2007. november 23., péntek
pimas [#1078] [1772chr] [3 hozzászólás]

Ska Meets Reggae

Ez az 1000. bejegyzés.


Reggel fél 9-kor átvettük a V.O.K.-ban a pályaválasztási útmutatón felállított Kodály standot, ugyanis ezen a délelőttön Buzz, Szabi, Kriszta és én kerültünk ügyeletbe. Szórólapot osztogattunk, rubikkockáztunk, kajáltunk, olvastunk, ücsörögtünk. Nagyjából ezzel telt el az a három óra, amíg jött a délutáni váltás.


Este jöttek messziföldről lányok: Adél és Alexa, aki Adélnak (asszem) szobatársa, de lehet, hogy osztálytárs is. Krisztával vártuk őket a Piac téren 19.45-kor. Alexa huga is jött, ők egy ideig külön utakon jártak. Adél, Kriszta és én gyalogoltunk a Fezenklubig, Kriszta szépen felhúzott a "szokásosnál" bunkóbb megszólalásaival. Amikor már ittunk egy kis vodkanarancsot a Fezenklub előtt, akkor helyrejött Kriszta is, és onnantól egész este még az átlagnál is aranyosabb volt. :)
Alexa és a faszija megérkeztek, Gerdhart is belénkbotlott (akinek megtanulhatnám leírni a nevét). Amúgy Alexáék egész este kb. bruttó 30 percet töltöttek velünk, noha Adéllal jöttek.

Egyébként a koncerteket kint hallgattuk a kanapén. Adéllal - hogyismondjam - összejöttünk? Nem jó szó, mindenesetre folytattuk a Gödörben elkezdetteket. :) Később Gebe is csatlakozott hozzánk, és javarészt így töltöttük az időt hajnali kettőig, amikor Krisztáékhoz indultunk.
Kriszta Alexáéknak is felajánlotta, hogy aludjanak nyugodtan ott, senkit sem fognak zavarni, de a csaj csak húzta a száját, hümmögött, és végül elindultak (kissé duzzogva) a Budai úton ellenkező irányba.
Az alsó szobában aludtam Adéllal, már ha az a kb. két óra alvásnak mondható...
Egyébként Adél elhívott a december végén megrendezésre kerülő SZIN Ice fesztiválra. :) Ha minden jól megy, ott tudok lenni.

 



Kommentek

Macska2007. november 26., 10:31 [#1]
Hát igen... Alexa roppant kedves...máskor majd térdenállva könyörgök neki, hogy ne fagyassza be a hátsóját...na mindegy..."nem tudod mit csinálj abban a nagy jó dolgodban, amid van...":/ Szal a véleményem megvan...gondolom neki is rólam...

Turi2007. november 26., 17:35 [#2]
hehe :)

proorbirl2023. május 19., 20:34 [#3]
cialis 20mg for sale older ladies or ladies with PCOS



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu