Álmok csokorban

Mostanában rengeteg érthetetlen álmot láttam, íme:

1. A házunk egy süllyedő hajóra emlékeztetett, valamilyen becsapódás vagy természeti katasztrófa következtében a ház eleje mélyen a földbe fúródott, míg a hátulja elemelkedett a talajtól. A szobák régiesek voltak, fa padlóval, talán képek is lógtak a falakon. Nem értettem, mi történt, de a mama még élt, hátul volt a valóságban rég kivágott ecetfáknál, ott állt és rosszul volt, talán épp akkor halt meg. Peszi zavarodott volt, anya sovány, Sándor ideges. És az egészből csak annyit fogtam fel, hogy akármi van is, az semmiképpen nem megnyugtató, sőt.

2. A Műhelybe mentünk, hogy előkészítsük a koncertet, beállítsuk a hangcuccot, egyéb teendőinket elvégezzük. A pince azonban jelentősen megváltozott, a kávézó hangulatától teljesen elütő, színházi jellegű berendezés volt, a falak, asztalok, székek modern világot teremtettek, ráadásul a terem sokkal nagyobb volt, mint a valóságban, és lejutni is egy hosszabb, bonyolultabb folyosón lehetett. Odalent rengetegen voltak, MajszinÉva állította be a mikrofonokat, nekem kellett belebeszélnem, és mindenki nevetett azon, hogy a hangom valamiért időről időre elcsuklott. Lent volt Imre bá', sok Kodályos emberke, és nagy meglepetésemre Imi is. A színpad kicsi volt a nagy - és amúgy visszhangos - teremhez képest, valahogy az egész aránytalan és rossz volt. Imi rá akart beszélni, hogy maradjunk ott estére, elvégre vannak ágyak (!) is, és tényleg voltak.

3. Ez az álom is a házunk körül játszódott, anya szintén nagyon sovány volt, törékeny, már-már anorexiás, ellenben a mama - aki szintén szerepelt - valahogy gonosznak hatott. El kellett mennem a "körösztanyuékhoz", ugyanis Peszi átszökött oda, és ott dézsmált valamilyen kaját. Amikor odaértem, megijedt tőlem, és hazáig szaladt, a bundája csupa liszt volt, én pedig dorgáltam a mutatóujjamat billegetve. Otthon szégyenében és félelmében bebújt egy pici lyukba a földben, ami tele volt vízzel, és csak a feje lógott ki. Sehogy sem tudtam kicsalogatni.
Utána anyával beszéltem, valahogy a zeneiskoláról volt szó, valami protekció került szóba, és ekkor mamára kellett gondolni. Anya halkan, hogy a mama ne hallja, elárulta, hogy őt is a Hang-Szín-Térbe íratták kicsiként, de őt nem érdekelte a zene, hanem a számvitel, a könyvelés foglalkoztatta már akkor is. Ellenben én csapdában kellett éreznem magam, mert sejtettem, hogy a protekció miatt járhatok a zenei suliba, valószínűleg tehetségem nincs akkora, mint amekkorára számítottam, viszont teljesítenem kell, hogy szégyent ne hozzak a papára (!). Ez valahogy úgy állt össze, hogy a mama és a papa befolyásos emberek voltak, míg a papa meg nem halt, ám ezután a mama tovább "zsarnokoskodhatott" otthon, bár látszólag kedves volt.

Szóval szarságok vannak a fejemben...