2009. július 18., szombat
pimas [#1461] [2264chr] [1 hozzászólás]

UtcaZene '09 - II. - avagy az évszázad vihara

Reggel frissítő jelleggel lábat lógattunk a hideg patakban. Gerhard haza akart menni, visszatarthatatlanul, így elengedtük.
Barbi, Kriszta, Gebe meg én elsétáltunk a SPARba reggeliért - bár én a macskajajommal nem tudtam igazán enni -, utána találkoztunk a visszatérő Gerharddal, és így öten beültünk az Incognito kávézóba.

(Egyébként Gerharddal e két-három veszprémi nap alatt rengeteget beszélgettem, és megállapítható, hogy felnőtt emberré lett. Le merem tenni az esküt rá, hogy ő a legjobb ember közöttünk, bárki bármit mond.)

A közelgő (vagy legalábbis beharangozott) vihar miatt a patakmenti területről elköltöztünk, felcipekedtünk Pepéékhez. A Színházkertben ledőltünk pihenni délben - ekkor még olyan időjárás volt, hogy félmeztelenül megsültem, a növényöntöző flaskával locsolgattam magam ötpercenként -, akkor már erősödött a szél, és gyülekeztek a felhők az égen.
A sátrakat felvertük, és rá maximum egy órára jött a zuhé. Gebe sátrában ültünk négyen (+Barbi, +Kriszta), a nagyját ott vészeltük át. Félelmetes volt, na. Időnként ki-kinéztünk a sátorból, a focipályán állt a víz.
A következő, kisebb vihart az Incognitoban vártuk meg.

Volt egy idősebb úr, aki az első, nagy eső után odajött hozzánk, megkérdezte, jól vagyunk-e, tud-e segíteni bármiben is. Nem kértünk semmit, csak megköszöntük a jóindulatát, ám később, fél 7 körül - amikor már kiderült, hogy megtartják a Quimby koncertet - felcsöngettünk hozzá, hátha Kriszta lezuhanyozhat náluk. (Hideg volt, átfáztunk, érthető a zuhany iránti vágyakozás.) A pasas hihetetlenül kedves volt: mindhárman (Kriszta, Barbi, én) tusolhattunk, forró teát főzött, a felesége megszárította a cipőnket, meleg ruhát kerítettek elő, stb. És mindezt puszta jóindulatból. Le a kalappal.

Quimby-n Lakival, Gebével, Barbival és Krisztával voltunk, Bordély Boogie-ra megint muszáj volt előretörnöm.
Előtte, még fél 10 körül a Trasform Quintet jazz-zenekar koncertjét néztük, az is lenyűgözött.

 



Kommentek

effoche2023. március 10., 02:18 [#1]
Among retinoids, 4 HPR is at present the most promising analogue, due to its ability to concentrate in the mammary gland 36 hour cialis online



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu