2007. december 7., péntek
pimas @ 23:44 [#1091] [1348chr] [3 hozzászólás]

"Olyan nehezen jutottál el idáig..."

Suliról csak annyit, hogy megírtuk a pótló töritézét. Szopatós volt az esszékérdés, mert a forrás nem a kérdést válaszolta meg, viszont mindenképp bele kellett írni a forrásból kimagozott ismereteket.
Délután próbáltunk, végre Bandi is megjelent. Összeraktunk két új számot, bár a Vallomás egy lányhoz még kicsit lötyög, az egyelőre cím nélküli, általam Olyan nehezen-nek becézett lassú dal azonban precíz, és gyakorlatilag elsőre működött - pedig nem is vettük tervbe, hogy megcsináljuk ma.
Próba végén Gebe mutatott kártyatrükköket.
Fél 11-kor felhívott Adél. Teljesen meglepődtem, viszont jól elhülyéskedtünk úgy 10 percig, aztán jött a buszom.

Otthon még sokáig ébren voltam; a fent látható plakáttervet is ekkor készítettem el (igen, a nevet elírtam: nt helyett pp a vége). Valószínűleg ez marad végleg, ezt fogjuk kinyomtatni és 15-20 példányban sokszorosítani.
A Sosem voltam egyedül fő gitársávját is felvettem hajnal fél 2-kor, sőt, rákevertem az eddig elkészült dob- és kongaszólamra. Így már látható a dal váza, holnap a szólógitár dallama jön.

 



Kommentek

Elusiap2023. február 22., 19:03 [#1]
The first planned interim analysis at a median follow up of around 28 months 25 of patients being followed up for at least 38 months, showed that Letrezol Actavis significantly reduced the risk of breast cancer recurrence by 42 compared with placebo HR 0 cialis dosage The clomid erectile dysfunction Improve Sexual Performance big ship has unknowingly arrived at the isolated clomid erectile dysfunction island in the steel libido red amazon Penis Extender To Make Penis Longer river

ionitopuh2023. május 26., 03:28 [#2]
Parte 1 CГЎncer 49 Extractos y nutrientes de glГЎndulas animales cost of cialis vs viagra To determine whether GHR deficiency in adulthood causes changes in the composition of islets, we stained pancreatic sections for insulin green and glucagon red

preosse2024. január 3., 03:10 [#3]
Medical Oncology Department, Hospital Universitario Virgen Macarena, Sevilla, Spain purchase cialis online cheap



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu