Vigyázat, fiktív! - Rádió Torony sztori

* FIGYELEM, A KÖVETKEZŐ TÖRTÉNET NEM FELTÉTLENÜL IGAZ! *

Este, 10 óra. Sötét volt és szélcsend, még egy kávé és indulhatunk. Mentálisan felkészülve, adrenalin a farzsebben, megérkeztünk a helyszínre. Egy piros fény, feljebb még egy, még feljebb az utolsó.
Rádió torony, igen. Természetesen ahogy odaértünk, néhány villám és pár égdörgés jelezte, hogy hülyeséget művelünk, de visszafordulni...? Á, nem úgy van az.
Bejutottunk, indul az első, követi a többi, és a végén én is felkapaszkodtam a létrára. Szapora szívverés, adrenalin már nem a farzsebben, megjelentek az első fények a távolból, szemmagasságból eltűntek a fák és hirtelen már felettük álltam. Felnéztem, Bandi talpa egyre távolodott, de sietni nem szabad. Villámlott. Nabazmeg.
Az első emelet fényei közeledtek, túljutottunk a szorítón, és egyszercsak felértem. Elég szűkösen fértünk el öten, ráadásul tuti, hogy takartuk részben a lámpákat, tehát biztos nem voltunk feltűnőek messziről.

Visszafele elsőnek indultam. A ha innen lejutok élve, többet ilyet nem csinálok szlogen villódzó piros betűkkel fegyelmezett a belső képernyőn, miközben fáradt karokkal és remegő lábakkal araszoltam alá - a sötétbe, persze. Szerencsére hamar lenyugtattam magam és kitaláltam egy jó mászó-taktikát, amely szerint három fix pont (végtag) mindig kapaszkodik és csak egy mozdul; a végefelé már meglehetősen gyorsan tudtam ezzel haladni.
Nincs megnyugtatóbb, mint amikor a szemem sarkából újra látom a fákat... :)