2004. augusztus 30., hétfő
pimas [#126] [4291chr] [1 hozzászólás]

Zastava-blog

Na. Ma tízre átmentem Milánékhoz, és éppen akkor jött ki Milán a zajtón amikor én odaállítottam. Úgyhogy egyből el is mentünk a Zastavához, csak előtte bevitt némi száradt-ruhát meg én lepakoltam a visszahozott Mi-micsodákat.
A kocsi keresztben állt az udvarban, ahogy tegnap otthagytuk. Beültünk és megnéztük a zútmutatót, majd eszünkbe jutott, h vissza kéne rakni bele az aksit. Megtettük. Ekkor kijött Dóri, aztán később Martin is. Elindítottuk a járgányt. Pöpec nagyon! :-) Bár csak hidegindulással indult és akkor is nehezen, szívatással, de attól még jó!!! Utána jött Sanyi, akinek kezei alatt sima indítással is életre kapott, és normálisan leparkolt vele az udvar hátsó részében, ahol eddig is volt. Nekiláttunk a dolgoknak. Ha jól emléxem, leszedtük a jobb elsőt, mert tegnap azt helyén hagytuk és úgy láttuk ma, h kicsit lapos. És ha már felfújtuk, a gumikat centíroztuk is. Először csak ezt. Elég sűrün indítottuk el a motort... :-))) Eztán fogtuk a slaggot és leverettük róla a koszt. Én csináltam. :-))) Nem bírtam normálisan irányítani a vízsugarat, és ezzel mindenkit összepacsáltam. Ekkor Dóri már elment az anyjával Sárosdra, és Adri jött át. (tesóm) A locsolás után előrébb állhattam!!!!! Kurva jó volt, zseniális az autó!! Első két próbára alig indult és utána lefulladt, aztán a Milán se tudta megmozdítani, és harmadik próbámnál már fulladás mentesen előrébb gördültünk jó 2-2,5 méter. XDDDDD
Ekkor jött a kajaidő, ők elmentek Sárosdra kajálni. (ez családuk hagyománya) Kb. negyed 3-kor újra jöttek. Átmentünk. Dóri újra ott volt, Adri még nem. (ő itthon foglalatoskodott) A Zastava összes kerekét centíroztuk!!! Utána elkezdtük a designerezést, két fehér csík a szélvédőn, ralis matrica a motorháztetőn... XDD Átjött Adri. Nemsokkal utána Dóri meg az anyja buszra szállt, h hazamenjen.
Ezután felírtuk a műszerfalra az áttételezést, a fokozatok emelkedőtűrését, százalékban (1=28%; 2=15%; 3=10%; 4=5%). Elemeztük a műszaki leírást, aztán kicsit unatkoztunk. Átszaladtam haza két szigszalag-tekercsért, és hoztam egy plüss hering figurát és egy hozzá kötözött Renault emblémát, amit a középső visszapillantóra kifeszítettünk. :-)))) A kormányt - a Milán által rárajzolt sárga krétacsík miatt - körbeszalagoztuk, kék és fehér színekkel. Aztán lemerült az aksi újra. :-/ És ennyi volt. De ez is nagyon állat!
Ja és a kesztyűtartó navigátoros cuccokkal, térképekkel van tele.
Utána amikor menteünk Adrival haza, a davecék megláttak engem, bár én észre se vettem őket, és így elmentem velük bicózni és utána csocsózni és billiárdozni. Mindez a Pizzériában. És ki volt ott? Stefi, a Geszti, a Heiter meg a Suha és egy másik srác társaságában. (Geszti és Heiter is lány, akárcsak Stefi.) Nem köszöntünk mi sem (Davec, Fru, Réka plusz én) Csocsóztunk, zenét hallgattunk, ők bejártak néha, aztán elmentek a Suháék és bejöttek. Stefi lehuppant a sarokban a fotelba, és csak a billiárdozáskor vettem észre, de nem igazán érdekeltük egymást, zavartalanul zajlott minden tovább. Ő meredten bámult egy adott pontra, és néha elnézett az ablakon ki Gesztire (akit korábban nekem kurvázott le...), majd rajta nevetett... Furcsa. Réka és Fru nagyon hangosak, már-már zavaróan hangosak voltak, figyelmetlenek és lököttek... Aztán egyszercsak elmentek Stefiék. De nem sokáig volt nyugi, mert jött Dé, Cs.Peti és Pető, söröztek, csocsóztak és nézték Fru jól nekiktálalt seggét. Az a hülye meg még csocsózott is velük! :-)) (Mármint Fru, és 'hülye') Mi tovább billiárdoztunk, aztán Réka látványosan sürgette Frut. Közben egyszer Domi és Cinti is eltekert együtt az ablak alatt, és nem intettek se Rékának, se Frunak, csak és kizárólag Davecnek.
Hazafele menet a parkban megállítottak, h mizujs, meg h Fru fúj-e rájuk meg egyebek. Válaszoltam, stb.
És. Néhány adat a Zastaváról: a fokozatok áttétele: 1=50-ig; 2=50-től 80-ig; 3=80-tól 124-ig; 4=124 fölött. Ez egy sötétkék járgány, Zastava GTL 55 névre hallgat egészen pontosan. 5 ajtós, lóerő passz, cm3 kb. 1100. Van utólag begyártott napfényablak. Aránylag jól helyre lett pofozva két nap alatt. Kb. 4 méter hosszú és 1,60 széles, vagy vhogy így. Ennyi.
Benzingőzös szép napot!

 



Kommentek

effoche2023. február 23., 18:49 [#1]
brand name cialis online Interference of digoxin metabolites on newer monoclonal antibody based immunoassays is not clinically significant



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu