2010. április 29., csütörtök
pimas @ 15:10 [#1580] [2372chr] [5 hozzászólás]

Benderson 'Gyalus Márk Model'

Nem emlékszem, írtam-e már a gitárépítési ambíciómról, de ha még nem, akkor itt az ideje.
Még télen rukkolt elő Bódis azzal, hogy ha épít egy gitárt, és tetszik nekem, mennyiért veszem meg tőle. Mondtam, hogy ahhoz olyan gitárt kell gyártania, amilyet én mondok, és az üreges testű jazz gitár kell, hogy legyen. Telt-múlt az idő, tervezgetett, majd tervezgettünk közösen, utánanézett pár dolognak, én is utánanéztem, majd kb. másfél hónappal ezelőtt az ő ötlete alapján véglegesítettem a fent látható gitárformát.

A Lauschmannban volt szerencsém látni kettő home-made gitárt is, igaz, mindegyik basszusgitár volt (ez azonban majdnem teljesen lényegtelen). A Nagy Gitár Könyvet elolvasva, plusz az egyik basszusgitár tulajdonosát alaposan kikérdezve arra jutottam, hogy egyáltalán nem lehetetlen, sőt, ha úgy nézzük kifejezetten könnyű házilag elkészíteni egy tömör testű elektromos gitárt. A minősége nyilván más kérdés, az a felhasznált faanyagokon, a beszerelt hangszedőkön/elektronikán, na meg egy kicsit a szakértelmen múlik.

A gitár tervezésekor a kivitelezhetőség volt az irányelv. Mivel találtunk - egyelőre ismeretlen típusú - faanyagot Krisztával a padlásukon, ám az nem volt elég széles a test kialakításához, így átmenő nyakas konstrukció mellett döntöttem. A meglévő faanyag a test "szárnyait" fogja kiadni, egyébként a körvonalakat már felrajzoltam a fára, csak ki kell vágnunk. A nyakhoz egy asztalos (akinek anyuék könyvelnek) keres faanyagot, kérésemre vagy juhart, vagy jávort, a fogólap a tervek szerint ében- vagy rózsafa lesz. A tervek szerint a védőlap is fából készül majd, továbbá a potméterek gombjai és a pick-up váltó pöcke is faanyag lesz.
Az asztalos egyébként - állítólag - szívesen segít a kivágásban.
Az, hogy mikor lesz ebből kézzel fogható (füllel hallható) eredmény, az sajnos pénzkérdés. Az elektronika és a hangszedők ára nélkül az egyéb fémalkatrészek (hangolókulcs, húrláb, híd) ~13.000 forintba kerülnek, mondanom sem kell, hogy ezek még így is a legolcsóbbak közül valók.
Azonban az utóbbi időben a téli tervezgetéshez képest nagyon sok dolog "elindult", úgyhogy némi optimizmussal úgy vélem, augusztusban már ezt a gitárt fogom használni.

 



Kommentek

turi2010. május 1., 01:01 [#1]
jól néz ki, főleg a koptatóra és a testre vonatkozóan :). Annyi kérdésem lenne, hogy gond-e, ha eladom az ibanezt, hasznosnak találnád-e, ha még tartogatnám - avagy eladhatom, mert van egy jelentkezőm, bár kicsit kevesellem, amennyit adni akar érte, de még tudom kicsit manipulálni úgy érzem :))

turi2010. május 1., 01:01 [#2]
ő, ezt inkább ctrl+c, ctrl+v e-maiben

pimas2010. május 1., 13:09 [#3]
a válasz e-mailben ment. :) a koptató amúgy még nem biztos, mert bár nem rossz, kicsit furán mutat szerintem, meg elég macerás is azt kifaragni. Möglátjuk.

buzz2010. május 3., 15:30 [#4]
Lazán ki lehet lombfűrészelni ennél tízszer bonyolultabb formát is

Imi2010. május 18., 01:48 [#5]
Szeretlek Barnikám



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu