2010. május 28., péntek
pimas @ 12:14 [#1595] [2166chr] [4 hozzászólás]  velős 

Egy maradt

1 azaz egy nap maradt meg a tinédzserkoromból. Közel a második x, bár állítólag nem szólal meg semmilyen világvégi, földön túli C-dúr major 6/9.

Ellenben ma még boldog névnapot Turának!


...kisebb lébecolás után szétszóródott a csapat, mi (tehát Ádám, Marci meg én) Pepével tartottunk, aki Szalciért ment, és elvileg vissza is értünk volna fél 8-ra az Országalmához (ez volt megbeszélve Krisztáékkal), azonban Szalcinál ott voltak az osztálytársnői, és épp akkor végeztek a filmnézéssel (amúgy Donnie Darko, szóval legalább jó filmet néztek), ergo nem tudtunk azonnal visszaindulni a városba. Marcival és Ádámmal tehát kimentünk az elvileg igen, ám gyakorlatilag nem létező 20h-s buszra, helyette begyalogoltunk toronyirányban (a következő busz 20.15-kor ment volna, addigra már majdnem be is értünk). Ádám levált, Marcival ketten pedig meglepetten konstatáltuk, hogy az Országalmánál bizony már kurvára nincsen senki.

Marximban Faust és Faustina ültek, várták a pizzájukat, és ők legalább meg tudták mondani, hogy Krisztáék a tópartra mentek (Tópartihoz), továbbá hogy Bandihoz negyed 10-re fel lehet menni. Éljen. Marcival tehát ellépegettünk tópartra, valóban ott ültek Kriszta - Barbi - Bódis, de még Bandi és Anita is. Nem sokkal érkezésünk után csokivadászatra indultunk (kisteszkó), és annak rendje-módja szerint úgy elmúlt a negyed 10, ahogy kell, közben Pepe és Szalci is elérhetetlen volt, pedig ők a tópartra jöttek volna elvileg.
Kb. 3/4 10 körül Bandiék háza előtt a parkban találkoztunk végül Pepéékkel és Faustékkal is, és odafent még további majdnem két órán át Dj Hero-n és egyéb XBox-os szirszaron játszottunk. Marcival meg lejártuk a lábunkat is.

 



Kommentek

Imi-barát2010. május 29., 01:04 [#1]
Boldogot!!! :)

buzz2010. május 30., 10:07 [#2]
hasonlóképp azt

tura2010. május 30., 21:29 [#3]
hoppákösz :D
Pim, Neked meg szülit így szokásosan elkésve :D

proorbirl2023. május 14., 22:28 [#4]
To prevent fragmentation of the embryos, they proceeded with an AACEP a agonist antagonist conversion with estrogen priming protocol a combination of medications designed to help a woman achieve pregnancy using her own eggs venta de levitra generico Investigators conducted control patch tests of rupatadine 30 petrolatum on 5 males and 10 females with a mean age of 47



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu