Itt keleten a helyzet változatlan

Délután elmentem Rossmanba az első canon-os képekért. Hát, csalódtam. A színek, a kiégések, a bemozdulás, az életlenség, az alulexponálás miatt a képek többsége teljesen élvezhetetlen. Legalábbis elsőre nagyon dühítettek ezek, de higgadt fejjel átnéztem mégegyszer a fotókat, és belátom, először túl kritikus voltam önmagammal. Magasra tettem a lécet, úgy persze, hogy levertem. A tanulság: több odafigyelés és fokozatosan növelendő elvárások.

Drága iskolánkban ma kellett (volna) átvennünk a tankönyveinket, azonban én nem jártam sikerrel. Az error: nem hoztam a tartós betegségemet (allergia) igazoló papírt. Mint anyámtól megtudtam, ilyenem nincs is, mert bár megállapították, hogy még mindig allergiás vagyok, igazolást nem adtak róla. No comment.
Szóval így tankönyv nélkül távoztam, ami, nos, nem rázott meg igazán. Viszont nem vagyok hajlandó fizetni a könyvekért, a bürokrácia meg...

Kriszta elhozta Mariann tankönyveit is, mivel ő nyelvvizsga miatt nem ért rá. Miután eljöttünk, első utunk Mariann anyujához vezetett, és bár elvileg csak beugrottunk a lépcsőházba átadni a csomagot, végül hosszasan beszélgettünk vele. Elmondott jópár dolgot osztályfőnökünkről, amin én igazán már meg sem lepődtem, sajnos. Nem kezdek bele, év közben úgyis lesz alkalmam kifejteni, mi a probléma.