szegény srác repült egyet

Jaaaj, és még történt egy szomorú eset. Amikor rohantam angol órára, Végzetem és Niki jött szembe velem, sétálva, táska, stb. Melletük pont annyi hely maradt, h elférjek én. Elfutottam mellettük, de egy vélhetően elsős gyerek is futott, és ő is ki akarta kerülni Végzeteméket. Mondanom se’ kell, győzött Nweton… A srác a vállamon ütközött fel, azaz a felkoromon, pont a balon. Hogy hogyan, az kérdés, mikor az egész gyerek pontosan feleakkora volt, mint én. Mindenesetre elég rendeset repült a gyerek, kb. 1, 1 és fél métert hátra, én meg semmit. Még csak meg sem állított a lendületemben, úgyhogy még majdnem rá is léptem a kölyökre… Durva volt. Azonnal elkezdett bőgni a srác, én meg attól féltem, h valami baja lesz. Közben majdnem leütöttem azt a két kibaszott, tetű takarítót, mert egyből odarohantak és ’JAAAAJ!! Szegény gyerek! Biztos eltört a karja vagy a lába!!! Én mindent láttam!! Miért kell ennyire rohanni, kisfiam? – rámnézett… - Erre nem is jöhetnének felsősök!!!’ És ezt a műsort az odarohanó apukának is leadta, de az észnél volt és nem vette be, inkább a gyerekkel törődött. Amennyire faszkalapok voltak a takarítók, még nem is szaladtak segítségért, hanem ott sipákoltak, és a tanárnőt (Zsuzsa tanárnő, alsós ofő) három lány vezette a helyszínre. Szerencsére ő is megértette, h véletlen baleset volt az egész, és hogy órára siettem, nem szidott le. Elnézést kértem, és berobogtam órára… Mindez Végzetem szeme előtt… De Nikivel még tudtam később beszélni, és azt mondta, szerinte nem is én voltam a hibás. Én azért lelkiismeretfurdalásban szenvedek…