2010. április 11., vasárnap
pimas [#1573] [7830chr] [4 hozzászólás]

FMD 2010

Szombat
Hajnali kelés, búcsúpuszi Kriszta szájára, kisebb kapkodás, de végül elértem a 17-es buszt, ráadásul Zsolesz is azzal jött. Az uszodánál megtaláltuk Marcit és Ádámot, utána pedig kergemarha módjára kerestük a buszt, amivel lejuthatunk Dunaújvárosba. Már ott tartottunk, hogy lemegyünk a Kodályosokkal, ezt már Aranka nénivel is sikerült lefixálnom, amikor megtaláltuk a Hermann-Széchenyi járatot. A sofőr Zsolesz unokatestvére volt, vicces.
Odafelé a reggeli fáradtságnak megfelelő szintű beszélgetést folytattunk, szar viccekkel, fárasztó poénokkal.
Dunaújvárosban letettek minket egy kollégiumnál (a 12-es kapu közelében), ám amikor be akartunk jelentkezni, kiderült, hogy ez nem a Széchenyis diákok szállása, csak a Hermannosoké...

Végül a busz mindenkit elvitt a belvárosba, a Színháznál épp akkor ért véget a megnyitó, hamar benéztünk a Béke étterembe, egészen pontosan a felette található HeavenParty klubba, ugyanis ez volt a zenekari bemutatók helyszíne. Megtaláltuk a nevünket a listán, 64.-ként szerepeltünk, így rájöttünk, hogy nyugodtan elintézhetünk mindent, nem fogunk lemaradni a saját szereplésünkről. Átvettük a karszalagokat, leraktuk a cuccainkat egy szervező csaj közbenjárásával zárt helyre, majd beültünk egy kávézóba egy teára, kávéra.
Roppant hangulatos kis hely volt, ücsörögtünk ott jó egy órát, és csak ezután intéztük (volna) el a szállást. Az FMD-s karszalag ingyenes utazásra jogosított, így a 40-es busszal eljutottunk a Római körútra a Rudas kollégiumhoz.
Rövidre fogva elsőre nem sikerült szobát foglalni, mert egy töketlen, tehetetlen nővel próbáltuk meg lerendezni a szállásfoglalást. Ő csak annyit tudott mondani, hogy nem tudom, nem adhatom ki, keressék meg a tanárt, ő majd tudja, stb., és hiába mondtuk neki, hogy nincs tanár, nem tudunk senkitől sem informálódni, nem segített.

Visszatértünk a belvárosba, a Béke étterem teraszán, vagy fent a klubban üldögéltünk, kihasználtuk a potya-kajajegyeket (ebédeltünk), és e kellemes semmittevésben telt-múlt az idő. Kb. fél négy körül kerültünk sorra.
Az Atmoszféra c. új dalt és a Zsivány-t játszottuk, ami - be kell vallani - kissé csalás volt, ugyanis elvileg csak egy számot adhattunk volna elő, viszont az 5 percbe így is belefértünk... A színpad érdekes volt, szűk hely, szar monitorozás (mondanom sem kell, magamból semmit nem hallottam), basszustól és dobtól zengő hangdoboz volt az egész, viszont nagy sikert arattunk, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, többek közt (és ez talán a legfontosabb) a zsűritől. A szereplés után pedig nyugodtan adtuk át magunkat a (megérdemelt?) pihenésnek.

Negyed 6 körül Marci, Ádám és én kimentünk a koleszhoz elintézni végre a szállás kérdést, Zsolesz ekkor még úgy gondolta, hazamegy estére.
A portán most egy sokkal segítőkészebb nő ült, adta a papírokat, kitöltöttük, tessék-itt-a-kulcs, trezorba 500 HUF letétbe (ha el akarnánk lopni a kulcsot, elvégre ki tudja), lepakoltunk és csókolom. Nem hiszem el, hogy negyed 12-kor nem ugyanennyire egyszerű lett volna ezt letudni.
Visszafelé 17.48-kor beértünk a 18h-kor záró SPAR-ba, bevásároltunk három üveg bort, meg némi kólát, vettünk fogkefét és -krémet - mivel Zsolesz mégis maradt, és ezt kérte -, majd nyomás vissza a Színházhoz.
Teraszon sör, pihi, majd egy furcsa beszélgetés egy régi ismerőssel...

Gebe félrehívott és bocsánatot kért. Jólesett, mondtam is neki, hogy ezt becsülöm benne valamelyest, mert felőlem aztán meg is gebedhetett volna a hülyeségében, én oda nem mentem volna hozzá. Egyébként ennyivel kb. le is tudtuk a dolgot, ment a dolgára, miként én is a sajátomra.

8 körül befejeződött az utolsó zenei produkció is, és elindult a szabadtéri party Dj Zöld zenéivel (Dire Straits, Koop, mindenféle jól válogatott muzsika), bekevertem az első VBK-t, majd csatlakozott hozzánk Ibolya (egy Hermannos csaj, aki kb. úgy jött oda hozzánk, hogy ordított róla, valakivel össze akar jönni) és Timi nevű (jóval visszafogottabb) barátnője. Amíg eldőlt, hogy a két szinglink közül (Marci és Ádám, ugyebár) melyik hajt rá a csajra, elfogyott egy üveg, és kiderült az is, hogy vasárnap játszhatunk egy órát az Afterparty-n. Ehhez hozzátartozik, hogy Ádám ügyesen, rámenősen közbenjárt, beszélt azzal a csajjal, aki délelőtt a zárt helyet adta a cuccainknak, és aki egyértelműen megkedvelt minket a nap folyamán. A lényeg: játszhattunk vasárnap.
11 órára az összes borunk elfogyott, így Ádámmal és Zsolesszel (utóbbi amúgy nem ivott egy kortyot sem) nekivágtunk, hogy találjunk egy non-stop boltot, és e kutatásunk közben egy Rock 'n' Roll buliba botlottunk a Mozinál. A Hep Cats nevű banda ingyenes bulijára tévedtünk be, hatalmas hangulatba csöppentünk, roptuk a jobbnál jobb '50-es évek-szagú piszkos rockabilly zenékre. A buli végén dumáltunk is pár szót a zenekarral, Ádám kipróbálhatta a nagybőgőt, és mi Zsolesszel az elkövetkező két órában ezt az élményt hallgattuk Ádám szájából...

A SPAR-tól nem messze végül találtunk éjjelnappalit, vettünk még két üveg bort, visszalébecoltunk a Színházhoz, ahol sajnos már nem pörögtek a lemezek, csak egy diszkóbuli üzemelt a HeavenParty-ban. Ádám felnézett, mert Marcit és Ibolyát kerestük, ám ők eltűntek. Időközben előkerült PolgárJulcsi kicsit ittasan, telefonon elértük Marcit, 10 perc várakozással utol is ért minket. Julcsit elkísértük a telekis koleszhoz (Vasmű út sarka, Dunaferr szálló), de ekkor már bőven fél 2 volt. Ádám felment valami csajhoz, mi elindultunk a Rudashoz, viszont én félúton visszafordultam Ádámért.
A telekis kolesz maga a káosz, a lépcsőházban már el lehet tévedni, de az emeletek számozása sem egyszerű. Julcsi előkerítette nekem az ominózus szobát, ahol Ádám feltehetőleg volt, bekopogtam, és jött is a válasz, hogy "már veszem a cipőm"... Megálltam a lépcsőháznál, egy darabig vártam, majd elindultam, és legnagyobb meglepetésemre Ádám előbb ért a Rudashoz, mint én! Kiderült, hogy egy taxi elhozta 600 forintért (bezzeg engem a Városházától nem akart elvinni 400-ért a szemét...)

Bor híján még megnéztük, hogy a közeli kocsma nyitva van-é, hátha tudunk inni egy jó-éjt-sört, ám nem jártunk szerencsével.
A kolesz és a kérdéses kocsma közötti úton leszereltünk négy darab "Gyalogos forgalom" feliratú táblát, afféle tárgyi emlék gyanánt, és két "Kutyát sétáltatni tilos!" tábla helyét is megváltoztattuk, miután rájöttünk, hogy ki lehet emelni őket a földből. (Az egyik egy kukába beleállítva, a másik a Land Rover orrának támasztva végezte.)
A koleszban felmentünk Joker-ék szobájába vízipipázni, ekkor volt durván három óra. Egy órát töltöttünk náluk, ezalatt Marci bátran húzta a törkölypáleszes üveget.
Véletlenül rossz szobába nyitottam, amikor otthagytuk őket, és ezzel kezdetét vette valami igen vicces...

A szobában tökidegen alakok aludtak, valószínűleg alkoholos befolyásoltságuk miatt igen mélyen. Mi a saját szobánkban jóízűen elfogyasztottuk Marci babfőzelék konzervét, majd a vécére igyekezvén poénból bedobtam az idegenek szobájába a megmaradt falat kenyeret. A kisdolgok elintézése után jött az ötlet, hogy pakoljunk be még valamit az ismeretlenekhez, konkrétan a folyosón talált szemetest vitte be Marci. Elfojtott röhögések közepette így került be a békésen alvók szobájába továbbá egy cserepes növény a lépcsőházból, egy poroltó a folyosó faláról, és végül egy (ez volt a slusszpoén) WC-pumpa a mellékhelyiségből...
Mondanom sem kell, hogy a következő fél órában fuldokoltam a röhögéstől... Képzeljük el, milyen fejet vághattak ezek a srácok, amikor reggel csipás szemüket kinyitván egy csomó ismeretlen tárgyat találnak a szoba közepén... Kész...

folyt.köv.

 



Kommentek

turi2010. április 21., 13:11 [#1]
xD szép megkoronázása az estének... A Hepcats-t annyira ismerem pár számukon kívül, hogy Gyébácsival vettek fel egy 4-5 számos albumot, plusz a dobosuk Kenoo egyik legnagyobb cimbije. Vagyis... az utcsó talán már nem aktuális, de asszem ja.

pimas2010. április 21., 13:58 [#2]
jó móka volt ez a Dunaújváros... :) annyira megnéztem volna azokat a reggeli csipás arcokat, ahogy megpillantják például a poroltót, vagy a pumpát... x'D

Imi2010. április 25., 00:51 [#3]
Választás? Kire szavaztál? :) (de most komolyan!) Kire?

buzz2010. április 25., 11:00 [#4]
taplóság, Imre



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu