Zastava-blog II.

De előbb. Végzetem helyzetelemzése. Na. Eddig már leírtam, h mi történt pontosan a komolyabb ismerekedésünk óta. Nekem mindegy, h mi miatt, de a nyári elkerülés is megszűnt, így most itt tartok. Itt, ahol még van kétség abban, h engem/csak engem/engem sem szeret, de akkor is minden nap találok valami bíztatót. Van olyan nap, amikor én, van olyan, amikor ő nyit a másik felé, de egy olyan nap sincs, h csak egy kicsit ne kerülnénk közel egymáshoz. :-))) – lekopogom – Amúgy ha ebből akarok – márpedig akarok – kapcsolatot, akkor még sokat kell dolgozni. Megint az van, ami tavaly: kevés az idő, h kihasználjuk. Csak egy adott időt vagyunk együtt. Nem „merem” elhívni sehova, mert nem tudná mire vélni. A hímestojás hozzá képest atombunker. ;-))) Nehéz megszerezni, de megtartani még nehezebb lehet… Érzékeny lélek, nem szabad egy pillantással sem megsérteni. Látszik rajta, h tudna szeretni, és biztos (99%-ig biztos) vagyok benne, h tavaly már szeretett, csak azóta eltelt egy nyár. Tudom, h fel tudom benne ébreszteni ezt az érzést, csak kell hozzá valami. És még azután is tisztázni kell vele, h szeretem, csak akkor is úgy kell elmondani, h meg ne ijedjen ettől. Látszik rajta, h nem biztos a dolgában, csak azt a látszatot akarja kelteni. Nem szabad lerohanni, minden nap egy kicsit szabad csak előrébb menni. Áh, nagyon nehéz. De megéri, csak sikerüljön igazán. :-))
Ma voltam amúgy dobolni. Amikor hazajöttem, az a hír fogadott, h kész a Zastava. Átmentem, azaz rohantam, de kiderült, h nincs hozzá aksi, mert az biza zárlatos… {-) Ekkora szívást. És most egy hetet várhatunk… Áh, eszem-faszom megáll. :-)) Mindenesetre tényleg kész, és jó is, merev a felfüggesztés, nem csuklik össze. Sőt, ha megbikáznánk, mehetnénk is vele, de az első lefulladásnál kanyec-lovec, ottragadunk, ahol vagyunk… Ezt meg nem merjük bevállalni, lévén a határnak mennénk. (szántó-határnak, nem zöldnek… :-)) Jövő héten a Péter munka-Opeljéből vesszük ki az aksit, h egy órára elmehessünk. Ez már meg van beszélve. Éljen!!!!!