Pánik?

Hazafelé igen durva pillanatokat éltem át, a 15.25-ös busszal jöttem, és Jánosmajornál hirtelen késztetést éreztem rá, hogy leszálljak a buszról, ugyanis bepánikoltam. Iszonyú volt. Tényleg le kellett szállnom, frusztrált a bezártság, idegesítettek az emberek.
Miután vettem pár nagy levegőt, felkerestem Buzzt (visszahívós sms, szerencsére felhívott), ő a maga higgadtságával nyugtatott, bár nekem ettől nem lett jobb a helyzetem. Kérésemre megkereste Krisztát, így később ő is felhívott. A következő busz érkezéséig nagyjából összeszedtem magamat, legalább annyira, hogy fel tudjak szállni, megálltam rögtön az első ajtónál a sofőr mellett, és egészen a falu második megállójáig bírtam, ott ismét leszálltam (a negyediknél kellene egyébként, az van a legközelebb), és hazagyalogoltam úgy, hogy közben Krisztával tartottam telefonon a kapcsolatot.
Ennyire még sosem féltem a becsavarodástól, borzalmas volt. Este a Petőfi Moziban zenéltünk volna, és miután otthon anyának is vázoltam a történteket, még gondoltam rá, hogy "kutyaharapást szőrivel" alapon visszamegyek a városba, erőt veszek magamon és zenélünk egy jót, de ekkor már annyira gyengének éreztem magam, hogy jobb volt lefeküdni aludni. A 16 órás maratoni alvás valamelyest helyretett, remélem, hogy több ilyen "élményben" nem lesz részem. Senkinek sem kívánom.