Szalagavató és péntek-13

Ezzel is megvolnánk, mondhatni végre valahára. Be kell vallanom, bőven a várakozásomon felül teljesített a csapat és ennek köszönhetően - meglepő módon - feledhetetlen szalagavató-műsort produkáltunk.
A készülődés kissé kaotikus lett az elhagyott ünneplőcipőmmel, a kocsival árokbacsúszott és emiatt késő DornyiBettivel, no meg a törkölypálinkával.
És ezzel el is érkeztünk az est sikerének kulcsához. A pálinka olyan folyékony anyag, amely a szervezetbe juttatva oldja a gátlásokat.

Pörögtek a műsorszámok, izgultak a fellépők, szép és gördülékeny volt minden - az öltözőnek persze megvolt a maga kaotikus varázsa, de ez kívülről láthatatlan dolog, puszta kulisszatitok. Énekeltünk a fiúkkal, majd felolvastam a búcsúztató beszédemet... Kicsit talán izgultam, kicsit talán nem, elvégre olyan felszabadító dolog kinn állni az emberek előtt, és most még a tanárokkal való - néha igen zűrös - kapcsolat is kisimult.
Megtörtént a szalag feltűzése, Majszin Éva tűzte nekem, ahogy megbeszéltük.
Legurult még pár pálinka, és végül jött a közös produkció Szilvivel (Kriszta annyira izgult, hogy végülis nem merte vállalni a Manner-t), az Ágnes Vanilla - Talán eltűnök hirtelen (József Attila megzenésítve). Ekkor már végképp nem izgultam, Szilvinek néha megremegett a hangja, egyet félrenyúltam, de összességében sikeres volt az előadás, ahogy az ezt követő Csókkirály is. Annyira, hogy visszatapsoltak minket. Nos, nagy élmény, frenetikus emlék marad, az egészen biztos. Ráadásként Szabival elénekeltük Bujpálék kedvéért a Barbie-dalt.

A fogadás - bár elvileg legkésőbb 11-ig tarthatott - már fél 10 után véget ért, addig szépen kortyolgattuk a pezsgőt és sodródtunk a tanárok és vendégek között erre-arra. Gebe megérkezett, végül vele, VarróÁgival és Jankával kiegészülve mentünk Marximba.