2011. január 1., szombat
pimas [#1677] [3010chr] [1 hozzászólás]

Korai Öröm - Gödör Klub, Budapest (+Dirty Disco Rockers!)

Trollal és Zsolesszal úgy indítottuk az évet, hogy ingyenes Korai Öröm koncertre cipeltük fáradt tagjainkat egyenesen Pestre.

[ Idén rendhagyó módon (elvégre ez egy rendhagyó év) nem részletezem a szilveszteri úri-murit, csak röviden vázolom, hogy Szalci volt a házigazda, a bánzáj viszonylag későn (kb. 22.30-kor) kezdődött, és igen szép számmal gyűltünk össze - külön poén, hogy a közel 25 fős csapatnak legalább a felét nem ismertem; sőt, mi több, nem is találkoztam velük sűrűn, pedig ugyanabban a házban tartózkodtunk. Egyébként ezen tényezők nem rontottak a hangulaton, inkább eklektikussá varázsolták azt, pláne, hogy két 'táncparketten' (konyha, nappali) két DJ (na, jó, valójában aki épp odakerült) húzta a talpalávalót.
Éjfélkor felhívott Kriszta, amire nem számítottam, és a meglepetéstől, továbbá attól, hogy a többiek milyen szeretettel üvöltötték szinte egyszerre, hogy "SziaKrisztaaa!", na ezektől elpityeregtem magam, aztán még keresztülkiabáltunk egy hatalmas BUÉK-ot 1800 km-en, a Himnusz alatt viszont már inkább leraktuk a telefont.
A göndörhajú srác a lakás legváltozatosabb pontjain hagyta ott rókáit túlzott alkoholfogyasztása jeléül, és ha már itt tartunk, büszkén lejegyzem, hogy mindössze fél sört és egy feles pezsgőt döntöttem le a torkomon.
Krisztának videóhíváson keresztül megmutattuk a bulit.
Hajnali 4-kor nyugovóra tértem kényelmesen, egy babzsákon! ]

A Gödörben 9-kor még halálos nyugalommal zajlott a hangbeállás, és csak utána valamivel kezdődött el az első zenekar, a Cliptop Rabbits koncertje... ami finom szólva nem volt meggyőző. Vagy élből szar számot kezdtek el játszani, vagy szétgitározták egy részét, vagy egész jól zajlott a dal, és akkor beszállt az ének, hogy elrontsa, plusz volt egy teljesen értelmezhetetlen dobszóló szerű kiállás... az, hogy az arányok rosszak voltak, már talán nem is írható a zenekar számlájára, bár érdekes módon az utánuk következő Dirty Disco Rockers, egy szlovák zenekar hatalmasat alakított, és ott (na meg a Korain is) már jól szólt minden.
A DDR tehát eszméletlen kellemes zenét játszik, jól keverik az elektronikát a groove-os alapokra, közben pedig iszonyat funky-gitározás zajlik, minden részlet a helyén van, kerek egészet alkot a zenekar. (Velük felvettem a kapcsolatot faszbook-on is.)

A Korai Öröm pedig olyan volt élőben, amilyennek elképzeltem; nagyon sok régi dalt játszottak, '97-es és '96-os számok is elhangzottak, és bár a fáradtság miatt már nem a tömegből, hanem hátrébb és székeken ülve hallgattuk, hatalmas koncert részeseivé váltunk egy csapásra.

 

2011. január 8., szombat
pimas [#1678] [557chr] [3 hozzászólás]

Rendrakás

Évek teltek el... hosszú évek, és a káosz csak nőtt és nőtt... már mindenki azt feltételezte, hogy e folyamat végeláthatatlan és megállíthatatlan, de egyszer csak... jött valaki. Valaki, aki bátran szembenézett a veszedelemmel, aki nem félt, aki életét kockáztatva véghezvitte elhatározását, és rendet rakott a szobájában...















 

2011. január 20., csütörtök
pimas [#1679] [1353chr] [6 hozzászólás]

Pánik?

Hazafelé igen durva pillanatokat éltem át, a 15.25-ös busszal jöttem, és Jánosmajornál hirtelen késztetést éreztem rá, hogy leszálljak a buszról, ugyanis bepánikoltam. Iszonyú volt. Tényleg le kellett szállnom, frusztrált a bezártság, idegesítettek az emberek.
Miután vettem pár nagy levegőt, felkerestem Buzzt (visszahívós sms, szerencsére felhívott), ő a maga higgadtságával nyugtatott, bár nekem ettől nem lett jobb a helyzetem. Kérésemre megkereste Krisztát, így később ő is felhívott. A következő busz érkezéséig nagyjából összeszedtem magamat, legalább annyira, hogy fel tudjak szállni, megálltam rögtön az első ajtónál a sofőr mellett, és egészen a falu második megállójáig bírtam, ott ismét leszálltam (a negyediknél kellene egyébként, az van a legközelebb), és hazagyalogoltam úgy, hogy közben Krisztával tartottam telefonon a kapcsolatot.
Ennyire még sosem féltem a becsavarodástól, borzalmas volt. Este a Petőfi Moziban zenéltünk volna, és miután otthon anyának is vázoltam a történteket, még gondoltam rá, hogy "kutyaharapást szőrivel" alapon visszamegyek a városba, erőt veszek magamon és zenélünk egy jót, de ekkor már annyira gyengének éreztem magam, hogy jobb volt lefeküdni aludni. A 16 órás maratoni alvás valamelyest helyretett, remélem, hogy több ilyen "élményben" nem lesz részem. Senkinek sem kívánom.

 

2011. január 25., kedd
pimas [#1680] [410chr] [3 hozzászólás]

Computer fail



(Egy vasból készült, régi gitárállvány volt az eszköz. A winchestert megóvtam. Igen, baromi jól esett végre ripityára törni egy nyomorult számítógépet - bár konkrétan a másik gép idegesített fel, de azt nem szabad bántani. Egyedül az zavar, hogy anyát valamelyest elszomorította az eset.)

 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu