az MTH épülete mellett fekvő sáros földúton tekertünk, túl a kanálison. Az eleje neccesnek tűnt, de egy útkereszteződésnél láttuk igazán, h ott baj lehet. A túl nagy sár veszélyesnek látszott.
A kanálison túl tettünk egy felesleges kerülőt, a térkép hibájából. Az utat megtaláltuk, de (mivel nem akartunk visszamenni a hídig) a kanálison ugrottunk át, sőt a bicajokat is így adtuk át egymásnak. : )))
A TSZ-t hátulról kerültük meg, egy erdős szakaszba érve. A sár itt is jelentős volt. Egy őz szaladt el előttünk, kissé megijedtem tőle.
A TSZ mellé értünk ki így, ahol nyílegyenesen átkeltünk a 62-esen, majd Szőlőhegy felé mentünk egy földúton. Itt újra eltévedtünk. Lusták voltunk visszatekerni a helyes elágazáshoz, így a vasútra másztunk fel rövidítésül. (Fontos megjegyezni két dolgot: itt hibát követtünk el, mert nem csekkoltunk le egy útszakaszt, így nem bizonyosodtunk meg járhat(atlan)ságáról; másrészt a vasútra télleg szinte mászni kellett, meredeksége miatt.) Ekkor döntöttünk úgy, h a további utat teljes ellenőrizetlenséggel (micsoda szó…) tesszük meg, ha eljutunk odáig az autóval (nem jutottunk ; ) )
Sándort kicsit fűzni kellett, de belement nagynehezen az ötletünkbe, és kivitt minket. Indulásunkkor épp jöttek hozzá autót szervizelni. A srác nyugodt volt, megvárta, míg Sanyi kivitt minket. Észrevett azonban valamit…
-Így akarsz kimenni? – kérdezte Sanyitól.
-Lapos a bal első?
-A felnin mész…
Sándort bosszantotta a figyelmetlenségünk. Stílushűen cseszett le minket:
-Na, értitek, szóval ezzel az erővel már be is kaphatnátok… Egy órát bent ültök, de nem, le nem ellenőriznétek az autót…
-Nem is volt egy óra…
6-kor jutottunk ki az MTH mellé.
-De Ti fogtok traktor hívni, ha elakadtok… - búcsúzott Sándor. Vannak még próféták. ; )
Én ültem a volánhoz. A Zastava hátsó ülésének és csomagtartójának jó részét Adri biciklije foglalta el, ami mellett Adri kuporgott. Biztos, ami biztos alapon vittük, mert Adrinak hasznára válhatott volna Elzában.
A necces földúti kereszteződésig simán elvezettem, csak kicsit csúszkált a gép. A sártengeren is átjutottam egy nagy gázzal, de nem vettük észre, h a kiszemelt helyett (ami jobbra lett volna) egy járhatatlan útra tévedtünk. A Zastava felült egy ducra. Az első (cseppet sem mellesleg hajtott) kerekek nem értek le a földre, így… Elakadtunk. A magunkkal vitt deszkák aláásása sem segített. A benzin elfogyott, tekerhettem érte a kútra… : ))
Akárhogy gyötrődtünk, sem előre, sem hátra, sem tolva, sem emelővel támasztva nem mozdult semerre sem… A közelben dolgozott egy kombájn, odamentünk hozzá, de nem tudott segíteni, mennie kellett haza. Tanácsára megkérdeztük a szélső ház traktorosát, az MTH „szomszédját”, de traktorja működő képtelen volt.
Már lassan egy órája vesztegeltünk, mikor megláttunk egy lovaskocsit jönni a híd felől (szemből tehát). A bácsi segítőkész volt.
-Elnézést, jónapot, nem tudna segíteni nekünk? Elakadtunk az autóval.
A faszi gondolkodott.
-Hát… Hátulról meghúzhatom.
Sikerült, a lovaskocsival kiszedte a vasat… Megköszöntük.
-Megtudhatnám a nevét? – kérdeztem.
-Újfalusi… Miért?
-Hát, csak kíváncsiságból. (nem árultam el neki, h veszek neki hálám jeléül mástnem egy doboz cigit, mivel láttam, h dohányzik)
-Ti Kaszás gyerekek vagytok, igaz?
Helyeseltünk, és elbúcsúztunk. A sáros füvön csúszkált a gép, teljesen átmentem rallyba… x DD A híd után nyugalom volt, okosan kanyarogtunk a sár és fű közti köztes úton. A TSZ mögé értünk, ez egy nagyon szép kanyarral induló erdős szakasz, tele sárral. Akkora rallyt nyomtam le… : ) Hihetetlen öröm így vezetni. : )) : D Háháá!
Kiértünk a TSZ mellé/elé. A 62-es keresztezésénél Milán kiszállt és leellenőrizte, jön-e valami. Mivel nem jött, gond nélkül átjutottunk. A következő útszakasz egyenes és száraz volt. Videóztunk a mobillal.
Az ismeretlen útra térve azonban újra rallys csúszkálásba kezdett a Zastava, majd egy nagy sártócsában ismét elakadtunk. Ismét bevetettünk mindent, Adri és Milán nyakig sáros lett, de teljesen hiábavaló volt minden. : ) Beszarás… És már fél 8 felé jártunk. Bementem a faluba, Kajosékhoz. Adri biciklijén süvítettem. A kukoricás mellett vezetett az út, egy kutya ugatott rám és majdnem üldözőbe is vett. Féltem. Nagy dög volt. Már kezdtem megnyugodni, de szemből egy lovat láttam meg. Nem hittem a szememnek. Kiderült, h egy lógazda faszi lakik a szőlőhegyi Fő utca szélén. Hát. Elmentem mellette, de közben szartam rendesen. ; ) Kajos anyuja irányított el Kajoshoz, aki az apjával segített valami szomszédnak. Már indultunk volna, mikor Adri hívott, h Milán megoldja a helyzetet, már félig kinn van.
-Biztos?
-Biztos.
Kajos apja megnyugtatott, h hívhatom nyugodtan, ha baj lenne. A lóval megint meggyűlt a bajom, de találkoztam a gazdával, aki bíztatott: szelíd ló ez! Sikerült gond nélkül elmennem mellette, a kutya meg már el is tűnt.
A kocsi hűtővize felforrt, a gumik (akárcsak az MTH-nál) szarrá égtek. Az ujjlenyomatunk megmaradt a frissen koptatott jobb elsőn… A gép nem mozdult, pedig durván 10 centin múlott minden… : ) Kajosék segítettek, hívásom után jöttek is. Vízért visszamentek, ekkor már bőven 8-nál jártunk. Kajos apja megtolta az autót, Milán pedig a volánnál ülve segítette ki a kocsit a sárból. Innen már csak haza kellett érni.
Milán vadállatként jött végig az úton. Ezt leírni nem lehet, akkorákat reccsent/roppant/kattant az autó, h szó szerint azt hittem, kettétörik. 5 perc alatt be is értünk az MTH-ig, ahol Milán újabb megpróbáltatásoknak vetette alá a Zastavát…
Aki nem próbálta, nem hiszi el, mekkora élmény és mekkora parázás az egész… : ))) Hatása alatt vagyok még.
A slusszpoén az volt, amikor kiértünk az MTH mellé, a Sárosdra vezető forgalmasabb úthoz. Milán apjára vártunk. Láttuk, h elhúz előttünk egy fehér Zastava, márkatárs, jókedvünkben intettem nekik. Pár perccel később visszafele jöttek, megálltak. Cigányok voltak… x DDD Ekkora ballépést! Persze meg akarták venni a vasat, kihívtak minket versenyre is, de elutasítottuk őket. Rámenősek voltak, de rendesek is, már amennyire ez ebben a fajban megvan… ; ) Végülis gond nélkül leléptek.
Ezt a kalandot nem lehet jól megfogalmazni, összefoglalni… Ezt látni kellett volna. Az a szenvedés, amit lenyomtunk a hazajutásért, az maga volt az örökké valóság. Itt lehetne mondani közhelyeket, harc az elemekkel, vért izzadás, stb. De egy tuti: két tanulságom van mára:
Mindent lehet, csak akarni kell.
Vannak még jó, segítőkész emberek.

Riki Church

Mivel az EFOTT-ról szóló bejegyzésem nem nyert publikusságot, külön (és késve) írom le, amit nem is tudom, hogyan felejthettem el…
Kezet fogtam Riki Chruch-csel, a Junkies basszusgitárosával! : ) A Tankoncertre igyekezett, de én megláttam… ; ) Gratuláltam neki a koncerthez, és kezet fogtam vele. Köszönte, illedelmes volt, pedig látszott, h nagyon siet. Nem is állt le különösebben dumálni, de akkor is jó volt találkozni egy ilyen híres emberrel. (hazai viszonylatban)
Megjegyzem, jó másfél, két fejjel magasabb nálam. : )

Elzai éjszaka

Milánnal 6 órakor indultunk el, h kiutazásom alatt felmérjük a Zastava igazi megmérettetésének akadályozó tényezőit. Éppen ezért az MTH felé mentünk. Itt rátaláltunk egy járhatóbb útra.
Tapasztalataink alapján a járgánynak ügyeskezű vezetés mellett csak az út egyik, sűrű erdőn átvezető szakasza okozhat gondot. Alapos felkészüléssel és eszközökkel (tehát lapáttal, pallókkal, zsáknyi kaviccsal, stb.) kivitelezhető lesz a túra. (kérdéses azonban, h mennyire vagyunk ügyes vezetők, és mekkora a helyzetmegoldó-képességünk)
Kiérkezésemkor Adri szendvicset majszolt, de én lenyúltam a felét. ; )) Hamarosan tábortüzet raktak, aminél én gitároztam… volna, ha fejből vágtam volna azon dalokat, melyeket Fenyvesi táborvezető úr sorolt. Láthatóan bosszantotta, h ily felkészületlenül érkeztem közéjük. Két-három ’csapda-dal után körbejárt egy boros üveg, amiből Adri is húzott. Yeah! Ha a tesóm, akkor én is…-alapon kortyoltam a borból. Jó volt, bár amúgy utálom a borokat.
Fenyvesi végül előrukkolt a dalgyűjteményes füzettel, csak azt nem tudom, addig mire várt… Pff. :-/ Így persze jobban mentek a dalok, és végül egész sokat énekeltek a népek.
Az éjszaka hideg volt, pláne hálózsák nélkül… A vékony takaróval egészen 3-ig próbálkoztam, majd magamra tettem a gitáromat, tokjában. Úgy már nem fáztam. : ) 5 órakor csörgött Adri telója, megbeszéltem vele, h a hálózsákját tárjuk szét takaróvá, s így már nem fáztam. Fél 8 felé Adri már nem volt a sátorban, így az egész hálózsákot én birtokolhattam. : ) Hehe.

"Figyelj, mer'... Figyelj, mer'...! Menj már!! Bazeg! Bazeg!! Bazeg!!"

Délelőtt a szokásos festéssel töltöttem az időt, Milán kicsit később kelt, ám tdkp annyi baj legyen. Mama beverte a fejét a hűtő sarkába, és vérzett is kicsit a feje. Először eléggé megijedtem, de kiderült, h nincs komolyabb okom erre.
A délutáni Zastava-utat terveztük. Az eredeti, 14 órai indulás Sándor pesti útja miatt 18 órára tolódott, minimum. Milánnal ettől függetlenül nem estünk kétségbe, így ugyanis alaposan előkészíthettük a túrát. A festés végeztével neki is láttunk a tervezésnek.
A székhelyünk innentől Milánék háza és udvara volt. Kezdésnek közös döntés alapján kiválasztottuk a megfelelően hűvös pincét, ahol írásra volt lehetőség. Hamar összeszedtük egy listába a szükséges eszközök és teendők sorát. Kis pihenés után ezek előteremtését/végrehajtását tűztük ki célul.
Ha jól emlékszem, legelső feladatunk a Zastava előrehozatala volt. A műhely épülete mellett parkolt, két autó állta útját; egy Octavia és egy régebbi Peugeout. Az Octavia kulcsát Milán egy rafinált rejtekhelyről elővarázsolta, így már „csak” el kellett tolni a megfelelő helyre. Az autó kívül-belül forró volt. Könnyen gördíthettük odébb, szinte egyedül Milán tolta. Nekem kormányoznom kellett volna, viszont hamar rájöttem, h a slusszkulcs hiánya miatt bekattant a kormányzár. Kiszálltam. A kocsi felgyorsult, ahogy az események is, a végén, már alig bírtuk megtartani a milliós értékű járgányt. ; ) Kemény helyzet volt. A Peugeout elgurítása simábban ment.
A Zastavát is tolni akartuk, de ez nehéznek bizonyult, így maradt a tolatás. Rám jutott a szerep, tetszett, h milyen könnyedén kiálltam a Zastival a helyéről. A legutóbbi út során is észleltem már, h az átlagnál nehezebb feladatok megedzettek minket annyira, h gond (és komolyabb odafigyelés) nélkül tudjunk előre/hátra állni, indulni, „centizni” az autóval. Az eszközöket a pincébe hordtuk össze. Lapátok, vizes palackok (összesen 7,5 liter, csak a Zastavának, plusz magunknak 2 liter), zsák (amibe indulás előtt kavicsot töltöttünk), vontatókötél (nagy haszna lett aztán ; ) ), emelő, toll, ceruza, papír, fogó és franciakulcsok.
A teendőket is elvégeztük sorban: nyomás-, olaj- és vízellenőrzés, ablaktisztítás (mókás volt ; ) A slaggal pacsáltam össze-vissza), motor csekkolása. Később hazamentem vízért, mobilért, rövidnadrágért. Mire visszaértem, az Octavia tulaja is ott volt. Ki kellett állni a Zastavával, amit Milán előre hozott a műhelytől. Simán levágtam a rövid manővereket. Hiába, no. Megtanultuk vezetni az autót. : ) (lekopogom)
Elmentünk benzinért. Jani volt a kúton. 1500 Ft-ból vettünk 95-öst. Ki lehetne számolni, mennyit kaptunk érte. 5 liternél többet.
Visszafelé, ahogy fordultam be Milánékhoz a közbe, leesett a Kék csodáról a lánc. Nem értettem, miért ér a bal térdem a földre, miért van az állam az ’U’-alakú kormány alján. A következő pillanatban már a jobb oldalára dőlt biciklin feküdtem, bal kezem a villa és a kerék közé szorult, bal térdemen vágás volt, vérzett a seb. Cifra káromkodásba kezdtem, Milán pedig rohant vissza segíteni. A kinti csapnál lemostam a sebet, aztán Milánnal lekezeltük faszán, még gézt is tettünk rá. A kocsiban ülve vártuk, h jöjjön Sándor. Az esésem után valahogy szóba került, h ezek a balesetek (mama feje, az én térdem) nem a legjobb előjelei az útnak. Innentől már mindenben ezt láttam. : ) Milánt már kezdtem őrületbe kergetni.
Fél hétkor megelégeltük a várakozást, és Milán felhívta apját. Mint kiderült, Sándor félreérthetett valamit, mert Tündivel az IKEA-ban sétálgattak, és egyáltalán nem siettek haza. Szerencsére Sándor esze gyorsan forgott, és Pétert mozgósította, h kimehessünk.

Odafele megint én vezettem. Milán az anyósülésről segített. Vezetésem során végig két hibával dolgoztam (nem nagy, de javítandó dolgok): túl lassan mentem, és már-már görcsösen kerültem az utat (nem azért, mert debil lennék, hanem mert attól tartottam, h a kivájt úton tarott kerekek miatt leül az alja).
Az út minősége tényleg sokat javult legutóbbi kalandunk óta. A fű ugyan néha rallys körülményeket állított elő, de ez inkább pozitívum, mint negatívum – nekünk. : ) A szárítóüzem melletti útról a pocsolyák java teljesen felszáradt. Ennek ellenére néha rázósabban küzdöttem át a gépet a gödrökön. A szárító bejáratánál egy traktort kellett beengednünk az üzemhez, ez némi tolatást vont maga után. A 62-es keresztezésével sem volt gondunk. A Szőlőhegyre vezető úton már kettesbe is átváltottam. (igaz, ezt talán egyszer már a szárító előtt is megtettem) Ahol a legutóbb csúnyán elakadtunk, ott most egy előre lecsekkolt kerülővel simán eljutottunk a hídig. Előtte megálltunk, megnéztük magunknak az utat, és a kevés hely ellenére is faszán rátettem az ívre az autót. Itt egy kicsit le kellett térnünk az útról, mert az járhatatlan volt, így a mezőn vágtattunk keresztül. A vége már rázkódós volt. : )
A Gróf-temetőnél sem volt komolyabb gond, Milán navigálását és az én elképzelésemet ötvözve gond nélkül jutottunk el a vasúti kereszteződésig. Itt a 62-esnél alkalmazott módszerrel keltünk át. Kisebb-nagyobb rázkódással jutottunk el a balkanyarunkig, ami a kukoricatáblák közé vezetett be minket – tele sárral. A kanyar előtt megálltunk, és ismét megnéztük, mit kell tennünk. Az eddigiekkel ellentétben azonban ezt egy az egyben leszartam, és inkább ösztönből mentem. Szerencsére sikeresen keresztülcsörtettünk a dagonyán. Itt még nem ért véget a megoldandó feladatok sora: traktorok dolgoztak a földeken, és volt, akinek kint kellett állnia (és várnia) az úton, az útunkon. Beszéltünk a traktorosokkal, mosolyogva közölték, h elférünk mi a tarlón is… : ) Végülis igazuk lett. Vesztenivalónk nem volt, fennakadás esetén biztosan segítettek volna. Az útra visszatérve két nagyobb pocsolyát kellett kikerülni, majd valamilyen okból kifolyólag visszatértem a tarlóra. Szerencsére az „ösztönöm” megint nem csalt, és nem akadtunk el. (Utólag visszagondolva rizikós volt a logikát félretéve, hasracsapva menni a semmibe, de nagy bajua sem az autónak, sem nekünk nem eshetett volna, ha elakadtunk volna)
És eljött a legrázósabb út. A Zichybe vezető úton vissza a falunkba, át az erdőn. Üdvözlésül már az első facsoportnál, a kukoricatáblák végénél egy termetes pocsolyával találkoztunk, de jobboldalt akadálytalanul elmentünk. Az erdőben sok necces szakasszal kellett megküzdenünk, a főpróba azonban még hátra volt.
Egy kibaszott nagy dagonya, amelyhez előzetes megítélésünk szerint használnunk kellett volna a követ, meg a lapátokat. Az erdőben szerzett tapasztalataink alapján azonban az árkot súrolva ugyan, de átszelhetővé módosítottuk az útszakaszt. Igazunk lett. Igaz, a gép is küzdött, meg én is, Milán kitámasztotta magát és reménykedett. : )) A siker részleges volt, a nagyobb sártengert kikerültem, ám annyira könnyen ment, h nem hittem el, h már vége, ezért nem vágtam át az út bal oldalára (ahol kerülnünk kellett volna a következő, kisebb dagonyát), hanem görcsösen tartottam az autót. Nem sokon múlott, h lecsússzunk az árokba. Nem volt mély és meredek, de bokrokkal, fákkal tarkította az erdő.
Pechünkre persze téglákra, kövekre érkeztünk főként. Milán hátulról kezdte kiásni az autót, én a jobb hátsó elől szedtem a törmeléket. Milán elképzeléseit ezúttal szigorúan követve aztán ki tudtam állni a szarból, még ha tolni is kellett. (Hiába, ez egy „ki nem kényszerített” hiba volt. : ) ) Innentől azonban már a következő sár- és pocsolyatenger sem jelentett akadályt a vasnak. : ) Háháá! Ekkor vérszemet kaptam, és kettesben téptem végig a faluba. Egy nagyobb gödörből kifele éreztem is, h a levegőben van a gép… : D
A lakott területre való tekintettel normálisan közlekedtem. A dinnyési műútra már nem hajtottam fel, félreálltunk az újra megjelent kukorica mellé, és gyalogosan indultunk el, h megnézzük, van-e rendőr a birkalegelőig, ahol az útunk folytatódott (volna). Adrival kétszer beszéltem telefonon, mérges volt ránk. :-/
Rendőrrel nem találkoztunk, így nekivágtunk a műútnak a rendszámot, forgalmit, zöldkártyát, és egyáltalán bármilyen papírt nélkülöző Zastavával, jogsi nélkül, 15 évesen. : ) Hát nem kurvajó? x )) Szemből több autó elment mellettünk, de minket egy sem előzött meg, pedig lestem az egyetlen ép, bal oldali tükrünket. A legelőhöz lefordultam ügyesen balra az útról, majd Milán megkezdte a villanypásztor drótjainak leemelését.
Eléggé izgultam, elvégre ez már súrolta a bűncselekmény határát (nem mintha maga a teljes autó és vezetése nem lett volna törvénybe ütköző). Amikor Milán jelzett, megpróbáltam átmenni a föld fölött valamennyivel lógó vezetéken (amiben mellesleg akkor már nem volt áram, hiszen állat nem volt kint a legelőn, rajtunk kívül ; ) ), de az elakadt a kocsi felfüggesztésén valahol. Ekkor Milán is elismerte, h tolatni kell, és hagyni a legelős utat. (Amit mellesleg anno még én mutattam meg neki, mint lehetséges útvonalat… Már bánom. : ) ) A tolatás semmit nem oldott meg, el kellett vágni a vezetéket. Innentől gőz, azaz gázerővel mentem a műúton, csak hogy minél hamarabb eltűnjünk. :-/ Igazán nem örülök, de hát Milán sem tudhatta, h ez lesz a vége a dolognak… :-/ Pff…
Szerencsére hamar odaértünk Adrihoz, aki még csak akkor kezdte leszedni a sátrat, mert telefonáltam neki. Basszus. Aztán volt egy vitánk, és végül csak a csomagjait hoztuk el, ő bicajjal ment haza. Jól járt…
Visszafele készült egy meredek videó, a végén a klasszikus „Figyelj, mer’… Figyelj, mer’…! Menj már!! Bazeg! Bazeg!! Bazeg!!” mondatommal… x )) Úgymond, sikerült megfogalmaznom… : )
Aztán jött a végzet… Beértünk az erdőbe, és szürkület volt már. Milán és én sem láttuk, h a legdurvább pocsolya kellős közepe felé hajtunk 40-50 km/h-val. Milán kétségbeesve kérdezte, h merre kell menni, de én sem tudtam időben észlelni a helyes utat. Aztán egy hatalmas „csobbanás”, és kész, vége. Beletaláltunk a tenger közepébe. Az autóból kiszállni sem volt egyszerű, mert ugrani kellett a szárazföldig. Előre ráadásul egy méretes földduc miatt nem is mehettünk volna, maradt a segítségkérés, h hátra kihúzzanak minket. Bementem a faluba, egy házaspárt állítottam meg babakocsis séta közben, a férfi két barátját is felhívta, de egyik sem volt otthon. Így visszatértem Milánhoz, és kissé pánikba esve felhívtam Sándort. Sajnos a megérdemelt választ kaptuk, és nem is értem, miért számítottam többre: „Oldjátok meg!” (Ha úgy nézzük, igaza volt abban, h mi akartunk minden áron kimenni, és biztosítottuk, h mindent megoldunk… Öreg hiba. ; ) ) Azért azt megkérdezte, hol akadtunk el.
Az autót Milán megemelte az emelővel, megpróbáltuk hasznosítani a hozott kődarabokat, de elnyelte mind a pocsolya. A kocsi alsó lemeze ráadásul rohad, és az emeléskor kifordult… Úgy határoztunk, hazavisszük Adri csomagjait, felöltünk egy hosszú ujjút, és kerítünk egy traktorost. Milán apja azonban (mikor már majdnem hazaértünk) hívott, h fél 11-kor legyünk az üvegháznál.
-Hazaértetek már?
-Mindjárt ott vagyunk, aztán kerítünk traktorost, és kihúzzuk a Zastavát. Megoldjuk. Ti otthon vagytok már?
-Nem mindegy? Csak legyetek az üvegháznál fél 11-kor.
Nálunk ettünk kicsit, én jégkrémet, Milán csokis kekszet.
Az üvegházhoz sem értünk még, újabb hívást fogadhattam. Az utasítás tömör és velős volt, az autóhoz menjünk. Sándor ért hozzá, hogyan tegye teljesen kalandregényessé az ilyen helyzeteket. Rövidtávú terveket sem tudtunk meg tőle, csak a „mikor és hol” kérdésre kaptunk választ.
Az erdőben a mobilommal világítottunk, nem volt sok fény tehát. Egyszer egy autóhoz értünk, ami fehér volt (így kapásból tudtuk, h nem a Zasti az). Én azt gondoltam, Sándor hozott valakit, akinek a gépével jöttek. Tévedtem. Sándor egyedül ült a volánnál, karba tett kézzel. Először még ijesztő is volt. Kiszállt. Megkaptuk a részletes, érvekkel alátámasztott (jogos) lebaszásunkat, aztán munkához láttunk. A legtöbbet Milánnak kellett dolgoznia, mivel rajta volt egyedül gumicsizma.
A Zastavába tett vontatókötél nem ért el a száraz helyen megálló Volvo típusú autónak, még két-három kötelet hozzá kellett toldani. Ezzel a módszerrel háromszor szakítottuk el a kötélegyüttest, míg nagynehezen sikerült kiszenvedni a járgányt a mocsárból. A húzás pillanataiban a Zastava pattogott, és majdnem becsúszott az árokba. A bal első ajtót így 90°-nál tovább hajlítottuk…
Éjfélkor, hazafele. Milán vezetett, követte apját, aki az út „tisztaságát” ellenőrizte.
Kajáltam és fürödtem otthon. 1 óra után tudtam elaludni. Sándor búcsúszavai azonban tudatták velünk, h nem lesz hosszú időtartamú az éjszakánk:
-Hatkor itt találkozunk az udvarban, és lemossátok a Volvo-t, mert 8-ra jönnek érte. Jó éjszakát.

Művek-meeting - Hartán, Tura és családja vendégségében

Az autót letisztítottuk jól-. : )
Fél 1-kor nekiláttunk Adrival, h összepakoljuk kis táskánkba azokat a cuccokat, amiket aztán magunkkal vittünk Hartára. A busz 14 óra után pár perccel ért a megállóba.
-Két diákot kérek Hartára.
Egészen Dunaújvárosig aludtam. Két okból is, így gyorsan elrepült az út, másrészt kicsit pihentem is, ami az előző este után nem ártott. : )
A Dunaújvárostól Hartáig tartó szakasz is gyorsan elszállt, egyedül ’Földváron kellett kicsit állni a hídon, torlódás miatt, plusz a Solton esedékes 8 perc várakozás tartotta fel a buszt.
Az ajtóhoz állva már messziről kiszúrtam a napszemüvegben várakozó bátyámat, Turát. : ) Leszállva pont előtte termettünk Adrival, akit mostmár élőben mutathattam be neki.
Mint házigazda, mutatta az irányt az otthonához. Harta már ekkor is jó helynek tűnt, és még nem volt éjjel. Csani házukba érve frappánsan invitált be minket a konyhába:
-„Itt lakom, látod…”
Kis szóda után felmentünk az emeletre, a „zene irányába”. Turi, Tura valódi öccse ült a gépnél, és itt szólt a zene is. Mint kiderült, Tura szobájába értünk. A sarokból előkerült Sede bolgár, cseppet megviselt gitárja, amiről hiányzott az A-húr. Hangolni kezdtem.
Hamarosan megjelent Sede, akinek a CD-jeit írta Dénes (Turi).
Elkezdtünk nézni South Park-okat. Én ezelőtt nem láttam egy részt sem, de kurva gyorsan megszerettem. x ))
-Talán sorsoljuk ki, ki megy el tamponért. Mondjuk… Akit ’Butters’-nek hívnak. Téged hogy hívnak? – mondta Cartman.
-Kyle.
-És Téged?
-Stan.
-Hát Téged?
-Engem Buttersnek hívnak.
-Hm, akkor Te vesztettél. Igazán sajnálom, nem sokon múlott.
* Butters elmegy a nővérének szerezni tampont *
-Adjunk hálát az Égnek a hülyékért.
-Ámen.
x DD
Később megnéztük az FF6 befejezését, Chrono Trigger szakaszokat, és FF5-ös jeleneteket is mutatott Tura.
Vacsora után (tészta sok felvágottal : ) ) Csani bort töltött mindnyájunknak. Az elsőt mindenki kólával itta, másodszorra azonban Turának már nem maradt kóla. (Talán nem is bánta? ; ) ) 9-kor még megnéztünk két South Park részt, és célba vettük a Yankee pábot.
Az az a hely, amibe leérve belül a hajam téptem, h ilyen miért nincs nálunk, Seregélyesen. Sedét bent találtuk, a pultot támasztotta sörével. : ) Kerestünk egy szabad helyet a kicsi, de annál hangulatosabb kocsmában. Tura „hátszomszédja” Julika volt, az asztalához hívott minket. Csani ekkor Sedéhez ment, visszafelé nem talált minket. ; ) Becsaptuk! ; )
Ekkor még pangás volt. Turával elmentünk italért. Négy korsó sört és egy bacardikólát vittünk, mivel nem volt mézespálesz. A negyedik korsó végül nem tudom, kié lett, mert Julika nem ivott, és elszámoltuk magunkat. (Pedig tudtuk, h nem iszik) Turi-Julika és Adri-én felállásban, aztán később Turi ellenfeleként én egyedül csocsóztunk (megaszontam) Készültek kompromittáló képek is. : ) Megérkeztek sokan: Áki, Eszter, Frei, talán DerLaci (vagy Dér Laci?), meg még rajtuk kívül is páran, tehát télleg jó sokan. Mi persze pont ez után nem sokkal mentünk át a Pizzásba, Panda hívására.
A Pizzásnál még talán többen voltak, mint Yankeeben, viszont itt voltak nem kívánatos személyek is, pl. (a nálam ugyan semmitmondó) Seggarc, és Tamás2. Turáék szerint Panda kicsit ittas volt ekkor már, én ezt csak sokkal később vettem észre. Nagyon jól éreztem magam, kisebb, együttérzésem miatti kitérőktől eltekintve (ez nem lenne publikus, és nem is az én magánéletemhez kötődne szorosan, de attól még nem felhőtlen dolgok. Vagy hogyan. Na.) Meghívtam Csanit egy sörre, Adrinak pedig konyakkólát kértem. : ) Olyan kellemes társaság gyűlt össze! : ) Plussz a tesó(i)mmal együtt ittam! : ) „Ain’t this life’s so fuckin’ great?” Julikával aztán visszamentem a Yankeebe a Metallica CD-jéért, az úton jól elbeszélgettünk. Kedves, rendes csaj. : )
A nagy nyüzsi elvarázsolt. : ) Végig jól elhülyéskedtünk. Tura meghívta szűk társaságát (Julika, Dénes, Adri és én, plusz Panda, aki nem volt éhes) egy pizzára. Panda (ahogy ő viccelődött) „megrontott”, ugyanis adott egy slukkot a cigijéből. Jól esett.
A harmadik sör sem ártott meg, bár már érezni lehetett rajtam, h emelkedett hangulatomban vagyok. : ) Tura elkísérte Pandát, én pedig utánuk mentem, ahogy efféle szándékomat korábban jeleztem. Csani kicsit ingerülten kért, h ne tartsak velük, először nem értettem, miért. Azt hittem, összevesztek. Egy cigit azért akartam kérni Pandától, de ekkor is elutasított Tura, és már láttam, h Panda van kicsit szétesve, így nem is értetlenkedtem tovább. Szerencsére nem haragudtak meg. : )
Visszamentem. Snake ült le az asztaltársasághoz. A hazai rock- és punkéletről volt szó. Adott fröccsöt. Adri megitta majdnem a fél söröm. (Ő sem volt már tiszta teljesen ; ) ) Tura visszatért, és hamarosan útnak indultunk a Turánszki lakba.
A Yankee ugyan már zárva volt, Snake-t és egy haverját ott találtuk a páb előtt álló színpadnál. Adrival táncolt egyet Snake barátja. : )) Le lett filmezve Tura által, ám sajnos túl sötét volt már ehhez.
Csaniéknál még megnéztük a készített képeket/filmeket, aztán az erőtől még valamelyest duzzadóak fogat mostak, talán még fürödtek is, de én csak bedőltem a lent megvetett ágyba. Reggel aztán már mostam fogat, de fürödni így sem fürödtem.

Hartán sok a kedves ember. Olyannyira, h Seggarcékat leszámítva csak kedves emberrel találkoztam. És – ha nem is mindenki rokker – nem szólják le a hosszú hajat. : ) Miért nem Hartán élek? ; )

Búsuló-félnap

Az éjjeli kimaradás miatt jó későn (háromeld 11-kor) keltem. Fél 1-ig, mikor Turáék keltek, elvoltunk Adrival, aztán kis reggelizés után dolgozni kezdtünk. : ) Először a grafikákkal bajlódtunk, aztán RM-ben alkottunk. Sajnos aztán igen hamar mennünk kellett haza.
Odafelé is sokáig (Mezőfalváig) aludtam, már csak azért is, h teljék az idő. A buszról már láttam Seregélyesen, h Davec és Fru kint ül a parkban. Hazafele meg is álltam náluk, és ittam velük egy sört.