Semittevő csodaváró

A hideg kiráz, ha arra gondolok, mennyire tébolyult útkeresésbe kezdtem (ez így nem igaz, az útkeresés időszakához értem), mennyi dolog bizonytalan a jövőt illetően, és kár, hogy az egyetlen vigasz és igazság, ami nyugtathat valamennyire az egy közhely, miszerint úgy még nem volt, hogy sehogy se lett volna. Persze, hogy valahogy mindig van, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen az a valahogy.
Pedig most nem szabad megállni ilyen dolgok fölött elmélázva, sopánkodva, mivel többen vagyunk ebben a kritikus-bizonytalan állapotban, és jelenleg nekem kell erősnek és bátorítónak lennem. De hogy lehet vezér valaki, aki épp olyan megtört és bizonytalan, mint mindenki más?

El akarom olvasni a Könyv következő lapjait:
• Kriszta
• Gebe
• Imi
• én.
És még sok más emberét is, hogy kinek miként alakul a sorsa. Mindenkinek a legjobbat kívánom, akit szeretek és féltek (ugyanis vannak olyan emberek is, akiket nincs miért félteni, mert pályára álltak, pl. nővérem).
Ha az én kezemben lenne a távirányító, olyan önzetlenül adnék menedéket és megoldást mindenkinek*...

*kivéve Iminek, aki már megtalálta a "távirányító" "tulajdonosát", és bizonyos szempontból sokkal jobb neki, mint nekünk. :)