Falu vs. város Az imént tettem egy sétát a kellemes, langyos napsütésben az udvarunkon, egészen hátra, a kertekig elporoszkáltam. Újra felfedeztem a falusi élet szépségeit, mint például a csendet. A kertkapunktól egészen a falun kívül haladó főútra ellátni, láttam például a fél kettes szabadi-t, mögötte két teherautó igyekezett, a hangjukat viszont már elnyelte a távolság.
Alíz, a ló kitartóan éli a lovak egyszerű életét, sztoikus nyugalommal álldogál, néha szalmát (vagy szénát? még ezt sem tudom) rágcsál, és kifejezéstelen, de elégedettséget sugárzó arccal bámulja azt, aki hátratéved az istállója környékére. A kacsák még mindig olyanok, mint kiskoromban voltak: hangos, kétségbeesett hápogással fogadnak, mintha maga a sátán lennék én, az ember. A tyúkok, csirkék ostobán meresztik rám pont-szemüket, hátha ehető vagyok, vagy legalábbis van nálam valami ehető a számukra. A kakas gyanakvó, igyekszik úgy megvizsgálni engem, hogy én ne vegyem őt észre, keresi a gyanús mozdulataimat, döjfös, legyőzhetőnek és legyőzendőnek tart, de ha nem muszáj, mégsem bizonyosodik meg erről.
Peszi, az öregedő kutyánk bölcsen uralja az első udvart, kedve szerint árnyékban vagy napsütötte területen elnyújtózva. |
