Németország - I. nap Hajnalban 6 órakor gyülekeztünk a murvás parkolóban. Senki sem késett, időben útnak tudtunk tehát indulni. Kezdetben még sötétség uralkodott a tájon, majd körülbelül az M1-es autópályára érve már kivilágosodott, és egyébiránt innentől végig pályán utazhattunk. A határokon természetesen nem kellett már megállni, gyakorlatilag (több pihenővel ugyan) keresztülszeltük Ausztriát, és újra sötétségben, este 7-kor értünk Lindenbe. A családok már vártak minket. Szabival Müllerékhez kerültem.
A házuk nagyon szép, nekem eleinte túlzottan steril volt, nem szeretem a pik-pak rendet. Ezen a napon hamar lefeküdtünk, mert persze elfáradtunk az egész napos utazásban. |