2005. július 20., szerda
pimas [#460] [5241chr] [1 hozzászólás]

E(L)FO(GYO)TT! (...a pááálinka!)

19-én reggel hajnalban keltünk, h elérjük a 6 óra 40-es seregélyesi buszt. Sikerült. : ) Fehérváron az 5-ös állásról induló 7:30 körüli sukorói buszra szálltunk, Sukorón megváltottuk a jegyünket Velencére (a sofőr így mondta, de hogy miért…?).
A buszmegállóból elindultunk vissza, mert arra láttam hátizsákos fiatalokat. EFOTT tábla híján az északi strand felé mentünk. Eltévedve hittem magunkat, ezért felhívtam az info-linet, de foglalt volt, anyám meg nem tudott segíteni, fel is húzott rendesen. Végül csak megtaláltuk a helyszínt, ami a VVV volt (nem ValóVilágVilla, hanem Velencei Vízi Vár).
Jegyért kajtattunk, de még a security-s fazonok sem tudtak elirányítani minket jó helyre. Letelepültünk hát a tömeghez közel, a bejáratnál. 9 óra felé lehetett mindez. Egyszer aztán megláttam egy szőke, hosszú hajú, szemüveges, telefonáló srácot. Odaléptem hozzá:
-Égel Ákos?
-Igen, miért… Á, heló, Pimas!
Áki elment, megnézte, miért rohantak sokan két kék mobilirodához. Kiderült, h ott lesz majd karszalagosztás és jegyárusítás is. De arra még várni kellett…
Megjött Naftz Ádám és Stadler. Megismerkedtünk.
Találkoztam Lovival és egy haverjával is.
10 óra felé megnyílt a pénztár. Agyatlan szervezésnek hála a bérlettel, vagy előre vett napijeggyel rendelkezők is ott kaptak karszalagot, ahol mi, jegynélküliek. Így a két tábor egymást tartotta fel. A sorban állás alatt beszélgettünk egy csajjal.
11 után leültünk a bejárathoz a cuccokkal. Már sokan vártak itt. A nép gyűlt, de a kapukat színpadépítés miatt nem nyitották meg… Kábé 2 és fél óra várakozás után engedték be az első embert…
A várakozás alatt önkéntes hangulatfelelősök (többnyire részegek) szórakoztatták szűk környezetüket. A legemlékezetesebb a szalmakalapos sörfogyasztó fószer volt. Olyan klasszikusokat talált ki, mint „minden rendezőőő buzi! Mindenrendezőőő buzi! Minden-minden-mindeeeen… minden rendezőőő buzi!” (melynek több versszaka keletkezett: elfogyott a pálinka…, stb.), „Engedjetek be!”, vagy a „rátok gyújtjuk a kócerájt!” Hihetetlen mennyiségű mondóka készült el a várakozás alatt.
A kapunyitás 13:25 körül történt meg, egész gyorsan, 2 óra 1 percre beértem én is. (Adri kicsit korábban) A sátorállításra megint várni kellett bő egy órát, a színpadépítés miatt. Ekkor vettem palacsintát, nesztít, és beszéltem Turával Áki telefonján (nem sokat értettem Turából…) A sátrat Ákiék környékére vertük fel.
A délutáni koncertekből az Ankou volt kiemelhető. Nagyon dinamikus, hiteles zenét játszanak. Kissé grunge-os, de nagyon jó.
Fél 7 – Junkies: Az első sorba álltam be, időben, biztos helyet foglalva magamnak. Adri hátrébb maradt. A beállás alatt Barbaró kijött a színpadra és belőtte a cuccát, látható volt, h hangolt, és kötötte be a kábeleket. Bonyhádi is jelen volt, a dobcuccot állítgatta. Riki utolsóként jelent meg.
Szekeres egyszerű, fekete pólót és farmert, napszemüveget viselt. Riki haja szőke és fekete volt, fekete „rapfarmert” hordott, amin csodálkoztam kissé. Piros alsónadrágját direkt láthatóvá tette, a lányok örömére. Valaki megjegyezte mellettem: „hátulról tiszta lány…”. Bonyhádiból csak a fejét lehetett látni, punk, színgazdag haja volt, és szakálla. Nem állt neki jól egyik sem. ; ) Barbaró napszemüvegben, befont, oldalt levágott, hátradobott hajjal (ahogy szokta) állt ki. Fekete „hálós” trikót viselt, látni lehetett a testére tetovált jelképeket: biliárd golyó, francia kártya, stb.
Az első szám, az Amszterdami kávé felhangzásakor talán egyedül én örjöngtem, de később mindenki belejött. Mellettem két csaj volt, az egyik (baloldali) irogatott valamit időnként, a másik velem ugrált és csápolt. : )) Már a harmadik dal után kikészültem, de valahogy végignyomtam a koncertet. Üvöltöttem, mint az állatok. : )) Baszottul jó volt. Kész, leírhatatlan.
Eljátszott dalok (aránylag sorrendben): -Amszerdami kávé
-Állj mellém!
-Üzenet a föld alól
-Mese
-Tovább
-Maszk
-Ennyi kell
-Vesztettél
-Hókuszpókusz
-Szabad a pálya
-Gyere velem a mélybe (új dal, a címet nem értettem tisztán, Adri mondta) -Félbe tépve
-Élni tudni kell
-Minden álmom
Ráadás:
-Alkohol
-Viszlát

Talán mondanom sem kell, mit váltott ki belőlem a Minden álmom… A sírás határán ordítottam végig, és Dalmára gondoltam közben-. Ennek ellenére beszarás jó koncertet adtk Junkiesék. : ) Hihetetlen.
Az új lemez Szép új világ címmel szeptember 22-én jelenik meg, Szekeres szerint. : )
Alvin alatt pihentem, már fájt a gyomrom (meg mert nem ismerem őket ; )) Kétszer szarnom is kellett.
Tankékat már lusta vagyok leírni. Nagyon fáradt voltam, visszafogottan nyomtam végig a koncertet. Adri élvezte nagyon, nekem meg fájt a szívem, h nincs erőm beállni pogózni. : ) Ők is játszottak egy újat: A nevem rock. Van benne egy ilyesféle versszak (Lukács még mindig jó szövegeket ír):
Jönnek-mennek holnapok
Jó napot!
Veszem a kalapot
??? megyek
Folyók-hegyek
Mindegy, csak jó helyen legyek

 



Kommentek

Expilitit2023. május 19., 16:23 [#1]
Acros, Morris Plains, N viagra pills online



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu