A természet lágy ölén II. Jött reggel a bajai busszal Hanna és Dóri. Seregélyesen ugye felszálltam a buszra, meglepetésre Panda is velük utazott, ment fősulira.
"EZ NEM VICCES, JÓ?" [KEPSZLOKK DÓRI]
Szóval megérkeztünk az új buszpályaudvarra (igen, ezt is megértük :) ), és láttuk is rögtön Szabit és Buzzt. Csatlakoztak, majd Hanna és Dóri WC-re plázába, mi pedig McKajálsz elé mentünk. Mariann jött is, Imi meg hívott, hogy még nem tud betekerni, mert meg kell várnia anyuját. Mindenesetre így hatan elsétáltunk a tóhoz, és kétszer váltottunk helyet, mire megtaláltuk a kellően árnyékos és napos, szeles és szélvédett helyet mindannyiónk igénye szerint. Hehe. |
Gitároztunk, kártyáztunk, feküdtünk, beszélgettünk, tehát jól és kellemesen töltöttük az időt, majd egyszer (amikor épp Babettával köröztem a környéken) megérkezett Kriszti és Kata (Hannám és Dóri ekkor épp megint plázában kitérőztek)
Ők persze szívattak minket Hannával rendesen... (Köpöd ki! és társai) Pláne miután elmentünk a kukához és soká értünk vissza. :) Utána Szabi szőrös hasát szekálták. Igen "komoly" témák kerültek felszínre...
Rendeltünk pizzát is, ami finom volt. |
2 körül Mariann, Kriszta és Kata mentek a dolgukra, majd kicsivel később befutott Imi. Még kb negyed 4-ig lazítottunk, aztán mentünk a(z új) Piac térre. Ekkor döbbentem rá, hogy mától nem a 8-as és 9-es, hanem 3-as és 4-es buszállásról indulnak a járataink. Zsír. Az legalább fedett helyen van.
Hannám és Dóri a kecskemétivel, én a sárosdival utaztam - az ugyanis biztosan megáll nálunk is. |
Hanna már most átadta a szülinapi ajándékom, egy ezüst karláncot. Nagyon tetszik, a buszon végig azt nézegettem, milyen jól áll, és büszkeségtől viruló fejjel szálltam le a járgányról.
Kellemes volt ez a nap - lehetne minden nap ilyen jó, és akkor sose panaszkodnék. :) |
Szólj hozzá!
|
 |
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|