Nem sokára elmúlik a nyár II.

Feszültebb, nyugtalanabb vagyok az utóbbi pár napban, bár esküdni mernék rá, hogy kívülről nem látszik, és igazából jelentősége sincs, mert csak egy dolog zavar: nevezetesen a jövő hét első napja, amelyen egyben az utolsó, 12. tanévem startpisztolya is eldördül. Remélem, nem a halántékomon.
Már most borítékolni tudnék néhány olyan alapvető problémát, ami vissza fog köszönni ebben a nyavalyás 12.-ben:
• botrány a 3000-ra emelkedő (!) osztálypénzzel kapcsolatban
• ennek folyamányaként a prágai osztálykirándulást a folyton elégetlenkedők partizánokat megszégyenítő módon aláaknázzák
• vita a szalagavatóval és az egyéb költséggekkel/rendezvényekkel, ne-adj-nyuszi a szivaravatással kapcsolatban
Emellett csesztetve leszünk a nyelvvizsgák és a romló tendenciát mutató tanulmányi eredmények miatt, ha nem is osztályszinten, de elég nagy létszámban. Így, hogy ezt végiggondoltam, hát, nincs kedvem még egy év erejéig visszaülni az iskolapadba.

Emellett sajnos a természet is jelzi, hogy közeleg az ősz: egyre hűvösebbek azok a nagyon kellemes reggelek, amikor még a csipa mögül próbálom kideríteni, hogy a 17-es vagy a 23-as busz közelít; fél 9-kor már sötét van, ami engem derült égből villámcsapásként ért - mintha elszunyókáltam volna az utóbbi hetekben, és most ébrednék, hogy "jé már ennyi az idő?". A maga nevében én minden évszakot szeretek, de a nyár abból a szempontból kivételezett, hogy az ő elmúlását "megsiratom". Mondhatni, nálam az év vége nem december, hanem augusztus.