Örök körforgás

Megint.
Mint mindig, most is az van, hogy ráismertem arra a folyamatos körforgásra, amivel valószínűleg mindig is küzdöttem, és ami mindig legyőz, hogy aztán kicsit én is felülkerekedjek - persze csak amiatt vagy avégett (ezt nem tudom eldönteni), hogy újra fölém emelkedjen. Gurul a kerék, aminek az átmérőjének két végpontján vagyok én és az ellenséges massza, a valami, ami sejtésem szerint szintén hozzám kapcsolódik, valami komplementerhalmazom lehet nagy valószínűséggel.
Ez a viszonyrendszer mutatkozik meg a mostanában igencsak hullámzó kedélyállapotomban. Ha csak a közelmúltat (utóbbi egy-két napot) vizsgálom, a mostani legalább a második eset, amikor két szélsőséges hangulat nagyon rövid időn belül (kb. 10 perc) váltja egymást úgy, hogy különösebb kiváltó ok valójában nincs, egyszerűen kattan valami.
Attól tartok, hogy én olyan lény vagyok, amely irányítás, külső útmutatás nélkül eltéved a rengetegben, ugyanakkor sajnálatos módon semmilyen irányításnak, külső útmutatásnak nem engedelmeskedik; ráadásul haragját minden esetben a közvetlen közelében vezeti le.