2008. november 15., szombat
pimas [#1334] [1822chr] [2 hozzászólás]  mm_koncert 

Ment& Másképp koncert - Harta, Sörpatika

12.45 körül találkoztunk Marximban, én - mint kissé másnapos személy - azonnal ittam egy kávét, ami jót is tett. Barbi el akarta használni az ételutalványait, úgyhogy vettünk 19 sajtburgert, és ami meglepő, hogy még csak furán sem nézett ránk az eladó. Vajon rendszeresen vásárolnak a McDonaldsban 19 darab sajtburgert egyszerre?
A buszon Barbival külön ültünk a többiektől Seregélyesig, mert mellettük nem volt hely, később kerültünk csak hozzájuk.

Hartán Tura jött elénk, lepakoltunk a Ribogzi próbateremben (kipróbáltam a Pearl-t, állat), majd kicsit később átültünk Pizzásba, itt töltöttük az időt a pakolásig (cirka 19h-ig). Sakkoztunk, beszélgettem Pandával, satöbbi.
A koncert kezdésével vártunk, hogy jöjjenek az emberek, kb. negyed 10 - fél 10 tájékán csaptunk a húrok közé.
Imi kedvéért megemlítem az órásmestert a pultnál, akiről kép is készült, figyeldoda:

[ITT LESZ A KÉP, AMINT HELYREÁLLÍTOTTAM AZ FTP-KAPCSOLATOT A RENDSZER-ÚJRATELEPEÍTÉS UTÁN]

A koncertet igazán élveztem, bár az elején lapos volt a hangulat; Marcin ez tükröződött is. Ahogy egyre többen érkeztek, a figyelem fokozódott, a hangulat növekedett, úgyhogy a buli végére már tényleg koncert-feeling volt.
Ribogziék koncertjén most többet maradtam benn, mint a legutóbb, pedig most is éppen eléggé elfáradtam a saját másfél óránk alatt.
Most pedig bocsánatot kérek magamtól (és az olvasóktól), hogy ilyen semilyen - összehányt stílusban írtam meg ezt a többre méltó estét, de majdnem egy hét távlatából már nincs akkora kedve az embernek precízen-szépen fogalmazni. Sorry.

 



Kommentek

XiRo2008. november 20., 21:05 [#1]
Megbocsájtva ;)

Elusiap2023. február 25., 03:15 [#2]
Tamponade evaluating for pulsus paradoxus is useful to rule out tamponade brand cialis online



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu