2007. szeptember 27., csütörtök
pimas @ 19:31 [#1032] [1591chr] [1 hozzászólás]

Kisgyón-mizéria

Nos, az elmúlt egy hét alatt tőlünk zengett az egész iskola, és valószínűleg még hosszú ideig ad beszédtémát a tanári szobában osztályunk "sztrájkja". Történt ugyanis, hogy a 28 fős csapatból 11 ember különböző hihető és kevésbé hihető okokra (és ürügyekre) hivatkozva bejelentette, hogy nem óhajtanak jönni az amúgy kötelező tanulmányi kirándulásra, melyet Bujpál, Baranyai és Szabó szerveztek (volna). Az ügy érdekessége, hogy ők hárman már nem tanítanak minket, és szívességet tettek nekünk azzal, hogy vállalták a szervezést és egyáltalán a részvételt. Osztályunk pedig hálás és hűséges, mint látható... :P

Tizenheten maradtunk tehát, akik lelkesedtek, ám ilyen körülmények között a tanár urak (megjegyzem, jogosan) visszamondták a kirándulást. Szégyen és gyalázat, hogy az osztály 40%-a miatt ekkora fekete pontot szerzünk, ráadásul nem csak Szabóéknál, hanem majdnem az egész tanári karnál. Ráadásul minket, akik szerettünk volna menni, most nem csak az élménytől fosztottak meg társaink, hanem függetlenül attól, hogy szenvedő alanyai vagyunk a történéseknek, még minket is hálátlannak könyvelnek el.
Nem fejtegetem tovább, fájdalmas ez az egész. Osztályközösség, mi?

(Hozzá kell tenni, hogy abból a 11 főből is van, aki érthető okokból maradt volna otthon - pl. Mariann -, de akik puszta döjfösségből fújták le a dolgot, azok tehetnek egy szívességet...)
"MA CSAK AZ JÖJJÖN, AKI KÖNNYEN SZÉTDŐL
AKI ÚGY INDUL EL, HOGY A VÉGÉRE ÉR..."

[KEPSZLOKK HIPERKARMA]

 



Kommentek

Marfrenia2023. május 10., 11:33 [#1]
cheap generic cialis Indication Placebo Patients with Events Per 1000 Patients Drug Patients with Events Per 1000 Patients Relative Risk Incidence of Events in Drug Patients Incidence in Placebo Patients Risk Difference Additional Drug Patients with Events Per 1000 Patients Epilepsy 1



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu