2005. július 29., péntek
pimas [#469] [5853chr] [2 hozzászólás]

Művek-meeting - Hartán, Tura és családja vendégségében

Az autót letisztítottuk jól-. : )
Fél 1-kor nekiláttunk Adrival, h összepakoljuk kis táskánkba azokat a cuccokat, amiket aztán magunkkal vittünk Hartára. A busz 14 óra után pár perccel ért a megállóba.
-Két diákot kérek Hartára.
Egészen Dunaújvárosig aludtam. Két okból is, így gyorsan elrepült az út, másrészt kicsit pihentem is, ami az előző este után nem ártott. : )
A Dunaújvárostól Hartáig tartó szakasz is gyorsan elszállt, egyedül ’Földváron kellett kicsit állni a hídon, torlódás miatt, plusz a Solton esedékes 8 perc várakozás tartotta fel a buszt.
Az ajtóhoz állva már messziről kiszúrtam a napszemüvegben várakozó bátyámat, Turát. : ) Leszállva pont előtte termettünk Adrival, akit mostmár élőben mutathattam be neki.
Mint házigazda, mutatta az irányt az otthonához. Harta már ekkor is jó helynek tűnt, és még nem volt éjjel. Csani házukba érve frappánsan invitált be minket a konyhába:
-„Itt lakom, látod…”
Kis szóda után felmentünk az emeletre, a „zene irányába”. Turi, Tura valódi öccse ült a gépnél, és itt szólt a zene is. Mint kiderült, Tura szobájába értünk. A sarokból előkerült Sede bolgár, cseppet megviselt gitárja, amiről hiányzott az A-húr. Hangolni kezdtem.
Hamarosan megjelent Sede, akinek a CD-jeit írta Dénes (Turi).
Elkezdtünk nézni South Park-okat. Én ezelőtt nem láttam egy részt sem, de kurva gyorsan megszerettem. x ))
-Talán sorsoljuk ki, ki megy el tamponért. Mondjuk… Akit ’Butters’-nek hívnak. Téged hogy hívnak? – mondta Cartman.
-Kyle.
-És Téged?
-Stan.
-Hát Téged?
-Engem Buttersnek hívnak.
-Hm, akkor Te vesztettél. Igazán sajnálom, nem sokon múlott.
* Butters elmegy a nővérének szerezni tampont *
-Adjunk hálát az Égnek a hülyékért.
-Ámen.
x DD
Később megnéztük az FF6 befejezését, Chrono Trigger szakaszokat, és FF5-ös jeleneteket is mutatott Tura.
Vacsora után (tészta sok felvágottal : ) ) Csani bort töltött mindnyájunknak. Az elsőt mindenki kólával itta, másodszorra azonban Turának már nem maradt kóla. (Talán nem is bánta? ; ) ) 9-kor még megnéztünk két South Park részt, és célba vettük a Yankee pábot.
Az az a hely, amibe leérve belül a hajam téptem, h ilyen miért nincs nálunk, Seregélyesen. Sedét bent találtuk, a pultot támasztotta sörével. : ) Kerestünk egy szabad helyet a kicsi, de annál hangulatosabb kocsmában. Tura „hátszomszédja” Julika volt, az asztalához hívott minket. Csani ekkor Sedéhez ment, visszafelé nem talált minket. ; ) Becsaptuk! ; )
Ekkor még pangás volt. Turával elmentünk italért. Négy korsó sört és egy bacardikólát vittünk, mivel nem volt mézespálesz. A negyedik korsó végül nem tudom, kié lett, mert Julika nem ivott, és elszámoltuk magunkat. (Pedig tudtuk, h nem iszik) Turi-Julika és Adri-én felállásban, aztán később Turi ellenfeleként én egyedül csocsóztunk (megaszontam) Készültek kompromittáló képek is. : ) Megérkeztek sokan: Áki, Eszter, Frei, talán DerLaci (vagy Dér Laci?), meg még rajtuk kívül is páran, tehát télleg jó sokan. Mi persze pont ez után nem sokkal mentünk át a Pizzásba, Panda hívására.
A Pizzásnál még talán többen voltak, mint Yankeeben, viszont itt voltak nem kívánatos személyek is, pl. (a nálam ugyan semmitmondó) Seggarc, és Tamás2. Turáék szerint Panda kicsit ittas volt ekkor már, én ezt csak sokkal később vettem észre. Nagyon jól éreztem magam, kisebb, együttérzésem miatti kitérőktől eltekintve (ez nem lenne publikus, és nem is az én magánéletemhez kötődne szorosan, de attól még nem felhőtlen dolgok. Vagy hogyan. Na.) Meghívtam Csanit egy sörre, Adrinak pedig konyakkólát kértem. : ) Olyan kellemes társaság gyűlt össze! : ) Plussz a tesó(i)mmal együtt ittam! : ) „Ain’t this life’s so fuckin’ great?” Julikával aztán visszamentem a Yankeebe a Metallica CD-jéért, az úton jól elbeszélgettünk. Kedves, rendes csaj. : )
A nagy nyüzsi elvarázsolt. : ) Végig jól elhülyéskedtünk. Tura meghívta szűk társaságát (Julika, Dénes, Adri és én, plusz Panda, aki nem volt éhes) egy pizzára. Panda (ahogy ő viccelődött) „megrontott”, ugyanis adott egy slukkot a cigijéből. Jól esett.
A harmadik sör sem ártott meg, bár már érezni lehetett rajtam, h emelkedett hangulatomban vagyok. : ) Tura elkísérte Pandát, én pedig utánuk mentem, ahogy efféle szándékomat korábban jeleztem. Csani kicsit ingerülten kért, h ne tartsak velük, először nem értettem, miért. Azt hittem, összevesztek. Egy cigit azért akartam kérni Pandától, de ekkor is elutasított Tura, és már láttam, h Panda van kicsit szétesve, így nem is értetlenkedtem tovább. Szerencsére nem haragudtak meg. : )
Visszamentem. Snake ült le az asztaltársasághoz. A hazai rock- és punkéletről volt szó. Adott fröccsöt. Adri megitta majdnem a fél söröm. (Ő sem volt már tiszta teljesen ; ) ) Tura visszatért, és hamarosan útnak indultunk a Turánszki lakba.
A Yankee ugyan már zárva volt, Snake-t és egy haverját ott találtuk a páb előtt álló színpadnál. Adrival táncolt egyet Snake barátja. : )) Le lett filmezve Tura által, ám sajnos túl sötét volt már ehhez.
Csaniéknál még megnéztük a készített képeket/filmeket, aztán az erőtől még valamelyest duzzadóak fogat mostak, talán még fürödtek is, de én csak bedőltem a lent megvetett ágyba. Reggel aztán már mostam fogat, de fürödni így sem fürödtem.

Hartán sok a kedves ember. Olyannyira, h Seggarcékat leszámítva csak kedves emberrel találkoztam. És – ha nem is mindenki rokker – nem szólják le a hosszú hajat. : ) Miért nem Hartán élek? ; )

 



Kommentek

Greviarriffiz2020. szeptember 15., 15:12 [#1]
slots games online casino bonus slots for real money http://onlinecasinouse.com/#

Expilitit2023. május 18., 14:36 [#2]
The study was approved by the Institutional Review Board of Hallym University Dongtan Sacred Heart Hospital priligy premature ejaculation pills



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu