2008. szeptember 11., csütörtök
pimas @ 16:53 [#1291] [4535chr] [792 hozzászólás]  okosság 

És te miért nem akarsz többé a Kodályba járni?

Először is gratulálok saját magunknak, hogy a Ment& Másképp bejutott a FeZeN Tehetségkutatóra, ami szombaton délelőtt lesz.


Tegnap délután szülői értekezletet tartott drága osztályfőnökünk, melynek során a szülők többsége megszavazta a - jól figyelj - 3.000 HUF-os osztálypénzt. Röhejes. Az osztálypénzért felelős szülő közölte, hogy a prágai utazásra befizetett pénzt senki nem kapja vissza, elvileg. (Több eltérő véleményt hallottam ezzel kapcsolatban, tehát nem tudom, mi az igazság.)
A szalagavató költségeit sajnos nem tudjuk 280.000 (!!) forint alá csökkenteni (ha jól értesültem, 50.000 forint a terembérlés. 230.000 forint hova tűnik? Minden kajára és tánctanárra megy?), ugyanis nekünk mindenképpen étteremből kell hozatni azt a hidegtálat, ami úgyis ránkrohad, mert nem fog senki sem annyit enni, hogy elfogyjon. Fejenként hat vendéggel számolnak, mivel egyes szülők nem tudják megmondani, hogy mégis hányan óhajtanak eljönni (nyílván meg kell kérdezni a nagymama-nagypapa - nagynéni-nagybácsi mellett még a körzeti postást és a szomszédot, esetleg annak a kiskutyáját, hogy eljönnének-e egy kibaszott kurva szalagavatót megnézni, mert ilyen csak egyszer van). Rohadjanak meg. Hozzátenném, hogy nekem max. két vendégem lenne, de hatot kell kifizetnem - ergo valamely osztálytársam plusz négy vendégét én lakatom jól a fogadáson. No comment.

Éppen ezen szánalmas és vérlázító elképzelések/tervek miatt akadtam ma ki nem egyszer. Ehhez nem fogok asszisztálni. Egyik drága osztálytársam ma azt mondta, hogy a köz érdekét nézzétek, mint osztályét. Csinos mondat, ezt még fogom hallani szerintem, viszont be kell látni, érdekes ez az "osztály". Tavaly szeptemberben, amikor Kisgyónról volt szó, valahogy nem hangzott el ez a mondat az illető szájából. Miért csak akkor beszél osztályközösségről, amikor az ő érdekei úgy diktálják? Amikor megvétózták a kirándulást - mocskosul az utolsó pillanatban -, akkor nem kellett volna a köz érdekeit nézni?

Szakadna rájuk a mennyezet az egész kétszínű, érdekleső tanári karral egyetemben. (Kivételt képez Inci néni és Simon).


Más téma: továbbtanulás
esélyek...

Számoljunk kicsit bolgnai-módra. A választott tárgyam ezesetben a 9.-10. évben elért rajz és vizuális kultúra, mert a célt tekintve (fotográfia szak) ez jól is jön. Eszerint:
11. év végén elért pontok:
Magyar nyelv és irodalom: 3 (kettes irodalom, négyes nyelvtan)
Matematika: 2
Történelem: 2
Angol: 3
Rajz: 5
Mindezt összeadjuk és megszorozzuk kettővel, tehát: 30.
12. év végére kitűzött (tehát elérendő) minimum jegyek:
M.ny.i.: 3,5
M.: 3
T.: 3
A.: 5
Rajz megvan: 5
Ebből jönne 39 pont így, tehát az első 100 pontból összesen 69-et gyűjtenék be. Nézzük az érettségiket (szintén elérendő, minimum):
M.ny.i.: 50%
M.: 40%
T.: 60%
A.: 90%
Műv.töri.: 85%
Ezek átlaga: 65%, ugyanennyi pont. Az első kétszáz pontból ilyen optimista számítás mellett is csak 134 gyűlne össze. Pedig erre az esély igen kicsi, ugyanis a matek 40% merész elvárás.
Jön a következő 200 pont, a két beszámított érettségi tárgy. Erről nem találtam információt, de megtippelem, hogy a műv.töri és a történelem az a két tárgy, melyet pl. a KE-MFK kérne. Ezesetben 145 pontot szereznék így. Ez eddig 279 pont, és ehhez már csak max. 80 jöhet, amiből emelt szintű angol érettségivel 40-et, középfokú angol nyelvvizsgával 35-öt írhatnék hozzá az eddigiekhez (a kettő együtt tudtommal nem lehetséges, ám a 75 pont nem lenne rossz. Persze ezt el is kell ám érni, ha van rá lehetőség).
A 80 pontból mondjuk számoljunk 35-tel, és lám-lám, 314 pontot értem el ezzel az eszmefuttatással. (Ráadásul igencsak optimista voltam a számolgatásnál).

Nézzük a felvi.hu-n közölt ponthatárokat:
KE-MFK fotográfia szak: 395 pont
MOME fotográfia szak (Állami): 384 pont
MOME fotográfia szak (költségtérítéses): 369 pont.
A költségtérítéses amúgy 400.000 HUF/félév.
Szervusz, Márk. Ennyit a továbbtanulásodról.

 



Kommentek

tura2008. szeptember 11., 19:47 [#1]
NO JUSTICE

tura2008. szeptember 11., 19:55 [#2]
Amúgy szerintem érettségiig még rágyúrhatsz a tanulásra. Közöm nincs ehhez a pontszámítási mocsok rendszerhez, de az év végi és érettségi jegyeken tudnál javítani, ha elhatározod, hogy foglalkozol vele. Igen, a tanárok már nyilván beskatulyáztak, de ha ezt megpróbálod félretenni, lehet még esélyed. Főleg, hogy az érettségi mostanság egy röhej. Csak lélektanilag lesz nehezebb felkészülnöd, mint fizikailag. Ahogy mások mondanák: Szedd össze magad! ;)

buzz2008. szeptember 11., 21:30 [#3]
1.ezek alapján nagyon siralmas az eddigi tanulmányi teljesítményed,bár ez senkit se lep meg
2.nem tudom mit vártál a fotósiskolától, azért hogy művésznek képezzék az embert és egy marha jól kereső szakmát szerezzen durván meg kell küzdeni/fizetni.ha csak ez az egy alternatívád volt az életre akkor csak sajnálni tudlak.Két lábbal a földön közönséges halandó munkával is meg lehet élni, nem csak művészként.

turi2008. szeptember 13., 15:50 [#4]
tanulj bazdmeg! :p Ha ez egy valódi célod, akkor el is érheted. Feladni mindig könnyű.

AmberlyKiPn2023. február 17., 23:07 [#5]
dating sinulator online
online single sites
date internet site

SalomaKiPn2023. február 22., 13:50 [#6]
absolutely free online dating sites
best online dating and chatrooms travel
datng websites

Elusiap2023. március 16., 01:56 [#7]
Dandelion has also been used for treating recurring utis that many women suffer from, as it helps the kidneys clear out waste and increases urine production while disinfecting and inhibiting bacterial growth buying cheap cialis online

AlikaKiPn2023. április 10., 15:30 [#8]
vpn software
buy dedicated ip vpn
free windows vpn

GenoveraKiPn2023. április 10., 16:57 [#9]
vpn free chrome
vpn services
free vpn\

MarcieKiPn2023. április 10., 19:49 [#10]
best vpn for speed
opera vpn review
vpn client

BobbieKiPn2023. április 10., 21:24 [#11]
vpn for windows free download
best mac vpn
free vpn

MyriamKiPn2023. április 11., 13:54 [#12]
free pc vpn
vpn browser free
best free windows vpn

ConsueloKiPn2023. április 11., 15:18 [#13]
vpn to change location free
best u k vpn
nord vpn download

XylinaKiPn2023. április 11., 16:43 [#14]
nord vpn reviews
avast vpn download
best vpn for home network

MarylouKiPn2023. április 11., 18:08 [#15]
best windows vpn app
best vpn location for warzone
best windows vpn 2018

DaveenKiPn2023. április 11., 19:34 [#16]
ghost vpn
free netflix vpn
vpn buy account

AinslieKiPn2023. április 11., 20:59 [#17]
the best vpn service
avast secure line vpn
hoxx vpn proxy

ViolettaKiPn2023. április 11., 22:26 [#18]
best vpn location
buy vpn now
best free vpn for macbook

SadellaKiPn2023. április 11., 23:51 [#19]
best vpn deals
vpn buy account
buy surfshark vpn

BrierKiPn2023. április 25., 13:39 [#20]
online casino play for real money
mobile casinos for real money
play mobile casino

YasminKiPn2023. április 25., 15:02 [#21]
essay on service to humanity
essay writer service review
essay writer online

JaimeKiPn2023. április 25., 16:27 [#22]
essays on the movie the help
college essay writing service reviews
custom essay meister review

CorendaKiPn2023. április 25., 17:53 [#23]
mobile online casinos
online gambling sites no deposit
best usa online casino

ArlineKiPn2023. április 25., 19:18 [#24]
usa casinos online
online casino signup bonus no deposit
online casino for real money

JoellyKiPn2023. április 25., 20:43 [#25]
best us online casinos
online casinos no deposit bonus
free spins casino

LoralieKiPn2023. április 25., 22:06 [#26]
help writing an argumentative essay
admission essay service
do my essay for cheap

BrittKiPn2023. április 25., 23:37 [#27]
i need help writing an argumentative essay
law essay writing service
essay writers needed

GunillaKiPn2023. április 26., 01:06 [#28]
essay paper writing services
usa essay writing services
best essay writers review

EmlynnKiPn2023. április 26., 02:32 [#29]
write my essay please
custom essays toronto
academic essay service

ImeldaKiPn2023. április 26., 03:59 [#30]
online essay editing service
how to be a better essay writer
college essay services

RobbieKiPn2023. április 26., 05:28 [#31]
online casino welcome bonus
online casino bonuses
deposit bonuses

AlicaKiPn2023. április 26., 06:55 [#32]
essays writing service
essay writer online
essay writers net

PaulineKiPn2023. április 26., 08:20 [#33]
online casinos with no deposit bonus
best casino online usa
online casino real money usa

FancyKiPn2023. április 26., 09:43 [#34]
casino welcome bonus no deposit
casino no deposit free bonus
casino free bonus

CeliaKiPn2023. április 26., 12:24 [#35]
casino games for money
super slots casino
online gambling reviews

MyrillaKiPn2023. április 26., 13:45 [#36]
essay writing service us
how to be a good essay writer
essay customer service

DarylKiPn2023. április 26., 15:07 [#37]
custom my essay
pay to write my essay
best custom essay writing services

DiannneKiPn2023. április 26., 16:29 [#38]
online casino games for real money
sign up bonus casino
free online casino bonus

MarniKiPn2023. április 28., 13:01 [#39]
hollywood4fun slots
diamond slots
456 free slots casino

TrudeKiPn2023. április 28., 14:28 [#40]
free slots casino games
play great africa slots
monopoly slots

CindeeKiPn2023. április 28., 15:54 [#41]
free penny slots
play with my pussy
jackpot party casino slots

BeliaKiPn2023. április 28., 17:20 [#42]
real casino
my konami slots free chips
eso quick slots youtube

VinnyKiPn2023. április 28., 18:46 [#43]
casino 888
virtual strip slots
casino slots free games

EllieKiPn2023. április 28., 20:13 [#44]
igt slots free play igt slot machines online
fre,slot
slotomania free slots facebook

DyannKiPn2023. április 28., 21:38 [#45]
exosuit cargo slots
free slots no download
slots of vegas casino

VivieKiPn2023. április 28., 23:06 [#46]
play blazing 7 slots free
birds of prey free slots
pit people more slots

MerriliKiPn2023. április 29., 00:35 [#47]
ceasars slot free casino
fre slots
slots games

ArdisKiPn2023. április 29., 02:06 [#48]
888 casino uae
wind creek online casino real money
casinospil slots online

MarniKiPn2023. április 29., 03:34 [#49]
lucky slots
scatter slots cheats
casino slots

TrudeKiPn2023. április 29., 05:05 [#50]
lucky777plus
play slots free wolf moon
mr gamez free slots

BeliaKiPn2023. április 29., 08:03 [#51]
casino slot machine
vegas world free slots
cats slots

EllieKiPn2023. április 29., 10:58 [#52]
my konami slots for pc
slots online
winning slots casino on facebook

VivieKiPn2023. április 29., 13:49 [#53]
add slots game girls
slot machines casino
ruby slots casino

MerriliKiPn2023. április 29., 15:18 [#54]
100% free downloadable slots games
winning slots on facebook home
bellagio slots guide

ArdisKiPn2023. április 29., 16:42 [#55]
ruby slots casino login
play for cash slots
vegas sale

MaryLen2023. július 11., 09:29 [#56]

Williamdop2023. július 19., 18:20 [#57]

MaryLen2023. augusztus 1., 00:13 [#58]

SamuelMes2023. augusztus 13., 07:02 [#59]

AlanLen2023. augusztus 13., 09:28 [#60]

IvyLen2023. augusztus 13., 09:38 [#61]

ZakLen2023. augusztus 13., 10:04 [#62]

Darrylnam2023. augusztus 13., 17:28 [#63]

IvyLen2023. augusztus 13., 18:08 [#64]

MaryLen2023. augusztus 13., 20:01 [#65]

Josephhip2023. augusztus 14., 02:26 [#66]

Darrylnam2023. augusztus 14., 04:07 [#67]

Michaelfon2023. augusztus 14., 17:02 [#68]

Darrylnam2023. augusztus 14., 19:15 [#69]

SamLen2023. augusztus 15., 04:51 [#70]

ElwoodDak2023. augusztus 15., 07:13 [#71]

ElwoodDak2023. augusztus 15., 07:19 [#72]

Curtisarero2023. augusztus 15., 09:13 [#73]

SueLen2023. augusztus 15., 14:40 [#74]

SamuelMes2023. augusztus 16., 04:53 [#75]

RichardLex2023. augusztus 17., 07:04 [#76]

Daviscoopy2023. augusztus 17., 08:40 [#77]

AshLen2023. augusztus 17., 09:55 [#78]

Curtisarero2023. augusztus 17., 18:24 [#79]

SamuelMes2023. augusztus 17., 20:25 [#80]

ZakLen2023. augusztus 18., 03:53 [#81]

SueLen2023. augusztus 18., 11:06 [#82]

ElwoodDak2023. augusztus 18., 13:28 [#83]

DavidFeabe2023. augusztus 18., 16:36 [#84]

SamLen2023. augusztus 19., 02:25 [#85]

RichardLex2023. augusztus 19., 04:34 [#86]

Curtisarero2023. augusztus 19., 08:33 [#87]

SamLen2023. augusztus 19., 09:33 [#88]

Curtisarero2023. augusztus 19., 11:19 [#89]

RichardLex2023. augusztus 19., 15:03 [#90]

ElwoodDak2023. augusztus 20., 03:17 [#91]

ElwoodDak2023. augusztus 20., 06:22 [#92]

SamuelMes2023. augusztus 20., 09:18 [#93]

ElwoodDak2023. augusztus 20., 15:30 [#94]

Josephhip2023. augusztus 20., 20:17 [#95]

AshLen2023. augusztus 20., 20:25 [#96]

IvyLen2023. augusztus 21., 00:29 [#97]

ElwoodDak2023. augusztus 21., 04:05 [#98]

EyeLen2023. augusztus 21., 05:19 [#99]

Daviscoopy2023. augusztus 21., 08:01 [#100]

AshLen2023. augusztus 21., 16:50 [#101]

Josephhip2023. augusztus 22., 07:05 [#102]

SamuelMes2023. augusztus 22., 13:55 [#103]

SueLen2023. augusztus 22., 22:18 [#104]

AshLen2023. augusztus 22., 22:45 [#105]

Michaelfon2023. augusztus 23., 10:43 [#106]

Daviscoopy2023. augusztus 23., 21:56 [#107]

RichardLex2023. augusztus 23., 23:50 [#108]

Michaelfon2023. augusztus 24., 06:56 [#109]

AshLen2023. augusztus 24., 15:29 [#110]

Daviscoopy2023. augusztus 24., 18:02 [#111]

RichardLex2023. augusztus 24., 20:48 [#112]

AshLen2023. augusztus 24., 22:11 [#113]

Darrylnam2023. augusztus 25., 00:58 [#114]

SamuelMes2023. augusztus 25., 17:23 [#115]

DavidFeabe2023. augusztus 25., 18:12 [#116]

IvyLen2023. augusztus 25., 19:42 [#117]

EyeLen2023. augusztus 26., 17:35 [#118]

DavidFeabe2023. augusztus 26., 20:28 [#119]

ZakLen2023. augusztus 27., 19:18 [#120]

Michaelfon2023. augusztus 27., 19:34 [#121]

JoeLen2023. augusztus 27., 21:58 [#122]

SueLen2023. augusztus 27., 22:01 [#123]

Daviscoopy2023. augusztus 28., 00:15 [#124]

EyeLen2023. augusztus 28., 08:01 [#125]

Darrylnam2023. augusztus 28., 08:08 [#126]

Josephhip2023. augusztus 28., 09:49 [#127]

ZakLen2023. augusztus 29., 10:48 [#128]

RichardLex2023. augusztus 29., 14:46 [#129]

Darrylnam2023. augusztus 29., 19:10 [#130]

JoeLen2023. augusztus 29., 22:24 [#131]

Darrylnam2023. augusztus 29., 22:53 [#132]

ElwoodDak2023. augusztus 30., 08:36 [#133]

SamuelMes2023. augusztus 30., 13:09 [#134]

Michaelfon2023. augusztus 30., 15:57 [#135]

DavidFeabe2023. augusztus 31., 04:53 [#136]

Daviscoopy2023. szeptember 1., 05:03 [#137]

JoeLen2023. szeptember 1., 06:42 [#138]

ElwoodDak2023. szeptember 1., 08:47 [#139]

IvyLen2023. szeptember 1., 12:47 [#140]

AshLen2023. szeptember 2., 01:15 [#141]

SueLen2023. szeptember 2., 15:44 [#142]

ZakLen2023. szeptember 2., 21:59 [#143]

SamuelMes2023. szeptember 3., 03:05 [#144]

SueLen2023. szeptember 3., 06:29 [#145]

DavidFeabe2023. szeptember 3., 10:07 [#146]

SueLen2023. szeptember 3., 17:26 [#147]

JackLen2023. szeptember 4., 03:21 [#148]

IvyLen2023. szeptember 4., 09:07 [#149]

AshLen2023. szeptember 4., 11:48 [#150]

MaryLen2023. szeptember 4., 20:23 [#151]

EyeLen2023. szeptember 4., 21:17 [#152]

DavidFeabe2023. szeptember 5., 01:33 [#153]

ElwoodDak2023. szeptember 5., 10:38 [#154]

Michaelfon2023. szeptember 5., 12:35 [#155]

AshLen2023. szeptember 5., 12:42 [#156]

IvyLen2023. szeptember 6., 01:50 [#157]

Michaelfon2023. szeptember 6., 11:57 [#158]

AshLen2023. szeptember 6., 13:29 [#159]

Williamdop2023. szeptember 6., 17:42 [#160]

AlanLen2023. szeptember 7., 13:31 [#161]

ElwoodDak2023. szeptember 7., 20:11 [#162]

JackLen2023. szeptember 7., 23:45 [#163]

AshLen2023. szeptember 8., 12:32 [#164]

Darrylnam2023. szeptember 9., 03:35 [#165]

IvyLen2023. szeptember 9., 14:41 [#166]

IvyLen2023. szeptember 9., 23:43 [#167]

DavidFeabe2023. szeptember 10., 22:16 [#168]

ElwoodDak2023. szeptember 10., 22:52 [#169]

AlanLen2023. szeptember 11., 14:15 [#170]

DavidFeabe2023. szeptember 12., 01:48 [#171]

Daviscoopy2023. szeptember 12., 07:28 [#172]

MaryLen2023. szeptember 13., 02:46 [#173]

IvyLen2023. szeptember 13., 08:20 [#174]

EyeLen2023. szeptember 13., 12:28 [#175]

MaryLen2023. szeptember 14., 04:58 [#176]

JoeLen2023. szeptember 15., 06:05 [#177]

Darrylnam2023. szeptember 15., 07:36 [#178]

SamuelMes2023. szeptember 15., 20:42 [#179]

SamuelMes2023. szeptember 16., 11:53 [#180]

overseas pharmac2023. szeptember 16., 13:37 [#181]

SueLen2023. szeptember 16., 13:59 [#182]

Michaelfon2023. szeptember 16., 20:08 [#183]

Josephhip2023. szeptember 17., 01:44 [#184]

RichardLex2023. szeptember 17., 15:16 [#185]

DavidFeabe2023. szeptember 17., 16:14 [#186]

IvyLen2023. szeptember 17., 21:55 [#187]

Michaelfon2023. szeptember 18., 00:00 [#188]

IvyLen2023. szeptember 18., 01:02 [#189]

JackLen2023. szeptember 18., 04:30 [#190]

AshLen2023. szeptember 18., 10:01 [#191]

Williamdop2023. szeptember 18., 21:05 [#192]

IvyLen2023. szeptember 18., 21:50 [#193]

SamuelMes2023. szeptember 19., 20:50 [#194]

SueLen2023. szeptember 19., 22:41 [#195]

ElwoodDak2023. szeptember 20., 02:24 [#196]

ZakLen2023. szeptember 20., 12:21 [#197]
Lasix prescription may cause interactions with supplements and herbal remedies, so consult with us first.

JoeLen2023. szeptember 20., 20:38 [#198]

ZakLen2023. szeptember 20., 23:45 [#199]

Josephhip2023. szeptember 21., 00:33 [#200]

SamuelMes2023. szeptember 21., 13:25 [#201]

JoeLen2023. szeptember 22., 18:37 [#202]

DavidFeabe2023. szeptember 22., 20:37 [#203]

MaryLen2023. szeptember 22., 22:15 [#204]

ElwoodDak2023. szeptember 23., 00:48 [#205]

ZakLen2023. szeptember 23., 08:20 [#206]

DavidFeabe2023. szeptember 23., 15:56 [#207]

ZakLen2023. szeptember 23., 18:26 [#208]

EyeLen2023. szeptember 23., 21:16 [#209]

JackLen2023. szeptember 24., 02:24 [#210]

RichardLex2023. szeptember 24., 08:42 [#211]

Williamdop2023. szeptember 24., 08:49 [#212]

Darrylnam2023. szeptember 24., 08:59 [#213]

JoeLen2023. szeptember 24., 14:53 [#214]

IvyLen2023. szeptember 24., 23:22 [#215]

JoeLen2023. szeptember 25., 05:57 [#216]

Josephhip2023. szeptember 25., 05:57 [#217]

IvyLen2023. szeptember 25., 12:49 [#218]

AlanLen2023. szeptember 25., 16:12 [#219]

IvyLen2023. szeptember 25., 22:03 [#220]

ElwoodDak2023. szeptember 26., 04:32 [#221]

JackLen2023. szeptember 26., 09:40 [#222]

ZakLen2023. szeptember 27., 09:44 [#223]

AlanLen2023. szeptember 28., 13:20 [#224]

JoeLen2023. szeptember 28., 16:53 [#225]

IvyLen2023. szeptember 29., 09:49 [#226]

DavidFeabe2023. szeptember 30., 02:41 [#227]

Daviscoopy2023. szeptember 30., 03:18 [#228]

RichardLex2023. szeptember 30., 09:44 [#229]

Darrylnam2023. szeptember 30., 13:43 [#230]

SamuelMes2023. szeptember 30., 17:48 [#231]

DavidFeabe2023. október 1., 06:52 [#232]

SamuelMes2023. október 1., 08:55 [#233]

Michaelfon2023. október 1., 18:29 [#234]

MaryLen2023. október 2., 03:15 [#235]

AlanLen2023. október 2., 11:28 [#236]

SueLen2023. október 2., 13:33 [#237]

Michaelfon2023. október 2., 22:44 [#238]

MaryLen2023. október 3., 04:07 [#239]

IvyLen2023. október 3., 21:48 [#240]

SamuelMes2023. október 4., 10:36 [#241]

JackLen2023. október 4., 16:37 [#242]

SamuelMes2023. október 4., 17:34 [#243]

JackLen2023. október 4., 22:13 [#244]

IvyLen2023. október 4., 22:22 [#245]

EyeLen2023. október 5., 04:35 [#246]

ElwoodDak2023. október 5., 04:36 [#247]

JackLen2023. október 5., 08:16 [#248]

RichardLex2023. október 5., 14:29 [#249]

AshLen2023. október 5., 17:02 [#250]

SueLen2023. október 5., 23:27 [#251]

SamuelMes2023. október 6., 10:31 [#252]

DavidFeabe2023. október 6., 19:33 [#253]

Josephhip2023. október 6., 19:37 [#254]

Curtisarero2023. október 7., 17:36 [#255]

ElwoodDak2023. október 8., 04:35 [#256]

JackLen2023. október 8., 11:15 [#257]

JackLen2023. október 8., 17:16 [#258]

Darrylnam2023. október 9., 15:48 [#259]

Josephhip2023. október 10., 20:34 [#260]

IvyLen2023. október 11., 02:06 [#261]

DavidFeabe2023. október 11., 07:48 [#262]

MaryLen2023. október 11., 12:05 [#263]

JackLen2023. október 11., 12:07 [#264]

IvyLen2023. október 11., 16:25 [#265]

IvyLen2023. október 12., 01:09 [#266]

DavidFeabe2023. október 12., 03:16 [#267]

RichardLex2023. október 12., 11:47 [#268]

MaryLen2023. október 12., 15:42 [#269]

ZakLen2023. október 13., 20:17 [#270]

AshLen2023. október 14., 12:13 [#271]

Josephhip2023. október 15., 01:35 [#272]

AshLen2023. október 15., 04:13 [#273]

EyeLen2023. október 15., 11:57 [#274]

IvyLen2023. október 15., 12:03 [#275]

SamuelMes2023. október 15., 15:15 [#276]

Darrylnam2023. október 15., 23:02 [#277]

AlanLen2023. október 16., 05:41 [#278]

SamuelMes2023. október 16., 05:51 [#279]

Michaelfon2023. október 16., 16:19 [#280]

Michaelfon2023. október 17., 20:00 [#281]

Daviscoopy2023. október 18., 00:54 [#282]

DavidFeabe2023. október 18., 11:00 [#283]

RichardLex2023. október 18., 11:06 [#284]

SueLen2023. október 18., 14:08 [#285]

JoeLen2023. október 18., 20:34 [#286]

AlanLen2023. október 19., 01:22 [#287]

SamuelMes2023. október 19., 13:08 [#288]

DavidFeabe2023. október 19., 14:37 [#289]

AshLen2023. október 19., 16:32 [#290]

IvyLen2023. október 19., 23:14 [#291]

IvyLen2023. október 20., 01:55 [#292]

ElwoodDak2023. október 20., 12:22 [#293]

EyeLen2023. október 21., 00:00 [#294]

AshLen2023. október 21., 04:56 [#295]

Josephhip2023. október 21., 11:52 [#296]

Darrylnam2023. október 22., 13:26 [#297]

Michaelfon2023. október 22., 23:35 [#298]

Michaelfon2023. október 23., 08:35 [#299]

Daviscoopy2023. október 23., 12:35 [#300]

SamuelMes2023. október 23., 16:55 [#301]

JoeLen2023. október 23., 17:43 [#302]

Darrylnam2023. október 24., 12:51 [#303]

DavidFeabe2023. október 24., 19:31 [#304]

AshLen2023. október 24., 21:41 [#305]

RichardLex2023. október 25., 14:30 [#306]

JackLen2023. október 26., 08:23 [#307]

JoeLen2023. október 26., 11:31 [#308]

IvyLen2023. október 27., 08:40 [#309]

RichardLex2023. október 28., 01:11 [#310]

SamuelMes2023. október 28., 06:45 [#311]

AshLen2023. október 28., 10:57 [#312]

Josephhip2023. október 28., 17:28 [#313]

SamuelMes2023. október 28., 18:40 [#314]

AshLen2023. október 28., 21:30 [#315]

Josephhip2023. október 29., 03:09 [#316]

IvyLen2023. október 29., 11:51 [#317]

ZakLen2023. október 29., 16:39 [#318]

DavidFeabe2023. október 30., 15:53 [#319]

ElwoodDak2023. október 30., 17:53 [#320]

Michaelfon2023. október 30., 19:03 [#321]

AlanLen2023. október 31., 00:09 [#322]

SamLen2023. október 31., 23:38 [#323]

MaryLen2023. november 1., 01:44 [#324]

SamLen2023. november 1., 02:46 [#325]

Daviscoopy2023. november 1., 05:08 [#326]

Darrylnam2023. november 1., 08:57 [#327]

Williamdop2023. november 1., 17:42 [#328]

EyeLen2023. november 2., 01:00 [#329]

Josephhip2023. november 2., 02:00 [#330]

Darrylnam2023. november 2., 04:57 [#331]

Curtisarero2023. november 2., 08:54 [#332]

SueLen2023. november 2., 11:49 [#333]

SamuelMes2023. november 2., 12:19 [#334]

SamuelMes2023. november 2., 13:49 [#335]

Michaelfon2023. november 2., 14:04 [#336]

JoeLen2023. november 2., 19:39 [#337]

Michaelfon2023. november 2., 21:30 [#338]

SamLen2023. november 2., 22:38 [#339]

ElwoodDak2023. november 3., 03:43 [#340]

ZakLen2023. november 3., 04:24 [#341]

Michaelfon2023. november 3., 15:36 [#342]

Josephhip2023. november 3., 21:39 [#343]

SueLen2023. november 4., 12:58 [#344]

DavidFeabe2023. november 4., 22:49 [#345]

AshLen2023. november 5., 00:02 [#346]

SueLen2023. november 5., 07:14 [#347]

IvyLen2023. november 5., 08:58 [#348]

EyeLen2023. november 5., 10:09 [#349]

AshLen2023. november 5., 10:58 [#350]

SueLen2023. november 5., 12:33 [#351]

Michaelfon2023. november 5., 18:14 [#352]

MaryLen2023. november 6., 06:27 [#353]

SamuelMes2023. november 6., 08:14 [#354]

Daviscoopy2023. november 6., 11:25 [#355]

Williamdop2023. november 7., 04:53 [#356]

SueLen2023. november 7., 05:53 [#357]

AlanLen2023. november 7., 08:07 [#358]

DavidFeabe2023. november 7., 11:15 [#359]

DavidFeabe2023. november 7., 16:19 [#360]

AshLen2023. november 7., 16:34 [#361]

ElwoodDak2023. november 7., 23:34 [#362]

Daviscoopy2023. november 8., 04:10 [#363]

SueLen2023. november 8., 04:35 [#364]

JoeLen2023. november 8., 08:38 [#365]

AshLen2023. november 8., 13:43 [#366]

JoeLen2023. november 8., 20:00 [#367]

SamuelMes2023. november 8., 21:26 [#368]

MaryLen2023. november 9., 14:39 [#369]

DavidFeabe2023. november 10., 04:24 [#370]

SamLen2023. november 10., 08:29 [#371]

SamuelMes2023. november 10., 08:41 [#372]

Michaelfon2023. november 10., 11:14 [#373]

SamuelMes2023. november 10., 12:40 [#374]

ElwoodDak2023. november 11., 01:52 [#375]

AshLen2023. november 11., 22:13 [#376]

IvyLen2023. november 12., 22:17 [#377]

Michaelfon2023. november 12., 22:28 [#378]

Michaelfon2023. november 13., 03:16 [#379]

Darrylnam2023. november 13., 05:26 [#380]

SueLen2023. november 13., 09:29 [#381]

AlanLen2023. november 13., 12:37 [#382]

ElwoodDak2023. november 13., 13:37 [#383]

Darrylnam2023. november 14., 10:13 [#384]

Daviscoopy2023. november 14., 10:31 [#385]

IvyLen2023. november 14., 11:30 [#386]

JackLen2023. november 14., 17:08 [#387]

MaryLen2023. november 14., 18:08 [#388]

RichardLex2023. november 14., 21:24 [#389]

RichardLex2023. november 14., 22:23 [#390]

Michaelfon2023. november 14., 23:04 [#391]

Michaelfon2023. november 15., 00:21 [#392]

SamLen2023. november 15., 01:27 [#393]

AshLen2023. november 15., 04:15 [#394]

Daviscoopy2023. november 15., 08:26 [#395]

DavidFeabe2023. november 15., 09:00 [#396]

Darrylnam2023. november 15., 10:06 [#397]

IvyLen2023. november 15., 14:26 [#398]

AshLen2023. november 15., 14:47 [#399]

ZakLen2023. november 15., 18:33 [#400]

Josephhip2023. november 15., 22:39 [#401]

Daviscoopy2023. november 16., 12:56 [#402]

Michaelfon2023. november 16., 14:44 [#403]

RichardLex2023. november 16., 16:55 [#404]

JoeLen2023. november 16., 19:23 [#405]

SueLen2023. november 16., 23:08 [#406]

Daviscoopy2023. november 18., 02:37 [#407]

SueLen2023. november 18., 02:47 [#408]

AlanLen2023. november 18., 15:06 [#409]

Josephhip2023. november 18., 20:55 [#410]

RichardLex2023. november 18., 23:25 [#411]

AlanLen2023. november 19., 00:36 [#412]

Michaelfon2023. november 19., 07:02 [#413]

SamuelMes2023. november 19., 11:20 [#414]

SamLen2023. november 19., 11:51 [#415]

Michaelfon2023. november 19., 15:33 [#416]

Curtisarero2023. november 19., 15:33 [#417]

IvyLen2023. november 19., 21:16 [#418]

SamuelMes2023. november 19., 22:04 [#419]

Josephhip2023. november 19., 23:04 [#420]

JoeLen2023. november 20., 09:08 [#421]

EyeLen2023. november 20., 12:11 [#422]

Williamdop2023. november 20., 22:31 [#423]

ElwoodDak2023. november 21., 05:45 [#424]

JackLen2023. november 21., 06:05 [#425]

Darrylnam2023. november 21., 11:56 [#426]

RichardLex2023. november 21., 19:14 [#427]

EyeLen2023. november 22., 01:20 [#428]

AlanLen2023. november 22., 01:57 [#429]

AshLen2023. november 22., 06:01 [#430]

SamLen2023. november 22., 12:02 [#431]

AshLen2023. november 22., 16:33 [#432]

Daviscoopy2023. november 22., 17:17 [#433]

AlanLen2023. november 22., 19:08 [#434]

SamuelMes2023. november 23., 15:20 [#435]

Curtisarero2023. november 23., 19:49 [#436]

SamuelMes2023. november 24., 03:52 [#437]

BVZ_Moskva_p2023. november 24., 09:00 [#438]
: !
, - , , . , , - .

1. : - , - . , .
2. : , , . .
https://www.scholding.ru/
, - . , , , . , !

Daviscoopy2023. november 24., 09:12 [#439]

IvyLen2023. november 24., 10:27 [#440]

SamuelMes2023. november 24., 14:58 [#441]

AshLen2023. november 24., 20:26 [#442]

DavidFeabe2023. november 25., 01:38 [#443]

Daviscoopy2023. november 25., 02:55 [#444]

Williamdop2023. november 25., 20:59 [#445]

IvyLen2023. november 26., 08:45 [#446]

EyeLen2023. november 26., 18:47 [#447]

ElwoodDak2023. november 27., 15:35 [#448]

Daviscoopy2023. november 27., 18:41 [#449]

Daviscoopy2023. november 27., 22:29 [#450]

AshLen2023. november 29., 02:26 [#451]

SamuelMes2023. november 29., 03:04 [#452]

SamuelMes2023. november 29., 04:28 [#453]

Michaelfon2023. november 29., 05:11 [#454]

Michaelfon2023. november 29., 11:53 [#455]

SueLen2023. november 29., 14:23 [#456]

RichardLex2023. november 29., 16:15 [#457]

Darrylnam2023. november 29., 17:48 [#458]

SamLen2023. november 29., 20:37 [#459]

Michaelfon2023. november 30., 04:59 [#460]

AlanLen2023. november 30., 05:08 [#461]

ElwoodDak2023. november 30., 08:11 [#462]

Darrylnam2023. november 30., 08:52 [#463]

Williamdop2023. december 1., 10:06 [#464]

SueLen2023. december 1., 14:08 [#465]

RichardLex2023. december 1., 17:16 [#466]

Josephhip2023. december 1., 17:50 [#467]

ZakLen2023. december 2., 00:02 [#468]

SueLen2023. december 2., 05:02 [#469]

DavidFeabe2023. december 2., 05:46 [#470]

Michaelfon2023. december 2., 05:59 [#471]

IvyLen2023. december 2., 07:01 [#472]

SueLen2023. december 2., 09:25 [#473]

AshLen2023. december 2., 10:27 [#474]

Josephhip2023. december 2., 18:54 [#475]

SamuelMes2023. december 2., 20:02 [#476]

AshLen2023. december 2., 21:16 [#477]

AlanLen2023. december 2., 22:49 [#478]

Darrylnam2023. december 3., 05:05 [#479]

EyeLen2023. december 3., 15:44 [#480]

Daviscoopy2023. december 4., 00:30 [#481]

JoeLen2023. december 4., 09:05 [#482]

Darrylnam2023. december 4., 09:27 [#483]

DavidFeabe2023. december 4., 16:53 [#484]

Daviscoopy2023. december 4., 19:10 [#485]

Michaelfon2023. december 4., 21:37 [#486]

SamuelMes2023. december 5., 08:22 [#487]

AshLen2023. december 5., 18:08 [#488]

SamLen2023. december 6., 02:35 [#489]

SamuelMes2023. december 7., 07:32 [#490]

IvyLen2023. december 7., 16:05 [#491]

AshLen2023. december 8., 16:21 [#492]

SueLen2023. december 8., 20:55 [#493]

AlanLen2023. december 8., 23:37 [#494]

SamuelMes2023. december 9., 05:13 [#495]

ZakLen2023. december 9., 08:52 [#496]

ZakLen2023. december 9., 12:35 [#497]

AshLen2023. december 10., 01:55 [#498]

DavidFeabe2023. december 10., 03:17 [#499]

BVZ_Moskva_p2023. december 10., 06:08 [#500]
: !
, - , . , , .

1. : - , . , .
2. : , , . .
http://www.scholding.ru
, - -. , , , . , !

Curtisarero2023. december 10., 14:40 [#501]

IvyLen2023. december 10., 16:35 [#502]

EyeLen2023. december 11., 19:15 [#503]

SueLen2023. december 12., 09:31 [#504]

Darrylnam2023. december 12., 12:09 [#505]

Curtisarero2023. december 12., 16:42 [#506]

Darrylnam2023. december 12., 22:04 [#507]

ElwoodDak2023. december 13., 03:24 [#508]

Daviscoopy2023. december 13., 04:50 [#509]

Darrylnam2023. december 13., 07:19 [#510]

AshLen2023. december 13., 10:25 [#511]

ZakLen2023. december 13., 10:56 [#512]

Michaelfon2023. december 13., 11:29 [#513]

BVZ_Moskva_p2023. december 13., 16:44 [#514]
: !
, - , . , , -.

1. : - , . , .
2. : , - , . .
www.scholding.ru
, - -. , , , - . , !

DavidFeabe2023. december 13., 18:48 [#515]

AshLen2023. december 14., 20:03 [#516]

SueLen2023. december 14., 21:08 [#517]

EyeLen2023. december 15., 18:24 [#518]

ElwoodDak2023. december 15., 19:35 [#519]

ElwoodDak2023. december 16., 02:43 [#520]

psyxme2023. december 16., 15:23 [#521]
Abstractum pro concreto — Общее вместо частного.
http://batmanapollo.ru

Josephhip2023. december 16., 22:15 [#522]

SamuelMes2023. december 17., 04:06 [#523]

Daviscoopy2023. december 17., 20:25 [#524]

Williamdop2023. december 17., 23:08 [#525]

DavidFeabe2023. december 18., 00:17 [#526]

IvyLen2023. december 18., 01:04 [#527]

ElwoodDak2023. december 18., 01:50 [#528]

ZakLen2023. december 18., 09:52 [#529]

Darrylnam2023. december 18., 17:11 [#530]

MaryLen2023. december 18., 18:30 [#531]

Michaelfon2023. december 19., 02:16 [#532]

SamuelMes2023. december 19., 13:44 [#533]

DavidFeabe2023. december 20., 13:25 [#534]

Daviscoopy2023. december 20., 15:46 [#535]

Williamdop2023. december 20., 20:25 [#536]

DavidFeabe2023. december 21., 11:59 [#537]

SamuelMes2023. december 21., 13:29 [#538]

AshLen2023. december 21., 20:09 [#539]

urist_ubChierieG2023. december 21., 22:42 [#540]
бесплатные консультации юриста для всех вопросов о праве|Бесплатный юридический совет на юридические темы
Юридическая консультация бесплатно для граждан и предприятий по разнообразным вопросам Получи бесплатную юридическую консультацию от юридическая консультация без оплаты: качественное решение вопросов|Получи бесплатное консультирование от лучших юристов по различным проблемам
Брачные споры: бесплатное консультирование юристов
бесплатные юристы в москве http://www.konsultaciya-yurista-499.ru.

IvyLen2023. december 23., 11:59 [#541]

SamuelMes2023. december 23., 12:49 [#542]

besplatnay_zhor2023. december 24., 15:43 [#543]
Бесплатная консультация опытного юриста
бесплатно юрист консультация по телефону http://www.lawyer-uslugi.ru/.

SueLen2023. december 24., 18:18 [#544]

AshLen2023. december 25., 02:04 [#545]

AshLen2023. december 26., 13:12 [#546]

IvyLen2023. december 26., 13:40 [#547]

Darrylnam2023. december 27., 03:11 [#548]

Darrylnam2023. december 27., 12:48 [#549]

ElwoodDak2023. december 27., 18:01 [#550]

Michaelfon2023. december 27., 21:19 [#551]

Darrylnam2023. december 27., 22:40 [#552]

Curtisarero2023. december 27., 23:58 [#553]

SueLen2023. december 28., 07:52 [#554]

SueLen2023. december 28., 22:46 [#555]

Curtisarero2023. december 29., 01:44 [#556]

xqctpllf2023. december 29., 19:32 [#557]
Холопы. Холоп фильм. Смотреть фильм холоп бесплатно. Холоп 2 дата выхода. Холоп смотреть онлайн бесплатно в хорошем. Холоп фильм 2024.

ElwoodDak2023. december 30., 13:21 [#558]

ElwoodDak2023. december 30., 21:52 [#559]

pzuhrrzy2023. december 30., 23:05 [#560]
Лидерство в психологии это. Лидерство в социальной психологии это. Зимние каникулы лагерь лидерство предпринимательство. Личностный подход к лидерству. Обучение лидерству и развитие лидерских качеств. Психология лидерства. Условия в которых целесообразно компании выбирать стратегию лидерства по издержкам. Назовите виды лидерства.

SueLen2023. december 31., 09:53 [#561]

vrtgvclk2023. december 31., 13:27 [#562]
Эмоциональное лидерство это. Современные теории лидерства. Эмоциональное лидерство искусство управления людьми на основе эмоционального интеллекта. Политическое лидерство. Теории лидерства. Формы лидерства. 8 уроков лидерства кийосаки. Директивный стиль лидерства.

DavidFeabe2023. december 31., 13:31 [#563]

SamuelMes2024. január 1., 01:26 [#564]

AshLen2024. január 1., 16:50 [#565]

ElwoodDak2024. január 2., 02:06 [#566]

Daviscoopy2024. január 2., 03:48 [#567]

Michaelfon2024. január 2., 18:50 [#568]

SamuelMes2024. január 3., 10:25 [#569]

IvyLen2024. január 3., 11:29 [#570]

Darrylnam2024. január 3., 20:51 [#571]

Daviscoopy2024. január 4., 03:55 [#572]

Curtisarero2024. január 4., 05:06 [#573]

Josephhip2024. január 4., 11:10 [#574]

zqhquhlo2024. január 4., 18:54 [#575]
Признаки лидерства. Традиционный тип лидерства примеры. Психология лидерства. Картинки для презентации лидерство. Технологические вызовы и проблема технологического лидерства россии.

DavidFeabe2024. január 4., 23:40 [#576]

Daviscoopy2024. január 5., 01:05 [#577]

oxoynhyk2024. január 5., 14:12 [#578]
Смотреть онлайн HD фильмы бесплатно. Новинки уже вышедшие смотреть онлайн в хорошем качестве. Лучшие фильмы 2021 года - смотреть онлайн в хорошем. Лучшие фильмы 2022 года - смотреть онлайн в хорошем. Лучшие фильмы 2023 года - смотреть онлайн в хорошем. Лучшие фильмы 2024 года - смотреть онлайн в хорошем. Смотреть фильмы онлайн бесплатно в хорошем качестве.

best-server-xrum2024. január 6., 12:30 [#579]
Аренда виртуального сервера VPS
- Для сервера сеть на скорости 1 Гбит!
- Автоматическая установка Windows - бесплатно
- Отлично подходит под XRumer + XEvil
- Дата-центр в Москве и Амстердаме
- Ubuntu, Debian, CentOS, Oracle 9 - бесплатно
- Возможность арендовать сервер на 1 час или 1 сутки
- Отлично подходит под Xneolinks
- Скорость порта подключения к сети интернет — 1000 Мбит/сек
- Мгновенное развёртывание сервера в несколько кликов - бесплатно
- FASTPANEL и HestiaCP - бесплатно
- Outline VPN, WireGuard VPN, IPsec VPN.
- Быстрые серверы с NVMe.
- Почасовая оплата
- Супер (аптайм, скорость, пинг, нагрузка)
- Управляйте серверами на лету.
- Отлично подходит под CapMonster
- Windows - 2012 R2, 2016, 2019, 2022 - бесплатно
- Отлично подходит под GSA Search Engine Ranker
- Отлично подходит под A-Parser
- Круглосуточная техническая поддержка - бесплатно
- Более 15 000 сервер уже в работе
- Windows - 2022, 2019, 2016, 2012 R2

MaryLen2024. január 7., 07:29 [#580]

DavidFeabe2024. január 7., 12:50 [#581]

SamuelMes2024. január 7., 13:21 [#582]

DavidFeabe2024. január 8., 10:35 [#583]

best-server-xrum2024. január 8., 11:17 [#584]
Купить VPS/VDS серверы
- Windows - 2022, 2019, 2016, 2012 R2
- Windows - 2012 R2, 2016, 2019, 2022 - бесплатно
- Возможность арендовать сервер на 1 час или 1 сутки
- Отлично подходит под CapMonster
- Почасовая оплата
- Круглосуточная техническая поддержка - бесплатно
- Управляйте серверами на лету.
- Более 15 000 сервер уже в работе
- Скорость порта подключения к сети интернет — 1000 Мбит/сек
- Outline VPN, WireGuard VPN, IPsec VPN.
- Для сервера сеть на скорости 1 Гбит!
- Отлично подходит под Xneolinks
- Дата-центр в Москве и Амстердаме
- Отлично подходит под XRumer + XEvil
- FASTPANEL и HestiaCP - бесплатно
- Отлично подходит под GSA Search Engine Ranker
- Супер (аптайм, скорость, пинг, нагрузка)
- Автоматическая установка Windows - бесплатно
- Отлично подходит под A-Parser
- Быстрые серверы с NVMe.
- Ubuntu, Debian, CentOS, Oracle 9 - бесплатно
- Мгновенное развёртывание сервера в несколько кликов - бесплатно

IvyLen2024. január 8., 16:49 [#585]

AshLen2024. január 9., 12:50 [#586]

SueLen2024. január 9., 21:54 [#587]

Michaelfon2024. január 11., 14:28 [#588]

IvyLen2024. január 11., 16:26 [#589]

ppu-prof_Fon2024. január 12., 10:22 [#590]
- . - , . , , .
- , . , , .
- ! , . 1250 /.
, . - .
https://ppu-prof.ru/
. , , . , - !

Darrylnam2024. január 12., 18:07 [#591]

Curtisarero2024. január 12., 18:29 [#592]

ElwoodDak2024. január 12., 20:57 [#593]

AshLen2024. január 12., 21:22 [#594]

SueLen2024. január 12., 21:50 [#595]

Darrylnam2024. január 13., 04:46 [#596]

Darrylnam2024. január 13., 15:19 [#597]

Daviscoopy2024. január 13., 17:26 [#598]

DavidFeabe2024. január 14., 04:06 [#599]

AshLen2024. január 14., 09:30 [#600]

SueLen2024. január 15., 08:21 [#601]

SamuelMes2024. január 15., 18:03 [#602]

ElwoodDak2024. január 15., 22:22 [#603]

ElwoodDak2024. január 16., 06:31 [#604]

Michaelfon2024. január 17., 10:48 [#605]

DavidFeabe2024. január 17., 16:18 [#606]

SamuelMes2024. január 18., 04:09 [#607]

IvyLen2024. január 18., 06:41 [#608]

ElwoodDak2024. január 18., 10:59 [#609]

Williamdop2024. január 18., 14:05 [#610]

Daviscoopy2024. január 18., 20:02 [#611]

psyxgogo2024. január 19., 02:23 [#612]
Acta est fabula! — Пьеса сыграна!
http://batmanapollo.ru

AshLen2024. január 19., 12:28 [#613]

Darrylnam2024. január 19., 19:15 [#614]

SamuelMes2024. január 20., 02:34 [#615]

Daviscoopy2024. január 20., 21:33 [#616]

Williamdop2024. január 21., 12:09 [#617]

Daviscoopy2024. január 21., 16:28 [#618]

razumme2024. január 21., 22:33 [#619]

SamuelMes2024. január 22., 00:46 [#620]

IvyLen2024. január 23., 04:34 [#621]

Josephhip2024. január 23., 11:31 [#622]

DavidFeabe2024. január 23., 12:17 [#623]

buy semaglutide 2024. január 24., 13:40 [#624]

vgztdfw2024. január 24., 15:39 [#625]

semaglutide 7mg 2024. január 25., 13:04 [#626]

rybelsus for dia2024. január 26., 00:28 [#627]

ozempic coupon 2024. január 26., 06:05 [#628]

semaglutide xr 2024. január 26., 21:08 [#629]

rybelsus tablets2024. január 27., 00:25 [#630]

hrydfvw2024. január 27., 17:24 [#631]
http://psyho2039.8ua.ru/

buy wegovy in ca2024. január 28., 01:55 [#632]

ozempic generic 2024. január 28., 22:14 [#633]

wegovy 7mg 2024. január 29., 18:10 [#634]

rybelsus 7 mg ta2024. január 29., 22:06 [#635]

semaglutide rx 2024. január 29., 23:14 [#636]

rybelsus where t2024. január 30., 02:20 [#637]

semaglutide reta2024. január 30., 02:52 [#638]

semaglutide rybe2024. január 30., 08:34 [#639]

rybelsus where t2024. január 30., 11:55 [#640]

buy ozempic cana2024. január 30., 18:47 [#641]

semaglutide diab2024. január 31., 08:14 [#642]

semaglutide inje2024. január 31., 12:57 [#643]

semaglutide with2024. február 1., 00:02 [#644]

generic semaglut2024. február 1., 10:42 [#645]

rybelsus oral me2024. február 1., 23:03 [#646]

ozempic tablets 2024. február 2., 03:49 [#647]

brand semaglutid2024. február 2., 07:30 [#648]

wegovy tab 7mg 2024. február 2., 21:01 [#649]

wegovy best pric2024. február 3., 17:43 [#650]

wegovy 7 mg tabl2024. február 3., 21:12 [#651]

ozempic 2024. február 4., 01:42 [#652]

rybelsus medicin2024. február 4., 10:15 [#653]

semaglutide for 2024. február 4., 16:05 [#654]

generic wegovy c2024. február 5., 00:59 [#655]

rybelsus order 2024. február 5., 12:53 [#656]

rybelsus 2024. február 5., 16:40 [#657]

buy wegovy 2024. február 5., 19:14 [#658]

online pharmacy2024. február 6., 03:15 [#659]

wegovy 14mg 2024. február 6., 10:28 [#660]

ozempic generic 2024. február 6., 20:20 [#661]

rybelsus 7 mg ta2024. február 8., 02:05 [#662]

canada drugs no 2024. február 8., 19:16 [#663]
online pharmacies reviews
https://canadianpharmaceuticalshelp.com/
legitimate canadian online pharmacy

buy wegovy from 2024. február 8., 21:02 [#664]

semaglutide pill2024. február 9., 05:16 [#665]

rybelsus tablets2024. február 9., 14:21 [#666]

rybelsus 7 mg 2024. február 10., 06:46 [#667]

semaglutide buy 2024. február 10., 19:56 [#668]

rybelsus for sal2024. február 11., 05:38 [#669]

wegovy buy onlin2024. február 11., 11:20 [#670]

semaglutide tabl2024. február 11., 17:40 [#671]

semaglutide pill2024. február 12., 05:16 [#672]

buy semaglutide 2024. február 12., 05:58 [#673]

rybelsus uk 2024. február 12., 07:20 [#674]

wegovy tablets f2024. február 12., 10:49 [#675]

semaglutide pill2024. február 13., 23:36 [#676]

rybelsus for sal2024. február 14., 07:08 [#677]

ozempic for weig2024. február 14., 14:14 [#678]

semaglutide tab 2024. február 15., 00:46 [#679]

rybelsus from ca2024. február 15., 03:13 [#680]

semaglutide xl 2024. február 15., 04:23 [#681]

rybelsus online 2024. február 15., 12:16 [#682]

buy semaglutide 2024. február 15., 20:02 [#683]

semaglutide orde2024. február 15., 21:13 [#684]

generic rybelsus2024. február 16., 06:47 [#685]

rybelsus sale 2024. február 17., 04:38 [#686]

order rybelsus o2024. február 17., 10:03 [#687]

wegovy diabetes 2024. február 17., 19:09 [#688]

rybelsus generic2024. február 18., 01:57 [#689]

rybelsus semaglu2024. február 18., 05:03 [#690]

where to buy oze2024. február 18., 11:46 [#691]

wegovy tablets 72024. február 19., 08:12 [#692]

semaglutide 3 mg2024. február 19., 23:44 [#693]
[url=http://ozempictabs.com/]wegovy diabetes medication[/url]

buy semaglutide 2024. február 20., 00:31 [#694]

rybelsus over th2024. február 20., 04:25 [#695]

rybelsus canada 2024. február 20., 06:17 [#696]

rybelsus over th2024. február 20., 11:24 [#697]

semaglutide inje2024. február 20., 14:39 [#698]

buy wegovy in ca2024. február 20., 23:00 [#699]

wegovy buy austr2024. február 21., 08:17 [#700]

where can i buy 2024. február 21., 08:33 [#701]

semaglutide 7 mg2024. február 21., 19:17 [#702]

semaglutide tabl2024. február 22., 19:56 [#703]

rybelsus injecti2024. február 24., 11:39 [#704]

semaglutide sale2024. február 24., 14:18 [#705]

rybelsus 2024. február 25., 15:29 [#706]

wegovy xl 2024. február 26., 06:34 [#707]

ozempic pill for2024. február 26., 18:50 [#708]

rybelsus price 2024. február 26., 20:20 [#709]

rybelsus medicin2024. február 27., 03:50 [#710]

rybelsus tablets2024. február 27., 04:04 [#711]

wegovy diabetes 2024. február 27., 04:45 [#712]

wegovy over the 2024. február 27., 07:01 [#713]

wegovy tablets b2024. február 27., 21:11 [#714]

purchase wegovy 2024. február 28., 05:40 [#715]

semaglutide 7mg 2024. február 29., 09:02 [#716]

wegovy semagluti2024. február 29., 18:02 [#717]

semaglutide tab 2024. március 1., 00:37 [#718]

semaglutide inje2024. március 1., 07:20 [#719]

wegovy australia2024. március 1., 15:02 [#720]

purchase semaglu2024. március 1., 23:19 [#721]

rybelsus generic2024. március 2., 08:18 [#722]

order wegovy onl2024. március 2., 14:34 [#723]

wegovy 7 mg tabl2024. március 2., 14:50 [#724]

semaglutide xr 2024. március 2., 20:44 [#725]

wegovy rx 2024. március 3., 20:25 [#726]

wegovy tab 14mg 2024. március 4., 08:33 [#727]

rybelsus over th2024. március 4., 16:25 [#728]

ozempic injectio2024. március 4., 17:33 [#729]

wegovy for sale 2024. március 5., 03:36 [#730]

order prednisone2024. március 5., 16:35 [#731]

buy semaglutide 2024. március 6., 10:30 [#732]

semaglutide diab2024. március 6., 12:23 [#733]

online pharmacy 2024. március 6., 13:29 [#734]

lisinopril 40 mg2024. március 6., 15:27 [#735]

prednisone 40 mg2024. március 6., 23:20 [#736]

ppu-prof_St2024. március 7., 03:20 [#737]
, , .
, . , . , , , .
: 1250 ! , .
, , . , .
https://ppu-prof.ru
! , , . ? . .

canadian pharmac2024. március 7., 04:21 [#738]

online pharmacy 2024. március 7., 06:51 [#739]

purchase rybelsu2024. március 7., 21:33 [#740]

tadalafil online2024. március 7., 22:25 [#741]

generic for gluc2024. március 8., 06:06 [#742]

where to buy glu2024. március 10., 03:50 [#743]

synthroid 0.50 2024. március 10., 05:23 [#744]

best canadian ph2024. március 11., 04:33 [#745]

wegovy tablets c2024. március 11., 18:27 [#746]

rybelsus rx 2024. március 11., 22:15 [#747]

synthroid brand 2024. március 12., 12:31 [#748]

ppu-prof_St2024. március 13., 03:03 [#749]
, , .
, . , . , , , .
: 1250 ! , .
, , . , .
-
! , , . ? . .

how much is pred2024. március 13., 08:47 [#750]

canadian pharmac2024. március 13., 12:48 [#751]

tadalafil 30mg p2024. március 13., 23:04 [#752]

synthroid canada2024. március 14., 07:51 [#753]

valtrex canada 2024. március 14., 08:25 [#754]

best rated canad2024. március 14., 09:18 [#755]

cheap pharmacy n2024. március 15., 07:16 [#756]

wegovy 2024. március 15., 08:33 [#757]

azithromycin otc2024. március 15., 09:38 [#758]

levothyroxine 502024. március 16., 02:04 [#759]

how much is pred2024. március 16., 02:46 [#760]

wegovy injection2024. március 16., 09:50 [#761]

zestoretic 10 122024. március 16., 10:08 [#762]

where can i buy 2024. március 16., 21:10 [#763]

generic rybelsus2024. március 17., 07:42 [#764]

prednisone uk 2024. március 17., 08:01 [#765]

cheap semaglutid2024. március 17., 20:31 [#766]

generic tadalafi2024. március 18., 12:29 [#767]

lisinopril gener2024. március 19., 10:12 [#768]

cheapest pharmac2024. március 19., 10:58 [#769]

india pharmacy m2024. március 19., 16:21 [#770]

50 mg lisinopril2024. március 19., 18:03 [#771]

wegovy tablets 72024. március 19., 20:22 [#772]

rybelsus pill 2024. március 20., 09:15 [#773]

best pharmacy pr2024. március 20., 09:16 [#774]

tadalafil 20mg f2024. március 21., 07:59 [#775]

online pharmacy 2024. március 21., 14:01 [#776]

prednisone capsu2024. március 21., 16:13 [#777]

50 mg lisinopril2024. március 21., 20:07 [#778]

best mail order 2024. március 22., 08:47 [#779]

prescription fre2024. március 22., 22:15 [#780]

semaglutide 14 2024. március 23., 04:07 [#781]

synthroid 0.25 m2024. március 23., 15:30 [#782]

rybelsus 7mg 2024. március 23., 17:15 [#783]

rybelsus pills 2024. március 25., 02:26 [#784]

where can i buy 2024. március 25., 20:42 [#785]

semaglutide pric2024. március 25., 21:42 [#786]

buying from cana2024. március 27., 00:40 [#787]

synthroid prescr2024. március 27., 16:34 [#788]

Seo-Ul-Hag2024. március 27., 20:47 [#789]
SEO-, .
.
:

.
.
- .
https://seo-prodvizhenie-ulyanovsk1.ru/
: , , , . , , .
. .

generic tadalafi2024. március 27., 22:43 [#790]

buying prednison2024. március 28., 02:02 [#791]

online pharmacy 2024. március 29., 08:45 [#792]



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu