2008. július 22., kedd
pimas [#1257] [1548chr] [12 hozzászólás]

A Rádió Toronyról

Nézzük meg közelebbről a fehérvári Rádió Tornyot, ugyanis e napnak egyik kulcsfontosságú épületegyütteséről ejtek néhány szót.
A toronypár Maroshegyen található, a történetéről én nem tudok valami sokat. Régen katonai célokat szolgáltak, manapság már csak sima rádió adó-vevő tornyok, ráadásul elképzelhető, hogy a közeljövőben lebontják őket. (A maroshegyiek bátran javítsanak ki, ha tévedek valamiben).
Állítólag többen felmásztak már a magasba nyúló vasszerkezetekre, sőt, a kettő torony között húzódó kábelen egy kitömött over-all lóg, feltételezem, azt sem a jézuska tette oda karácsonyi ajándékként... ;)

Este, ahogy kiléptem a próbateremből (pontosabban a kocsmából) megpillantottam a tornyokat, és egyből tudtam, mihez kezdünk a sötétség eljövetelével. Marciék már akcióztak egyet, most hasonlóképp lopakodtunk oda mind az öten (tehát a zenekar). Az épületben égtek a lámpák, de kellően távol van a toronytól, így nem is aggódtam igazán. A "földszintről" már elláttunk a létesítmény (vélhetően) főbejáratáig, ahol egy hajlongó faágról azt hittem, egy takarító, aki épp felmos. Imi teleobjektívével megvizsgáltuk a kérdéses alakot, aztán elindultunk fel.
A szél meghiúsította az akciót, Gebe sapkáját majdnem le is fújta a fejéről - el lehet képzelni, mekkora fuvallat lehetett.


 



Kommentek

Adri2008. július 24., 10:58 [#1]
Ismét nem akarok aggodalmaskodó köcsög lenni, de azért plíz, ne csináljatok magatokból Darwin-díjasokat, avagy Lovasit idézve:
"aki már meghalt, annak már mindegy
de ti ne haljatok meg hülyén"

buzz2008. július 24., 23:40 [#2]
Sztem sok más ostoba, sületlen dolgotokhoz képest ez a toronymászás még egészen egészséges ötlet,csak óvatosan kell csinálni. végülis régi hagyományokat újítotok fel,mert a tornyokra már akkor is férfi virtus volt felmászni mikor még fegyveres őrök vigyázták őket.

Marceee2008. július 25., 08:44 [#3]
Na ugye!

Adri2008. július 25., 10:04 [#4]
Férfi virtus... no comment. :/ :D

pimas2008. július 25., 14:12 [#5]
szerintem nekem elég lesz az első emelet, de az mindenképpen kell. :) Viszont Marci, elfelejtettem személyesen mondani, hogy a teljes torony megmászásához úgy gondolom, karabíner, mászókötél és sisak elengedhetetlen. Na, mindegy, majd megbeszéljük. :)

Marceee2008. július 25., 18:22 [#6]
...Hát ha netalántán betudok olyanokat szerezni...
Mellesleg szerzek kesztyűűűt, meg krétaport :)

Imi2008. július 26., 00:48 [#7]
Lószart kell ide ilyen berendezés. Csak a 2kezed + 1 pár kesztyű kell no meg a lábad :D és a szabad akarat, hogy felmássz :) másrészt Márk ha megleszneked az 1. és azt mondod hogy elég, másnap már nem lesz az...

Marceee2008. július 26., 09:30 [#8]
Jaja ez ilyen! Énis megbántam, hogy nem mentem följebb:)

buzz2008. július 26., 11:47 [#9]
elméletileg a tetejéig visz a létra nem?mert ahogy fölmásztatok az első lámpáig, úgy föl lehet menni a legfelsőig,ha az első lámpától estek le ugyanúgy kinyiffantok mintha a tetejéről, szóval az már nem veszélyesebb.

Turi2008. július 26., 15:37 [#10]
inkább próbáljátok ki a pécsi 25 emeletes szellempanelt!

SX2008. július 26., 23:35 [#11]
Elég volt a tavalyi temetés, idén nem szeretnék ilyesmin részt venni. Sztem vigyázzatok az ilyen idiótaságokkal. Ha meg mindenáron csúcsra akartok jutni, szerezzetek egy forróvérű barátnőt :)

Expilitit2023. május 13., 01:14 [#12]
Biofilm also confounds the standard methods of culture; the typical swab method does not pierce the slime so unless some of the bacteria have become planktonic, the culture can yield no growth despite visible biofilm and multiple species of viable bacteria within the slime 12, 13 tadalafil cialis from india



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu