2008. január 29., kedd
pimas [#1132] [2302chr] [1 hozzászólás]

Németország - II. nap

A lányt, akinek a családjánál laktunk, Onja-nak hívják. Az ő szobájában szállásoltak el minket, pechünkre őt persze nem. ;) Finom reggeli után vele indultunk az iskolába. Peszti vendéglátója és Onja jó barátnők, és mivel közel is laknak, együtt tettük meg velük az utat, öten sétálva az utcákon.
A délelőtt a bemutatkozó kisfilmek levetítésével kezdődött. Persze ekkor még kevesen oldódtak fel. Még dél előtt (talán 11 körül) nekileselkedtek tanáraink a feladat felvezetésének, első körben szétosztottak minket kisebb csoportokra, hogy csoportonként állítsunk össze a három nemzet kérdőívéből egyet, majd következő lépésként a négy csoport kérdőíveiből született volna egy.

Természetesen ez meghiúsult, hiszen a német és belga gyerekek rendkívül fegyelmezetlenek voltak. Gyakorlatilag több "kényszerszünetet" is beiktattunk, amikor a tanárok egyszerűen leszarták az egészet, és otthagytak minket... Elég megdöbbentő hozzáállással találtuk szemben magunkat.
14 helyett 15 órakor kezdtünk bele a közös, nagy kérdőív összeállításába. Megbíztak a gépeléssel. Természetesen sehova nem jutott az egész, a német és belga fiatalság röhögött és beszélgetett, így végülis elnapolták a feladat befejezését...
Szalci felhívott. :)

Este "DVD-estet" tartottunk az A-betűs, megjegyezhetetlen nevű csajnál. Amíg vártunk arra, hogy autóval elvigyenek minket Onja szülei, Peszti és Johanna (Peszti vengédlátója) nálunk töltötték az időt. Onja nagyijával utaztunk, az út feléig a Mini Cooperről áradozott. Jópofa nő.
Ahogy az idézőjel is utal rá, a DVD-est egy jól álcázott buli volt. 2,6 % körüli, malátás traubit ittunk, vízipipáztunk, és... kábé ennyi. Nem élveztük annyira nagyon, mivel 14-15 évesek a belgák és a németek, tehát nem úgy szórakoznak, mint mi, hanem elegendő élvezetet nyújt nekik a sósperecek cafatokra tépése és egymáshoz dobálása... Azért még ez is jobb időtöltésnek bizonyult, mint otthon ülni, márcsak azért is, mert Pascal-lal (nem vicc, így hívják a srácot) elugrottunk sörért a Rewe áruházba. Németországban a sörvásárlás 16 éves korhoz van kötve.
Este pedig éjfélig beszélgettünk a szülőkkel, angolul. Egészen belelendültem.

 



Kommentek

adjoult2023. május 23., 23:59 [#1]
cialis tablets for sale Oosterkamp HM, Hijmans EM, Brummelkamp TR, Canisius S, Wessels LFA, Zwart W, Bernards R



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu