Nincs más hátra, mint előre

Korán kezdtük a kerítés sikálását, kb. 10 órakor már jött is Milán. Rosszabb idő volt, mint tegnap. Én egész délelőtt, ha meg-megálltunk pihenni, a zenét baszogattam, h valami Junkies, vagy esetleg Audio CD-s ’Csapda eljusson oda előre, a fülünkig, de a hátsó szobából sehogy sem sikerült. Aztán a CD-lejátszót előre hoztam az első szobába, és úgy már valamit hallottunk a Tankológiából, de a szél és a zaj sokat elnyomott belőle így is.
1 órakor ebédidőt tartottunk, kajálás után a szabadban gitároztam. : ) Mikor Milán visszajött, már csak ímmel-ámmal ment a meló, sokat hülyéskedtünk. Kitaláltuk, h feladunk egy hirdetést, kiplakátoljuk, h vállalunk kerítésfestést. Jól aláígérünk mindenkinek, aztán keresünk egy kis pénzt. : )) A másik „találmányunk” a Zastava beindítása volt. Eredetileg az udvarunkban parkoló Skodából akartuk kivenni az aksit, Szél Laci bácsitól meg is kérdezte anyám telefonon (kérésünkre), és beleegyezett, viszont a Skoda 120L számunkra egy rejtély. Eleve alig találtuk meg a bal hátsó ajtóhoz rejtett motorfedél nyitókallantyút… :-/ : D Aztán az aksit nem találtuk, és elmentünk inkább benzinért. Közben Sándor hazahozta Martint, mire visszaértünk a naftával, már otthon várták Milánt. Ő vissza is futott hozzám, h menjek át, mert bár van három akadálya, h kimenjünk, mégis mindegyik megoldhatónak tűnik. Az első akadály, az aksi, volt a legcsekélyebb, csak kicsit kellett győzködni Sándort, h kivehessük egy Wartburgból. A második probléma, h két önerőből mozgóképtelen járművet (VW Transporter, Nissan terepjáró) ki kellett tolni a Zastava elől. A harmadik kérdéses pont… Sándor. : ) De ő győzködhető, csak okosan kell érvelni nála, mert cseles ember. : )
Kihívtuk Martint is, sikerült eltologatni jól az autókat, egy kövér, rendkívül humoros ember segített, rendes tag. : ) A kerekeket felnyomtuk kompresszorral, betöltöttük a benzint, és vártunk. 8 óra után már indultunk volna, mikor jött egy BMW… :-/ Később viszont tényleg kijutottunk. Sándor vitte ki az autót, Martin, Adri és én ültünk bent, Milán pedig a biciklit vitte, mert Sándornak még vissza kellett jönnie dolgozni (ezért volt kétes, h mehetünk-e). Volt minden… : ) A végére annyira belelendültünk, h bebasztuk 4.-be is, ami azért nem kis sebesség, kb. 70-80 km/h. Mindenkinek volt valami hibája; Milán és Martin nagyon jobbra vitte az autót, sebességváltáskor a váltót nézték; Martin és én túl nagy lendülettel indultunk; Milán túl kicsivel. Én induláskor túl lassan engedem fel az elején a kuplungot, Martin szinte csak kaparó kerékkel tud indulni, de nagyobb baj, h rettentő komolytalan, végigröhögi az utat, amikor vezet.
Egoista, elfogult véleményem szerint nekem megy a legjobban az összképet tekintve a vezetés. Persze ebben biztos szerepet játszik, h apám megtanított teherautót vezetni.
Annak idején úgy mentem komplett Ady-köröket, h megboldogult apám az anyósülésről adta az utasításokat, ha valami nem ment. És nem fulladtam le szinte soha, könnyebb volt vezetni a nyerges, kb. 14 tonnás Scaniát, mint a Zastavát. : )