Bérczesi - Én meg az ének est, Budapest, Gödör Klub Suli után utaztam fel Pestre, hogy megnézzem Bérczesi Robi egyszálgitáros estjét. Hamar (~19.40) elértem a helyszínre (Gödör), beültem, ittam egy méregdrága Drehert és a Krisztától kölcsönkapott Pratchettet olvastam, mígnem valahogy eljött a 9 óra, amikor elvileg Robi elkezdte volna a koncertet. Nos, ez ebben a formájában nem teljesült, sehogysem tudta összeszedni magát és kb. fél órás csúszással vágott bele ténylegesen a zenélésbe, de időközben többször is letette a gitárt, lejött a színpadról, stb., egyszóval akadozott a gépezet. Amikor elkapta a fonalat, akkor viszont tényleg jókat játszott. |
Kár ezért a pasasért, mert tényleg zseniális, de akármilyen nehéz is, be kell látni, hogy a Hiperkarmának végleg vége. Nincs az a pofon, ami kirángatja ebből a gödörből Robit, ráadásul a közönség reakciója (gyakori kiröhögés, viccesnek szánt beszólások) még ront a helyzeten.
Talán jobb lenne, ha most egy időre (akár egy évre, vagy még tovább) kivonulna Bérczesi a köztudatból, és megpróbálná elsősorban saját magát, és csak utána a zenekart összeszedni, mert jelenlegi állapotában - és rossz, hogy ezt kell mondani - örülhetünk, ha megéri a 2010. évet. |
Koncert után (tehát éjfélt éppen hogy elhagyva) az egyik srác (akivel már a Hunniában is összefutottunk márciusban) elhívott gitározni hozzájuk. Miért-ne?-alapon vele tartottam, mivel ha valami ravasz rablást/lopást tervezett volna, akkor nem hagytam volna magam (ráadásul megbízhatónak néz ki). Egészen a Keletiig (!) sétáltunk, gitározgattunk a társasház lépcsőjén egy szűk háromnegyed órát, majd leléptem a Délihez. Egész gyorsan odaértem, amivel még magamat is megleptem, ráadásul az eligazodással sem voltak komolyabb problémák. Azt hiszem, jól tájékozódom Pesten. |
KommentekElusiap | 2023. március 3., 11:39 [#1] | This analysis suggests that B cells with a tail truncated IgО± are rapidly eliminated in the mouse, as previously described 46 tadalafil cialis hydrocortisone will decrease the level or effect of colchicine by affecting hepatic intestinal enzyme CYP3A4 metabolism |
lemaCleah | 2024. november 20., 06:29 [#2] | The policy is in place to eliminate the potential hysteria that could ensue if someone tweeted or texted a photo of Crosby Đ“Ńž 60mg priligy |
Szólj hozzá!
|
 |
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|