Ment& Másképp - Sárbogárd live II. Délelőtt FMD-re (Fejér Megyei Diáknapok) utaztunk Dunaújvárosba. A kodályos busz természetesen tele volt, ZemlényiMisiéknek már állni kellett. A Dózsa Mozinál tett le a busz, ahonnan a kollégiumig sétált ofő vezetésével a csoport. Eközben elmentünk az FMD egyik (számunkra fontos) helyszíne mellett, a Széchenyi Gimi mellett.
Mint kiderült, kb. öt-tíz ember miatt cibált el minket ofő a koleszig, úgy, hogy Buzzék bőgőt és cipeltek ezalatt. Okos szervezés...
Míg a többiek megnyitóra mentek, mi Enikővel és Krisztával ittunk egy kávét.
A szereplések jók (néha viccesek) voltak.
|
Este Sárbogárdra mentünk ismét, újból a Titán zenekar vendégségébe, csak ezúttal a Rock Caffé-ban léptünk fel. Jelentős csúszással kezdtünk, de marhajól éreztük magunkat. Igazi koncerthely a megfelelő technikával, fényekkel, hangulattal, a közönség kitartóan visszatapsolt! Erre ugyan nem számítottunk, de visszajöttünk eljátszani a Q-t.
A Titán koncertje alatt pedig, nos... Szépen berúgtunk. Marci, Bandi és Henrik nem, de Kriszta és én eléggé, talán Gebe is. |