Tovább eggyel

Egész nap fáj a gyomrom, álmos, nyomott és nyűgös vagyok, mint egy tízéves kislány (már ha a tízéves kislányok ilyenek). Ahogy munka után felszálltam a buszra, benyomtam a zenét fülbe (most kényszerhelyzet van a fejhallgató miatt, így hát telefonról) és elaludtam. Szószerint, mert amikor kinyitottam a szemem, már Seregélyes és Sárosd között jártunk, erre döbbenetes gyorsasággal és nyugalommal ébredtem rá.
A helyzet azért vált kínossá, mert pénzem az nincsen és a város is üres, ráadásul Sárosd legelején szálltam le. (Ez olyan, hogy az útnak csak az egyik oldalán található két-három ház.) Nem akartam besétálni a faluba és pénzt kunyerálni, stoppolni sem volt pofám, úgyhogy magamban szidkozódva vártam a buszt. (Egy óra várakozás)
Öt perccel a busz indulása előtt arrajáró volt általános iskolás tanárom hazahozott.

Ez és ez pedig szívás, dehát úgymond ez van. A tavalyi két incidens után nem értem, miért kellett belelépni valami tisztázatlanba a Vörösmarty Színházat ismerve.