Barbi és Gebe előbb odaértek, mint mi (igaz, vonattal utaztak), később Encsi meg Pepe, majd Süti csatlakozott köreinkhez. A víz kellemes, néha hűvös, a palacsinta 100 forint és nem olyan finom, az eltöltött idő príma.
A visszaúttal voltak azonban problémák. Történetesen a közelgő (és mint utólag kiderült, csak vélt) vihar miatt vonattal akartunk visszajutni Fehérvárra. Buzz persze kivétel, ő dacolva bármilyen időjárási elemmel (ide értve a monszunt, tornádót, napkitörést) kerékpárján indult haza.
Szóval Agárd, vonatállomás, 16:43. Befut a vonat, megkezdjük a felszállást a leghátsó kocsiba (kerékpárszállító vagon), Kriszta feladja nekem az első biciklit, még át sem veszem teljesen, mikor a vonat elindul. Kiabálás, "hé!", némi értetlenkedés részemről, majd villámgyorsan konstatálom, hogy az iménti balesetveszélyes jelenet egyúttal azt is jelenti, hogy a többiek (tehát rajtam és a már úton lévő Buzz-on kívül mindenki) bizony Agárdon maradtak.
Aztán persze jött a két kalauz, sűrűn elnézésemet kérve és némileg magyarázkodva ("nem láttunk már semmilyen mozgást..."). A jegyem, konkrétan hogy van-e, szóba sem került (egyébiránt nem volt, mert azt Kriszta fizette volna).
Dinnyésnél végülis leszálltam, Buzz ott várt, velem együtt kibekkelte a következő vonatig hátralévő laza egy órát, majd elváltak útjaink: ő biciklivel tovább (a vihar természetesen elkerült minket), én vonaton csatlakoztam a többiekhez. |
