2008. október 31., péntek
pimas @ 13:59 [#1323] [2690chr] [7 hozzászólás]

Lego! - Halloween.zip

Krisztával délelőtt tekertünk egy felesleges kört a városban, fehér arcfesték és vámpírfog után kutatva, de kb. 8-10 boltból egyetlen egyben tartottak fehér acrfestéket (vámpírfogat ott sem), de az árával nem békültünk ki (~2.x00). Mikor visszaértünk hozzájuk, a padláson keresgéltünk, és találtunk... LEGO-t! Természetesen az elkövetkezendő egy órát kreativitásunk kiélésével töltöttük.
Hazafelé elgondolkoztam, hogy milyen jó is lenne örökre gyereknek maradni, nem pedig felnőni, számlákon aggódni, korán kelni - munkába menni, és belefásulni mindenbe. Eszembe ötlött még Kosztolányi és Karinthy, no meg az, hogy ezen gondolkodva milyen jó példát is mutathattam annak a kisgyereknek, akit az anyja vezetett kézen fogva, én pedig - mivel siettem - gyalogátkeltem a piros figyelmeztetés ellenére, majd hamuztam...


Este Krisztával Möbiusban Kovács Milán fotókiállításának megnyitóján és az azt követő Halloween party-n vettünk részt, fehérre kimaszkírozva, fekete szájjal, R.I.P-es kalapban. Nem mondhatni, hogy szívet melengető látványt nyújtottunk.
Sokan voltak jelen, pl. a (hálistennek) régen látott Eper, de kellemesebb emberkék is, pl. Rácskay Zoli. A Blody Mary koktél, amit a jelmezesek kaptak, nem volt rossz, csak túl tömény - mármint maga a paradicsom. (A vodkát nem is lehetett érezni.)
Kovács Milán szánalmas megnyitót produkált, ugyanis a Bibliából olvasott nyökögött fel részleteket, elfogadhatatlan stílusban. (Folyton megbotlott a nyelve, ráadásul többször idétlenül felröhögött - nyílván észlelve a saját balfaszságát. Nem tudom, hogy ennyire el akarta-e tusolni a kínos bénázást, vagy észre sem vette, hogy ciki, amit csinál...)
Az Asolar (Gebéék zsonglőrcsoportjának) fellépése kellemes színfoltot hozott az estébe, bár kicsit fura volt a Lány és a csavargó-ra alkotott koreográfia így, hogy mint tudjuk, a két főszereplő érzelmi kötődése már nem aktuális...
Összegezve nem volt rossz este, bár ha kifejezetten ünnepelném a halloweent, akkor ez kevés lett volna ahhoz. Maskarás komédiának és kellemes esti időtöltésnek megfelelt.

 



Kommentek

xiro2008. október 31., 14:10 [#1]
Igen a Lego király dolog, nekem is van egy rakat. Majd legózhatnánk együtt. Gyereknek maradni lehetetlen, de ismerek olyan felnőtteket, akik sokkal életvidámabbak mint néhány gyerek :) És ők aztán igazi példaképpé tudnak nőni ;) (Nem tudom ismered pl. a Tóth Marci apuját :))

buzz2008. október 31., 15:53 [#2]
aki bibliát osztott nekünk.

pimas2008. november 1., 10:17 [#3]
kiszedtem a felesleges kommenteket, kérésem: miután írtok egy kommentet, NE frissítsétek a lapot, hanem menjetek vissza a főoldalra és onnan újra a bejegyzésre. Ha így tesztek, nem lesz egy kommentből hat vagy tíz vagy tizennyolc példány. ;)

turi2008. november 1., 16:53 [#4]
A lego elég rendesen része volt a gyerekkoromnak, alig akad más játékom, hehe

buzz2008. november 1., 17:47 [#5]
Nekem is a gyerekkorom része.Ha nem fiú lennék tényleg nem lett volna más játékom a legón kívül.

effoche2023. február 19., 14:09 [#6]
Davideroke 23 dГ©cembre at 7 h 39 min new darknet market reddit Spurdomarket market link generic cialis online

quiedge2023. május 23., 15:48 [#7]
Her heart rate is 120, blood pressure is 80 56, and oxygen saturation of 93 viagra for men online



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu