2007. május 1., kedd
pimas @ 21:22 [#913] [3287chr] [2 hozzászólás]

JSI-kupa (rally) és ingyenélés

Ismét kávés ébresztést kaptam. Kimentünk a buszmegállóba időben, és hosszan búcsúztunk. Jaj, annyira szeretem...
:)


A bajairól leszállva Balázsba és Davecbe botlottam, és megbeszéltem velük, hogy a negyed 11-essel utánuk megyek. Miért? Mert az Interfrucht parkolójában megrendezésre került a XII. JSI-kupa.
Meg is találtam őket egy telefonálással, még Dávid is ott volt. Érdekes autók és vezetők vállalták a versenyt; voltak ügyes sofőrök, sok átlagos autó átlagos vezetővel, túl merészek, és kifejezetten bénák is. Tetszett a rendezvény, függetlenül attól, hogy nem vagyok autóbuzi.


Volt pár kocka-Lada


Fekete, szép


A tömeg igen kicsi része


Balázs és Davec

Balázs ment 3/4 1-kor gyakorlatra, mi pedig fél 2-kor átmentünk az Árpád Szakközép udvarára, ahol majális volt. Az Auchen-es hűtkocsinál azt vettük észre, hogy az emberek nem adnak se pénzt, se cetliket vagy kuponokat az édességekért/chipsekért, amit elvesznek. Dávid megkérdezte, és kiderült, hogy egy-kettőt el lehet venni ingyen. Namost ezen annyira röhögtem, hogy folytak a könnyeim. 5 percenként mentünk oda valami szarért, már éhesek se voltunk, csak a vicc kedvéért csináltuk.
Hanem hogy hárman három focilabdát vittünk haza, azért az kemény. :D Egészen pontosan úgy kérdezte meg Dávid, hogy levihetjük-e a labdát a pályára focizni, és ilyen sémával elhoztunk 3 Auchen-es Landcast labdát. Sírvaröhögtem. x'D

Egyszer Dávid odament, és gondolta, újít, úgyhogy jégkrémre pályázott.
D: A hűtőből lehet kapni valamit?
Nő: Onnan csak fagyijeggyel.
D: És azt hol lehet szerezni?
Nő: A belépőn van rajta.
(Dávidnak leesik az álla)
D: Öö, rendben, megkeresem a haverom, mert neki adtam, hogy ne veszítsem el.

Na, ez után hagytuk el a terepet... Hátul mentünk ki, így egy darabig a használaton kívüli vasúti síneken jöttünk. Szembetalálkoztunk Olivérrel és Moncsival, és köszönni alig tudtam neki, mert még akkor is dőltem a nevetéstől...

"AZ INGYENÉLÉS MŰVÉSZET, NEM HOLMI SZAROS EGZAKT-TUDOMÁNY!"
[KEPSZLOKK ALVIN ÉS A MÓKUSOK]


Buzz küldte eMSN-en a mobiljával ezeket a fényképeket, amik a fehérvári bányatónál készültek. Ugyan keveset látni rajtuk, de elég szépnek tűnik ez a hely, és Buzz szerint is érdemes megmutatni Hannának, ha hétfőn tud jönni.

 

2007. május 3., csütörtök
pimas @ 21:36 [#914] [540chr] [36 hozzászólás]

Hannafon

Az imént telefonáltam Hannával, és bár elég fáradtak voltunk mindketten, beszélgettünk (igaz, hogy nem túl részletesen, mert ahhoz mégiscsak kevés egy telefonhívás) a továbbtanulásról/felnőtt létről is - tehát komolyabb dolgokról is. Ez érdekes és örvendetes dolog.
Remélhetőleg hétfőn tudunk találkozni, mert nagyon hiányzunk egymásnak.


"UGYE LESZEK AMI MARAD, UGYE VAGYOK AKI LESZEK
UGYE VALAMIRE VISZED, UGYE? VALAMIRE-VALAMIRE VIDD!"

[KEPSZLOKK HIPERKARMA]

 

2007. május 4., péntek
pimas [#915] [383chr] [szólj hozzá!]

Új zenekar

Csongorral mentünk egy Botond (Boti) nevű sráchoz az Öreghegyre, aki dobos, és akivel próbáltunk egyet-. Azaz nem is próbának nevezném, hanem közös zenélgetés. Ebből szerintem még lesz valami, és el is döntöttük, hogy megpróbáljuk összehozni a zenekart jól. Egy számot már írtunk is. Amúgy lesznek még zenészek, fehérvári ismerősökből/barátokból áll majd össze az együttes.

 

2007. május 5., szombat
pimas [#916] [1176chr] [1018 hozzászólás]  fotó 

Ballag már a...

Elballagott tesóm.
A közös ballagás a Városháza téren került megrendezésre, ott találkoztunk Lacival is (tesóm barátja). Elég érdekes fickó, nekem a játékunkból (Jani, a hős) a főszereplő jutott eszembe róla. Sebaj, anyámmal és vele kísértük hát végig a ballagást, majd a Tópartinál a műsort is.
A fél 1-es dunaival jöttünk, amin Szabi is velünk utazott a nagyijához.
4-ig családi ebéden voltunk Sárosdon, ami egész tűrhető volt, bár nem sokban tért el a megszokott, sablonos sémától. Azon viszont meglepődtem, hogy a Zöllei családot is meghívták Tündiék, pláne, hogy a lányuk, Kriszta a pasiját is hozta.


12./C





Vén diák


Finom volt


A macska, mely nem vitte túlzásba az életet

 

2007. május 5., szombat
pimas [#917] [6968chr] [2 hozzászólás]

Kispál és a Borz - Base (Fezenklub)

(Már egy jó ideje szokásom, hogy egy napra nem írok több bejegyzést, de a ballagás és a koncert annyira elüt egymástól, hogy most mégis szétszedem a két eseményt. Íme hát a koncert.)

7-kor találkoztam Klaudiával, Rékával, és pár nekem idegen, de szimpatikus ismerősükkel (Orsi, Netti, Tomi) az ideiglenes pályaudvaron, majd mentünk gyorsan a Fezenklubba, hogy még viszonylag időben ott legyünk. Sikerült, nem voltak sokan.
Ittunk sört, csocsóztunk, társasági életet éltünk. Megérkezett Szalci, Zsh, Gebe, Barbi, Marci és Gerthard. Klauval és Rékával beálltunk az első sorba, és hamarosan kezdődött is a Kispál és a Borz (az előzenekar a Drágám, tévedtem! névre hallgatott, egész jót zenéltek, csak az énekes hangja nekem kicsit a Prognózisra emlékeztetett, azt meg nagyon nem szeretem)

Örülök, hogy a zenekar visszanyerte a régi lendületét, egyszerűen látható volt rajtuk, hogy újra öröm együtt zenélniük.
Lovasi megint hozta a formáját... x) Gyakran ismételgette, hogy igen, a siker... MEGÉRDEMELT!.
A Nyár volt, s a blúzát... c. dalt csak Dióssy zongorán és Lovasi szólóénekkel adta elő. Bandi rögtönzött átirata:
"AZTÁN MEG A LÁBA KÖZÉ TERELGETTE
MIND AZ ÖT UJJAMAT
KETTŐ BECSÚSZOTT
HÁROM KINN MARADT..."

[KEPSZLOKK KISPÁL ÉS A BORZ]
A ráadásban a Hang és fény szövege helyett eleinte improvizált mindenféle hülyeséget, hogy a siker megérdemelt... ne higgyétek, hogy nagyképzű zenekar a Kispál és a Borz... Csak a Dióssy nagyképű és be nem állt a szája, gyurgyalagokról is beszélt, majd átcsapott a szöveg Jutkába. Aszittem beszarok, marhajó volt.
Az egyetlen probléma az iszonyatos hő volt. A színpadra is csöpögött az izzadtság, a pólóm teljesen rámtapadt, és meg lehetett fulladni, annyira nem volt levegő.
10-es skálán 10-est kap ez a koncert.
Dalok, a teljesség és a sorrendiség igénye nélkül: Bársonyfüggöny; A honi csillagászat fejlődése; 0 óra 2 perc; Etetés; Nem fáj; Még egyszer; Nyár vot, s a blúzát...; Tejjel kifli; Az utolsó aktus a Földön; Földtörténet; Autók a tenger felé; Jönni fog egy lovas; Zsákmányállat; Húsrágó, hídverő; Fűben alvó; Jelvény nélkül; Csiga; Ippon lite; Szőkített nő; Hang és fény; Emese; és három új szám

Koncert után összeszedtük magunkat és kb. fél órányi pihenés után elindultunk Csongorhoz a vártnál sokkal többen: Réka, Árpi (aki kiköpött Kurt Cobain), Zöldi (=Adri - nem tesóm, aki nagyon kész volt, de erről inkább nem publikusan...), Szalci, Zsh, Klau, Netti, Tomi, egy Tibi nevű idegen és én. A Base kapuja előtt egy (nem vicc) az egész úttestet ellepő vízáradat hömpölygött. Klau le is fényképezte, ahogy a kocsikból csónak lesz-.
A West-nél Klau, Tomi és Netti különváltak, mert mentek a Piac térre, így hatan folytattuk útunkat. Csongor meg is lepődött, de végülis nem volt gáz a meglepetésvendégekből. Gitározgattunk, teáztunk és beszélgettünk, amíg el nem szenderültünk.

Több kép a Fezenklub.hu-n
Vagy itt



 

2007. május 7., hétfő
pimas @ 17:00 [#918] [1976chr] [szólj hozzá!]

A természet lágy ölén II.

Jött reggel a bajai busszal Hanna és Dóri. Seregélyesen ugye felszálltam a buszra, meglepetésre Panda is velük utazott, ment fősulira.
"EZ NEM VICCES, JÓ?"
[KEPSZLOKK DÓRI]
Szóval megérkeztünk az új buszpályaudvarra (igen, ezt is megértük :) ), és láttuk is rögtön Szabit és Buzzt. Csatlakoztak, majd Hanna és Dóri WC-re plázába, mi pedig McKajálsz elé mentünk. Mariann jött is, Imi meg hívott, hogy még nem tud betekerni, mert meg kell várnia anyuját. Mindenesetre így hatan elsétáltunk a tóhoz, és kétszer váltottunk helyet, mire megtaláltuk a kellően árnyékos és napos, szeles és szélvédett helyet mindannyiónk igénye szerint. Hehe.

Gitároztunk, kártyáztunk, feküdtünk, beszélgettünk, tehát jól és kellemesen töltöttük az időt, majd egyszer (amikor épp Babettával köröztem a környéken) megérkezett Kriszti és Kata (Hannám és Dóri ekkor épp megint plázában kitérőztek)
Ők persze szívattak minket Hannával rendesen... (Köpöd ki! és társai) Pláne miután elmentünk a kukához és soká értünk vissza. :) Utána Szabi szőrös hasát szekálták. Igen "komoly" témák kerültek felszínre...
Rendeltünk pizzát is, ami finom volt.

2 körül Mariann, Kriszta és Kata mentek a dolgukra, majd kicsivel később befutott Imi. Még kb negyed 4-ig lazítottunk, aztán mentünk a(z új) Piac térre. Ekkor döbbentem rá, hogy mától nem a 8-as és 9-es, hanem 3-as és 4-es buszállásról indulnak a járataink. Zsír. Az legalább fedett helyen van.
Hannám és Dóri a kecskemétivel, én a sárosdival utaztam - az ugyanis biztosan megáll nálunk is.

Hanna már most átadta a szülinapi ajándékom, egy ezüst karláncot. Nagyon tetszik, a buszon végig azt nézegettem, milyen jól áll, és büszkeségtől viruló fejjel szálltam le a járgányról.
Kellemes volt ez a nap - lehetne minden nap ilyen jó, és akkor sose panaszkodnék. :)

 

2007. május 8., kedd
pimas @ 19:49 [#919] [73chr] [2 hozzászólás]  fotó 

Peszi, a kutyánk

 

2007. május 10., csütörtök
pimas @ 20:10 [#920] [291chr] [1 hozzászólás]

Okos az én barátnőm

"SOKAT KERES AZ ÉN SZÍVEM
HAZAHOZZA, KIÖNTI"

[KEPSZLOKK KISPÁL ÉS A BORZ]

Hannám 4-esre és 5-ösre vizsgázott. :) Okos lány, tudtam én!
Ennek örömére most törit tanulok, hogy ne maradjak le.

 

2007. május 12., szombat
pimas [#921] [5574chr] [szólj hozzá!]

Pannónia Fesztivál - Isaszeg, Szobor-hegy

No, kéremszépen, meghatározó élmény számomra ez a fesztivál, mégsem fogok róla sokat írni (mégis sikerült). Miért? Mert ezt átélni kell, ez csak úgy poén, ha az ember ott van. És ez persze igaz minden koncertbeszámolóra, de ide kiváltképp. Lássuk hát.

Balázzsal bebuszoztunk Fehérvárra (negyed 7-essel) és az Intersparban vettünk 6 Sopronit, egy kenőmájast és egy Ice tea-t. A sörök miatt a pénztárnál elkérte Balázs személyijét a nő, és alig értette meg, hogy '88-as a srác. :D
"NEM IGAZÁN TUDJA, MILYEN RENDEZVÉNYEN VAN."
[KEPSZLOKK BALÁZS]
Na, ezen szinte sírvaröhögtem.
Vonaton bedöntöttünk két-két sört, meg Kérdezz!-Feleleket is játszottunk, vicces volt. A Déli pu.-n észleltünk egy kellemetlen időjárási jelenséget; esett az eső. Hoppá.
Metróval átrobogtunk a Keletibe, és épp lekéstük a 9.40-es hatvani vonatot. Nagyon nem bosszankodtunk, poénra vettük a dolgot, és mentünk a 10.40-essel. Az infós nőről sütött az unottság.
A 3-as vágánynál vártunk, mert oda volt kiírva a vonat, és ott állt egy Depi pólós szőke csaj és a barátnője. Később ők átmentek az 1-es vágányhoz, és tényleg onnan indult az amúgy egész kulturált szerelvény.


Márk

Sör

Balázs

DóriIsaszegen egy jó erős gyaloglással megtaláltuk a helyszínt, ami amúgy egy hegy/domb lábánál terült el, és elég kicsinek tűnt. Nem kellett hosszasan várni a bejutásra, hiába, ez nem EFOTT. :) Bent lepihentünk, és odajött hozzánk a Depi pólós szőke csaj tűzért, és hogy nincs-e kedvünk odamenni hozzájuk. Odaültünk.
A másik csaj kiköpött Bibor. De valami nagyon komoly hasonlóság van közöttük, leginkább külsőre, mert amúgy Emese (merthogy így hívják) sokkal mosolygósabb és talán vidámabb, mint az ex-em. Mindenesetre innentől végig velük töltöttük az időt, hamar összehaverkodtunk velünk, és ment a történetmesélés, mint a vízfolyás. Később jött egy Peti nevű ismerősük, meg kisebb-nagyobb időre különváltunk egymástól (WC, bolt, ez-az-amaz).
Egyébként pestiek és 15 évesek.

EmeseAz első fellépő, amire odafigyeltünk és lejöttünk a hegyről, ami tényleg magas volt, meredek út vezetett rá, ahol a szobor áll, és ahova a sátrunkat vertük, az a Beatrice volt. Kicsit hungarista-beütéssel bírtak a számok, amiket játszottak, de hallhattuk a tipikus 'rice dalokat (Azok a boldog szép napok; 8 óra munka...)
Auróra nem kifejezetten az én stílusom, vagy úgy is mondhatjuk, hogy kifejezetten nem az enyém, viszont előrementünk, és vigyáztam a pogóba vágyó csajok cuccaira. Emese elég aranyosan pogózik, kicsit esetlen szegény. ;)
Effeta alatt enyhén szarul voltam. Mentünk boltba meg kocsmába, mire visszaértünk, határozottan szarul lettem, fájt a gyomrom, fáztam, lehet, hogy a délután folyamán felmelegedett bor kavarta fel a gyomrom - bár részeg nem voltam. Meglátogattam a Toi-toi-t és nagynehezen rendbe jöttem.

Pál Utcai Fiúk tetszett, bár nem ismerem. A csajok eléggé unták, főleg Dóri, ráadásul ekkor már szülői felügyelet alatt álltak, ami nyílván nem tetszett nekik. Mi Balázzsal azért felhőtlenül szórakoztunk.
Később jött a Depresszió, amire összeszedtem minden energiámat és hatalmasat zúztunk. Volt egy punk csaj, aki rászállt Emesére és Dórira, meg egyszer a hátamba karmolt két szám között. Komolyan, csak néztem rá, ő meg mosolygott, mintha ez lenne az ismerkedés legtermészetesebb útja. Azt hittem, leütöm.
A lányokat vitték haza a szülők, de mi nem maradtunk le az olyan lényeges dolgokról, mint például MÉSZÁRLÁS. A tömeg magja körül voltam végig, egyszer kaptam is egy erőset a felkaromba, de rohadt jól esett pogózni! Maga a mészárlás nem volt olyan durva, mint Veszprémben, de eléggé elfáradtunk, úgyhogy mentünk is ki a levegőre. (Amúgy a színpad előtt egy száraz, poros talaj volt, és ki lehet találni, mekkora port vert fel a tömeg, mennyire lehetett oxigénhez jutni.)
Összességében részt vettem már jobb Depi koncerten is, de ez nem becsmérlés, csupán pl. a veszprémi vagy PeCsa-beli bulik dicsérete. Mindemellett állat volt nagyon.

Azt hittem, Quimbyre már nem is lesz erőm, ezért felhúzódtunk a domboldalba, és onnan néztük - volna. Csakhogy a hangosítók nem bírták beállítani a rengeteg csatornát, így hatalmas késéssel kezdtek Tibiék, fél 1 után. Negyed 2 körül felmentünk a sátrunkba, én félálomban hallgattam a zenét, a végére teljesen felébredtem. A Sehol se talállak, Magam adom, Káosz Amigos, Hoppá, Autó egy szerpentinen, Ventilátor Blues, Androidő, Halleluja, Bordély boogie hatalmas volt, vertem a fejem a falba, hogy miért nem maradtam lenn.
Mindenesetre a sátorban egész jó idő volt, nem fáztam.

 

2007. május 13., vasárnap
pimas [#922] [971chr] [1 hozzászólás]

Fesztiválról haza

Címszavakban, mert így volt kedvem megírni:
- Fél 9-kor kelés, 3 tartós kenyér májkrémmel, sátorbontás
- Gyaloglás. Balázs vesz a Coop-ban egy üdítőt, ami a szűk pénzügyi keretet felrúgja...
- Várakozás a vasútállomáson. Helyi vicces arcok, 30 HUF-ot kérek (és kapok) tőlük, kérésükre fotómasinájukkal lefotózom őket a pénztáros nővel.
- Kulturált vonat, metrózás, Déli pu. Jegyvásárláskor 500-as, 200-as, két 50-es, öt 20-as, még egy 20-as, 5, 2 és 1 forintosok felhasználása, ezt követően sírvaröhögés.
- Vonatozás, Kérdezz-felelek, anyázás a MÁV-nak, mivel fűtötték (!!) a kocsikat.


Reggeli

Ennyit a MÁV-ról

 

2007. május 14., hétfő
pimas @ 17:57 [#923] [137chr] [4 hozzászólás]

Semmitévő?

Csak ahhoz lenne kedvem, hogy Hannával egy pléden elterülve andalogjunk a Duna partján, semmi másra nincs elegendő késztetésem.

 

2007. május 15., kedd
pimas @ 14:32 [#924] [468chr] [szólj hozzá!]

B.É.N.I.

Voltam allergiakontrollon - csakhogy mostmár ugye Fehérvárra kell mennem, mert 16 év fölött 'újváros nem fogad. A bírósággal majdnem szemben van egy lepukkant épület, a Bőr- és nemibeteg-gondozó intézmény (ezért B.É.N.I.), aminek az emeletén van az allergológia. Két gyerek sipákolását és a várakozást is egész jól tűrtem a tegnapi hisztisségem után, a dokinő kedves volt, rendben van minden (lekopogom), és kiderült, hogy 4 liternél is nagyobb a tüdőm.

 

2007. május 17., csütörtök
pimas @ 20:59 [#925] [225chr] [1 hozzászólás]

Ugye?

A lánykolesz mellett sétáltam, az utcán beszélgetett egy fiú meg egy lány, és mikor melléjük értem, a csaj tett felém egy lépést, és megszólított: Ugye? Meglepődtem, és egy így van, biztos-t válaszoltam. :D

 

2007. május 18., péntek
pimas [#926] [1621chr] [2 hozzászólás]

Egy egész nap a VOK-ban

A IX. Európai Ifjúsági Kórusfesztivál keretein belül énekeltünk egy gregorián-éneket a megnyitón. Előtte egész napos próba volt, szintén a Videoton Oktatási Központban. Kaptunk ebédet, uzsonnacsomagot, kaptunk két, kb. egy - másfél órás szünetet.
Jól sikerült az ének, nagyon koncentrált a veszprémiekkel és kicsikkel kiegészített kórus, fegyelmezetten viselkedtünk (legalábbis a színpadon biztos)

Fellépés után (kb. 21.20) elindultunk sörözni öten: Mariann, Buzz, Szabi, Imi és én. Az Alibiben (micsoda találó kocsmanév...) vettünk 7 db Sopronit és kimentünk a Háromágúhoz. Mire kiértünk, sikerült benyelnem megközelítőleg másfél liter malátalevest (kettő üveget egymagam, egyet Mariannal ittunk meg), aztán a torony tetején a piros pöttyből kettőt láttam (bár nem voltam részeg, szerintem ez a fáradtság és az alkohol egyvelege miatt volt így).
Filozofáltunk. Sokat, de szép számmal jöttünk rá okos dolgokra, persze biztos beszéltünk hülyeségeket is. Érdekes, hogy ha 5 kodályos nekiáll beszélgetni, abból 99%-ban filozofálgatás kerekedik ki. :D
Mariannak mennie kellett, de az utolsó buszra nem siettünk, inkább gyalogoltunk. Elkísértük a lányt a Halesz parkig, onnan már biztosan tudta az utat hazáig, és mi visszafordultunk. Mentünk Buzzhoz, és nála is aludtunk. Anyuja nagyon jófej volt velünk, éjjel fél 1-kor ilyen készségesnek lenni, hát, szerintem komoly teljesítmény. (Minden bizonnyal én szülőként bosszúsabb lennék, ha a fiam kitalálná, hogy három osztálytársa nálunk alszik.) Kaptunk teát, reggel pedig reggelit.

 

2007. május 19., szombat
pimas [#927] [2157chr] [1 hozzászólás]

Szalonnasütés

3,14-tyu
PI-tyu, az izmos


Este 8 után kicsivel kimentünk az MTH mellé egy kicsit elhagyatott tisztásra szalonnát sütni és italozni a csipet-csapattal. (Balázs, Dávid, Davec, Hekkel, Csebo, Roxi, Györe) Hamar gyűjtöttünk is fát és Dávid gyújtott is tüzet, megkezdtük a borunkat, elővettem a gitárt és leültünk. Dumáltunk, italoztunk és kellemesen telt az idő. 10 előtt kicsivel Roxi, Györe és Davec mentek haza, addigra a májkrémes zsemléket megettük és nekiálltunk a szalonnasütésnek. Megérkezett Sörös és Edit, Dávid is visszaért (mert elkísérte Roxit) - két üveg pezsgővel és egy borral érkezett. A szalonna istenire sikeredett, azt és a pezsgőket is elfogyasztottuk, aztán nekiállt cseperegni az eső, így szedelődzködtünk. Balázs és Csebo bedobott a tűzbe egy gáztöltőpalackot, hiába mondtuk Dáviddal, hogy nem kéne. Nagyot szólt és a parázs is szanaszét repült. Az eső ellenére a hozott vízzel eloltottuk a még pislákoló rakást, és elindultunk az MTH melletti, fedett buszmegállóba (ahonnan megyek reggelente).


Tűz


Májkrémes zsömi


A Sörös testvérek (Edit, Attila)


Maradvány

A padokon kényelmesen elhelyezkedve gitároztam mindenfélét, és (Hekkel kivételével, aki nem hallgat ilyesmit) énekeltük a Hiperkarmák, Kispálok, egyebek szövegét. A harmadik üveg bor is elfogyott, mégsem volt senki se részeg. Egy koleszos srác kijött néha hozzánk, és kérésére leírtam neki az Emese akkordjait.
Éjfél körül hazamentünk. Jól éreztem magam.
Otthon megírtam ezt, feltettem a képeket, és beszéltem Hannámmal telefonon a folyosóra kisétálva. :)

 

2007. május 21., hétfő
pimas @ 16:31 [#928] [549chr] [1 hozzászólás]

Változások a Kodályban

Ezt most valószínűleg célszerű lenne nem-publikusban írni, de csakazértsem.
Jövőre Kiffer nem tanít matematikát, mert átmegy a Vasváriba, továbbá a Vasváriból átjáró tanáraink Baranyai kivételével szintén nem okítják tovább iskolánk diákjait. Miért? Mert az eddiginél több órát kell tartaniuk a törzs-suliban, így nem érnek rá átjárni hozzánk. Jövőre tehát új fizika, matek és biosz tanárunk lesz. Nem személyeskedek inkább, de sajnálom, hogy ők (pláne Szabó Endre) nem tanít minket tovább.

 

2007. május 22., kedd
pimas @ 19:04 [#929] [94chr] [1 hozzászólás]

Fuck-ultálódj!

Olyan jó, hogy (tanáraink) el akarják dönteni helyettünk, mire fakultálódjunk...

 

2007. május 23., szerda
pimas @ 19:09 [#930] [357chr] [szólj hozzá!]

Elszakad

Imivel ma sikeresen elszakítottuk a nadrágom - ott. x'D Rajzórára átvettem Barni tesis rövidnadrágját és Kata megvarrta nekem a nadrágom, hogy a nap hátralevő részében legalább ne középen tátongó nadrágban feszítsek.

Elszakadhat itt más is, egy Kriszta meg egy Ádám, de ez nem az én dolgom, nem írom le, mik történnek. Fájdalmas még nézni is.

 

2007. május 24., csütörtök
pimas @ 22:27 [#931] [548chr] [1 hozzászólás]

Boka

Délután fociztunk, és amikor a susnyásból hoztam vissza a labdát, rosszul léptem. De ennyire még soha. Végülis nem tört el a bokám, talán húzódás lehet. Borogatjuk, és csak bicegve tudok közlekedni. Javul viszont, nem romlik az állapota.
"EZ A BOKA NEKEM NEM IDEÁL..."
[KEPSZLOKK TANKCSAPDA]

Este Turával bogóztuk ki a nyári fesztiválok programjait/árait/egyebeket, hogy melyikre menjünk. Egyelőre a Hegyalja vezet.

 

2007. május 25., péntek
pimas @ 20:27 [#932] [716chr] [1 hozzászólás]

NeoPaint

Délelőtt voltam dokinál megmutatni a lábam meg tanácsot kérni. 3/4 órát ültem ott, aztán észrevettem az apróbetűs feliratot az ajtón, miszerint 24-én és 25-én nincs doki. Ó, bazmeg...

És most egy kis programajánló, szószerint. Ráakadtam egy NeoPaint nevű aprócska rajzprogramra, és meglepődtem. Maximálisan elégedett vagyok vele, a rétegkezelésen kívül rengeteg dolgot tud, és mindössze 3 MB-ot emészt a merevlemezről. A legmeglepőbb az volt, hogy még azt is be lehet állítani, a memóriából maximum mennyit használhasson a program.
Kár, hogy 30 napig használhatom csak, utána ki kell találni valamit.

 

2007. május 26., szombat
pimas [#933] [4564chr] [3 hozzászólás]

Hartán mindig jó

Reggel kelés, kibicegés a buszmegállóba és nyomás Hartára a bajaival. A buszon semmi különös nem volt, most nem üvöltött hisztis kisgyerek mindenki fülébe. Igaz, a sofőr nagyokat ásított...

Hanna kicsit másnapos és nagyon fáradt volt, mentünk le a Dunára, a megszokott két fához leterítettük a plédet. Megajándékoztuk egymást, kaptam tőle Ne igyál, amikor vezetsz! Még kilöttyen a pia... feliratú kitűzőt és Nirvana-s öngyujtót, amit a nap folyamán - én balfasz - el is hagytam. :/ Pff...
Jött Turi és később Dóra is, gitározgattunk, ültünk-feküdtünk a pléden, majd délben felmentünk Hannáékhoz ebédelni-.
Turi ment haza, mi hárman pedig legyalogoltunk a partra, és a lányok bemutattak Dóri szüleinek. Edit nagyon szimpatikus, Nemonddki meg tényleg egy bunkó. Gréta, Dóra húga egy picit elkényeztetett, akaratos tízéves.
Fent feküdtünk az ágyon (vagy az ágy mellett), és egyszercsak késésbe keveredtünk. :)

Hannának 4-re kellett volna a zenesuliba érnie, de csak 4-re értünk hozzájuk. Mindenesetre fél 5 után beestünk a próbára, mi kint vártuk meg a zene-bona végét. Bogdán rendes ember, utazhattunk velük a buszon, sőt, még 500 Ft-os kajajegyet is kért nekünk. Segítettünk pakolni székeket, dobot. Panda meg nem nagyon akart észrevenni... (Szia, ha olvasod.)
A műsor termetes késésben volt, bő egy órát csúszott minden és a fúvószenekar több ráadás-dalt is eljátszott. Egyébként ügyesek voltak nagyon.
Negyed 9-kor indultunk el vissza, azonban Dóra megint elkedvetlenedett, győzködni kellett, hogy jöjjön, majd a főúton túl, a Harta táblánál hosszas bíztatás után is visszafordult, és hazament. Mi is lépkedtünk hát haza, útközben Hanna magyarázatott adott Dóra viselkedésére, beszélgettünk. Nem részletezem, mivel nem az én dolgom, de sajnálom Dórát, és Editet is.
(Többek közt az ilyen, sok összetevős családi állapotok hátterének felderítése miatt érdekel a pszichológia, az emberismeret.)

Hannáéknál a vacsora alatt beszélgettem egy keveset HannAnyuval a továbbtanulásról és pár ehhez kapcsolódó dologról. Kaptam két fröccsöt, és összekészülődés után (kb. 22h) elindultunk vissza a Dunához.
Hannámmal ettünk sült krumplit és ittunk hozzá egy sört a kajajegyet kihasználva. A New Generation már javában játszotta a '60-as, '70-es, '80-as évek nagy külföldi és hazai slágereit. Új generáció, mi? :D
Megkerestük Dórát (és vele Grétát plusz Szandrát, Gréta barátnőjét), lementünk a romantikusnak is mondható partra. Pláne romantikus volt, hogy egy részeg fószer terült el a sörkert mögött.
Hannával beültünk egy csónakba, és kikapcsoltunk. Egy ideig Dóráék is magunkra hagytak minket, csodálatos volt, ám nem részletezem, hogy Pandának is megfeleljen az írás és ne legyen túl csöpögő... (Szia, ha olvasod II.)
Tényleg olyan volt, hogy ha becsuktam a szemem, akkor a Duna közepén éreztem magam egy ringó ladikban lánnyal.

El is álmosodtunk, ahogy várható volt. A focipályánál a HAZAI kispadon elfeküdtünk, pihentünk, majd Dóriékkal bírkóztunk, hogy mitévők legyünk, és Dóri Hannánál aludjon, vagy ne. Végül Fél 1 után kicsivel megszületett a döntés, miszerint megyünk haza, Dóri pedig még marad, mert nem álmos (sőt, fitt).

Hazafele az 51-es főútnál:
P: Kíváncsi vagyok, mi lehet arra.
H: Mehetünk ott is. Megmutatom.

A hely, ami érdekelt, a főúttal párhuzamos, szűk utca, amit balról egy hatalmas palánk, jobbról árok és a magasabban lévő főút határol. Az elején rögtön van egy kis balra kanyar, amit nem lehet belátni, mert mint írtam, nagy a kerítés bal oldalt. Mielőtt elfordultunk:
P: Csak kóbor kutyával ne találkozzunk.
Befordultunk, és látjuk ám, hogy előttünk jó 15-20 méterrel egy németjuhász ül a kapu előtt. Leblokkoltunk, a kutya észrevett, ugatni kezdett, mi pedig egy igen határozott hátraarccal futásnak eredtünk.

Ezt nem kellett eröltetni

A képen a piros X a kutya, a piros vonalnál fordultunk vissza. (Arányok elcseszve.)
Jópár házzal arrébb megálltunk, kiszuszogtunk a fáradalmakat, csókokkal megnyugodtunk és jót nevettünk a kis kalandon.
Lassan, fáradtan döcögtünk haza az árnyékainkkal a nyugodt, kihalt hartai utcákon ölelkezve.

 

2007. május 27., vasárnap
pimas [#934] [975chr] [1 hozzászólás]

Házibuli Lacinál

7-re mentem Balázsékhoz, három felessel bemelegítettünk, aztán bevásároltunk kúton, majd gyalogoltunk Laciékhoz. Mirella is ott volt már. Az erkélyen söröztünk és ettük a szendvicseket. Sokan később jöttek, de összeállt a csapat. (Balázs, Dávid, Csebo, Györe, Roxi, Gergő, Attila, Laci, Mirella, Edit, MolnárNiki, Domi és féltesója, Dani)
A továbbiakban pontokba szedve:
- Ittunk rövideket, sikerült kicsit betölteni...
- Tomboltunk 30Y-ra, Depire meg mindenfélére
- Erkély, sör, beszélgetés, hülyélkedés. Rengeteget fotóztunk Roxi digifotó-masinájával
- Komoly beszélgetés Mirellával, Nikivel és Domival négyesben; meggyőződtem arról, hogy Niki a látszat ellenére egy értelmes, intelligens csaj
- Örültem annak is, hogy Domival újra beszéltem, mivel gyakorlatilag ballagásunk óta csak néha látjuk egymást a buszon
- Sírvaröhögés Balázs a FreeX-hez tett megjegyzésein
- 4 óra után, már világosodásban hazaérkezés

 

2007. május 28., hétfő
pimas @ 21:57 [#935] [208chr] [4 hozzászólás]

Villámra vadászok

Hamár vihar, akkor lefényképezem a villámot - gondoltam. Elszaladt, nem voltam elég gyors.

Egész nap paranoiás voltam, minden kis zörejt és hozzámérő dolgot észrevettem. Fura.

 

2007. május 29., kedd
pimas @ 15:44 [#936] [459chr] [7 hozzászólás]

17

Ezt is megértem, még egy gyertyával több roskadozik a tortán, immáron 17. Idén nincs okoskodás, nincs lelkizés. Egész sokan megköszöntöttek, szinte én jobban megfeledkeztem a saját születésnapomról, mint mások. Szóval semmi különleges, semmi extra, egy évvel idősebb lettem.

Kicsi vagyok, székre állok, a rohadt életbe még mindig nem látok, de önnek uram boldog születésnapot kívánok! ;)
       Hanna üzenete :)

 

2007. május 30., szerda
pimas @ 18:11 [#937] [1314chr] [1 hozzászólás]

Kompetenciamérés + Kiscsillag - Greatest Hits Vol. 01

Megírtuk a kompetenciamérést. Elég röhejes volt, fél órás kezdéssel indultunk, mert nekünk (de csak nekünk) valami központi felügyelőnő jött. Ehhez képest... Szóval a B csoportot írtam, álmosan és nyűgösen, úgyhogy mire végeztem a két 45 perces matekkal, a magyarhoz semmi kedvem nem volt. FülöpAdri ült mellettem, lesúgta szinte az egész magyart, én meg neki a matematikát... Így kell ezt...

Na de sokkal érdekesebb, hogy tesóm a Kiscsillag zenekar Greatest Hits Vol. 01 c. lemezét adta ajándékba. Lovasi másik zenekaráról van szó ugye, ami elég friss, viszont nagyon bejön. Sok szó van a szexről, van szerelmes dal (Ha én lennék) lötyögős és lelkes verzióban, pörgős angol hülyéskedés (Russian in the school), három összefűzött dal, szomorkás (Az az idő), és a végére egy magyar pörgős (Hú de sötét). Teljesen hallgatható, sőt, kifejezetten jó!

"NA, HOVÁ HOZTALAK?
EZ ITT AZ ÁLMOM
DUGNAK A KERTBEN
HÁNYNAK AZ ÁGYON..."

[KEPSZLOKK KISCSILLAG]

 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu