Lelkes ellelketlenedettség

Elaludtam. Fél órát késtem történelem témazáróról. Berágtam. Hazajöttem.

De tényleg... Mi van akkor, ha feladom? Mi van akkor, ha nem vagyok kitartó? Mi van, ha csak a magam feje után megyek, ha akármit mondanak, egyik fülemen be, másikon ki? A saját bőröm a saját tapasztalásom. A sorsom a párom. A párom a sorsom.* Mennyi deformált ember jön szembe az utcán, annyian hiszik el, hogy helyük van a gépezetben. Karieristák, ambicionisták, célkitűzéssel és elhivatottsággal teliek, és mind beveszik, hogy csak a természetes, a normális a járható... Az orrukig ismerik az utat, a többit megtanították nekik és kívülről fújják a leckét. Itt jobbra fordulunk.
Mit csináljak, ha a magány az egyetlen fegyverem, ha csak azzal szúrkálhatok mindenkit, aki nem ért meg? Nem értik, nem is vágyom rá, hogy értsék. Magamat úgyis egyedül csak én érzem.*

"MIT UGATOK, HA NEKEM EGYSZER ÚGY A JÓ, HA NEM LÁTNAK?
MIT AKAROK ÉN, HA NEKEM EGYSZER AZ A JÓ, HA NEM KELLEK?
TÉGED KÉRDEZLEK...!"
[KEPSZLOKK HIPERKARMA (bÉRCZESI RÓBERT) ]

*Nemrég elkészült dalaimból idézetek.