2005. szeptember 1., csütörtök
pimas [#505] [1695chr] [szólj hozzá!]

Az új suliban

A 6.40-es seregélyesivel berambóztunk a városba. A buszra az MTH-nál szálltunk fel sokan, ismerősök. Tesóm, Tündike, Reni, Dalmáék, Vida Patrik, Martin (aki új suliba jár, nem az eddigi Kodályba) és én, meg egy csomó kevésbé ismert/ismeretlen arc.
Martin és Patrik a "kígyós" suliba jár idéntől.
Velük ültem a négyes ülésen. A postai rengetegen megállón rengetegen szálltak fel, Frunak foglaltam a helyet (kérésére).
A József utcánál leszálltunk jópáran. Fruval mentem egy lámpányit, aztán egyenesen, végig a Kodályba.
Kis segítséggel, de nagynehezen megtaláltam az osztályom a termünkben. Aztán jött az ofő, h menjünk le az évnyitóra. A levonuláskor megismerkedtem B. Szabolccsal, aki egy falubeli ismerős rokona, tehát tudtam, h osztálytárs lesz.
Az évnyitó olyan volt, amilyen. Olyan "évnyitós".
A nap hátralevő részét nem is annyira az ismerkedés, mint a tanárnőnk szófosása töltötte ki.
Azért sikerült némi adatot megjegyeznem. 35-en vagyunk, ebből 6 fiú. Közülünk egy csomóan ide jártak ált.suliba is. (így könnyű... ; ) )
Szabolcs által megismertem Gusztávot is, aki 8.-as, és jóértelemben véve hülye.
Aztán bemutatkoztunk egymásnak Eszterrel. Eszter is nyolcadikas, velünk egy folyosón vannak, mint a 7/A is.
Van egy Szandra nevű csaj, aki kicsit morcosnak tűnik mindig, meg egy picit picsás... Na, Eszter és pár barátnője neki kiabált magas, fülsértő hangon, h "Szandraaa...! Gyere ki!". Egyszer megelégelve a rikácsolást, odafordultam. Aztán elkezdtek nevetni. : )
A következő szünetben megismertem Esztert.
Nem furcsa, h az első napon több 8.-ast ismerek, mint saját osztálytársat?
(1. nap)

 

2005. szeptember 2., péntek
pimas [#506] [1230chr] [szólj hozzá!]

Imike és a többiek

Ma már rendes órák voltak, többnyire azonban így is csak ismerkedés volt, meg ilyen sablonok.
Azért... Ma sokat sikerült rázódnia összébb a csapatnak, h magyaros legyek. Kezdenek kirajzolódni az egyéniségek. Imike (az igazgató fia) elsőre egy kissé beképzeltnek tűnik, de ha csak pár percet is beszél vele az ember, helyrejön a srácról alkotott izé. Mert amúgy jó humora van, még ha kicsit néha "sok" is, amit kapunk belőle. ; )
A mögöttem ülő Bettivel is (aki amúgy Bernadett) beszélgettem, Szabival már zsírul elvagyunk. A tornaórán (ami a lyukas 7. óra után volt) meg az idősebb gimnazista srácokkal tesiztünk. : D
Ma is találkoztam Eszterrel és barátnőjével, akik egymáshoz igazították öltözékük. : ) Kockás szoknya, ujjatlan, fekete felső, meg a cipőtől elkezdve minden ugyanolyan volt rajtuk. : D Beszarás.
Stefivel viszont nem tudtam találkozni végül, mert későn végeztem.
Az Intersparba sem mentem be végül narancssárga cipőfűzőért, pénztárcáért és ruhát nézni. Na, majd máskor.
A sulitól a buszmegállóig Junkies Minden álmom és Mindenki énekel szólt a fülemben, a headsetből. Jó dolog.
(2. nap)

Fúú, de fáradtan írtam mindezt.

 

2005. szeptember 2., péntek
pimas [#507] [469chr] [szólj hozzá!]

Átmeneti szünet

Elvileg mégis le van földelve a konnektorunk. A gépet visszaállítottam a helyére. Most rajta van a fedele, és azt hiszem, nem ráz. Végülis kicsi odafigyeléssel nem lesz semmi gond, hisz (mint kiderült) két és fél éven át használtuk így, és semmi nem lett.
A blogom picit szét van esve itthon, a bejegyzések szétszóródtak. Megpróbálok kialakítani és megtartani egy kis rendet, amíg újra lesz otthon netem. Addig is (ha vannak) elnézést az olvasóimtól.

 

2005. szeptember 14., szerda
pimas @ 12:38 [#509] [141chr] [szólj hozzá!]

Lesz majd megint...

...Sok! okosság. Amit otthon írtam és majd elviszem a Sereg-Házba. Mert nemhaltam ám ki. : )
Mellesleg suliból írtam-.

 

2005. szeptember 28., szerda
pimas @ 12:36 [#510] [313chr] [szólj hozzá!]

Nademostaztántélleg...

Namost. Az a helyzet, h nem kizárt, h lesz még a héten modemem, de az sem elképzelhetetlen, h egész karácsonyig várhatok. Kibaszott lusta vagyok floppyn becipelni az elmúlt iksz hét blogját, pedig nem ártana. Ha egyszer meglesz, >>ILYEN<< nagy lesz a robbanás itt. ; )
Addig meg kitartás

 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu