2005. január 15., szombat
pimas @ 22:03 [#192] [6200chr] [22 hozzászólás]

Parlagi Eszter

Szombat van, jelenleg 22:03. (hamarosan publikálok)
Délután a negyed 5-ös busszal mentem be a „koncertre”. A pláza előtt találkoztunk. Először Szonja jött, de akkor én már 10 percet vártam. Már kezdett sötétedni. : ) Szonja fekete kabátot, bársonynadrágot és egy vicces sapkát viselt. Azt kérdezte, Szepi nem jött-e még. Mondtam, nem hiszem, bár nem ismerném fel. Pár perc múlva megérkezett egy – meglepetésemre – velem egy magasságú, 19 éves ! Szonja bemutatott minket egymásnak. Edit a neve. Szép nő! Kicsi szemei vannak, szép, kissé göndör haja, pisze orra (amit szeretek : )). Elindultunk a Base felé. A két csaj azonnal elkezdett beszélni ismerősökről, akik számomra ismeretlenek voltak. Szonja néha rámnézett, h ’megvagyok-e’. Hosszan mentünk; a Piac térről a Teleki gimi előtt a Káoszon át, aztán a József utcánál és az ARÉV csarnoknál haladtunk, az Intersparral párhuzamos oldalon, a Széchenyi középsuliig. A két nő folyamatosan dumált. : ) Én elég keveset beszéltem.
Aztán elérkeztünk a Base-hez. Lepusztult hely… Egy sötét mellékutcába sétáltunk, majd egy nagy bejáró kapun belépve egy hatalmas udvaron találtuk magunkat, ahol egy ajtó fölé ki volt írva a név: The Base. Már addig is elég sokat latolgattuk, h lesz-e koncert, mert nem volt komoly mozgás a rocker-arcok körében. Edit olvasta egy fórumon a koncert helyszínét és időpontját.
Fény kevés szűrődött be az udvarra. Az ajtóhoz ballagtunk, de fény még az ablakon benézve sem volt. Benyitottunk. Teljes sötétség uralkodott. Szonjánál és Editnél volt zseblámpa, így beljebb mentünk. : )) Három emelet magasba lépdeltünk fel a lépcsőkön. Hideg volt, sötét és üresség. Ekkor azért már tudtuk, h nem lesz koncert, ezért elhagytuk az épületet. Kint, az udvaron Szonja felhívta Dave-et, a Split basszerosát. Edit adta a számot. Szonja Parlagi Eszter néven jelentkezett, és a koncertről érdeklődött. Mint kiderült, a Split szinte feloszlott, mivel elküldték az énekesüket. :-/
A koncert tehát elmaradt. A csajok nagyon letörtek lettek. Még berúgni sem volt kedvük. : ) Ötleteket kerestünk, h mit tegyünk most. : ) Elmentünk Szonjáék kedvenc helyére. Egy hasonlóan sötét utca közepén egy nagy téglaház áll, ablakok és közfalak nélkül. ; ))) Ide akartak ők bemászni. :-/ Én már a Base épületében sem voltam teljesen nyugodt, nemhogy ott. : ) Végül aztán nem jutottunk arra a szilárd elhatározásra, h „na, most bemászunk”. Csak világítottak be a házba. : )
Ekkor úgy döntöttünk, h egyszerűen csavarogni fogunk a városban. Edit Szonjáékhoz szeretett volna menni, gitározni. Szonja viszont elmondta, h az anyja nem örülne a kései (relatív, 6 órai) hangoskodásnak. A csajok aztán elhatározták, h elutaznak a Balatonra, vagy Pestre. : ) Nemtom, komolyan gondolták-e, de elindultunk az Interspar előtt a Telekiig, aztán onnan a vasútállomás fele. Ekkor még mindig szótlan voltam.
Kiértünk a „tréjnsztésön”-re. Kis ott-tartózkodás után újra a Piac térre vettük az irányt. Előkerült Edit digitális fényképezőgépe. Művészképeket készített, a városi fényekről. : ))
Beértünk a Piac térre. Leültünk egy padra; én még ekkor sem beszéltem sokat. (a témák általánosságban a divatpicsákról szóltak, akiket ők sem kedvelnek, továbbá hangszerekről, zenéről, zenekaralapításról) Összefutottunk Szonja két ismerősével. Ez volt a váltópont. Amikor elmentek, közösségileg kezdtünk beszélni a fehérvári zenekarokról, a zenélésről, ilyesmiről. Aztán átkerült a szó a vallásra, de a tanulásról is beszéltünk. Jó volt. : )
Amior már télleg nagyon fáztunk, bementünk a Plazaba. A csajok elmentek WC-re, aztán bementünk egy boltba. Az ital-részlegnél álltunk meg. ; ) Először az ütősebb darabokat nézegettük, mint vodka, pálnika; de ugyancsak ott találhattunk Bacardi Breezert, és likőrszerű könnyűitalokat. Továbbálltunk a borokhoz. Nagynehezen kiválasztottak a csajok egy nedűt. Már majdnem a pénztárnál álltunk, amikor visszamentünk kicserélni sörre, mert a bort nem tudtuk volna kinyitni. : ) Egy dobozos Heineken került a kosárba. Edit életkorát kihasználva végül két Heinekennel és egy ’szníkersz’ csokival távoztunk. : ))
A pláza túloldalán hagytuk el a divatkánaánt, így a Media Markthoz lyukadtunk ki. Az Alba Ház épületcsoport irányában mentünk. Felbontottuk a két sört. : )) Szonja és Edit kortyolt először, majd Szonja felém adta az italt. Megkóstoltam. Nem ízlett… : )) Túl keserűnek találtam, pedig csak egy kortyot ittam. ; ) Semelyikőnk nem találta finomnak. : )) Edit azért sűrűn emelgette ajkához a dobozt, mi Szonjával meg ritkábban. (Akkor is inkább Szonja) Átkeltünk az úton, és így már a Tóparti környékén voltunk (egyben a Gorsium suli is erre van). Fogyott a sör, nálam csak alig, mégis kezdett kinyílni a szám. : )) Egyre többet beszéltem, és ekkor jött meg igazán a csavargó-feeling! x )) Sörrel kezünkben mászkáltunk 8 óra magasságában elhagyatott utcákban; fényképezett Edit bőven, pl. a színház felújítási területéről. Volt Szonja-és-a-sör kép is. Beszélgettünk, csavarogtunk. : ))
Beértünk egészen a belvárosba újra, ismét a pláza felé. Megálltunk egy kútszerű valaminél. Edit ekkor már majdnem az egész sört megitta, míg mi Szonjával ketten nem jutottunk a feléig. : ) Szonja el is határozta, h felhajtja a maradékot, de nem sikerült neki. : ) Edit is vele ivott, úgyhogy pár percre kikészültek ketten. : ) Én is kortyoltam egy keveset, de a kesernyés íz nem tett a kedvemre. Edit megkért, h vegyem le a sapkám, hadd lássa, mekkora a hajam. : )) ; )) Sokat beszéltünk a rockerek sztereotípializásáról (ejha!), a plázacicákról, meg a West disco fanjairól. : )) Aztán 9 óra közeledett, és elmentünk enni a Teleki melletti Gyros árushoz. : )
A Piac tér után nemsokkal végleg elfogyott minden sör. Mindent összeadva kb. 1 dl ittam én, vagy inkább háromnegyedet, Szonja 3 dl körül, míg 5-6 dl-rel lehúzott Edit, aki ezzel jól el is filozofálgatott. Azon töprengtek, berúgtak-e, vagy sem. : )
A Gyrost én elhoztam haza, ők pedig még elkísértek a buszomig. : )) Édesek voltak. Vagány csajok mindketten, igazi városi, talpraesett nők. Szeretnék még ilyen estét többet, velük.

 



Kommentek

Impongomy2022. július 27., 16:22 [#1]
Cialis Cialis Femminile

imposse2022. augusztus 16., 04:09 [#2]
how to buy stromectol Prix Du Cialis En Pharmacie En France

Brittany2022. szeptember 30., 15:04 [#3]
Фильмы музыка сериалы онлайн

Valentina2022. október 1., 22:03 [#4]
Дом дракона 7 серия
Дом дракона 7 серия
Дом Дракона 7 Серия

shathyday2022. október 25., 06:13 [#5]
buy stromectol tablets humans Statistical Methods development grants were made to the University of Geneva MH090941 MH101814, the University of Chicago MH090951, MH090937, MH101825, and MH101820, the University of North Carolina Chapel Hill MH090936, North Carolina State University MH101819, Harvard University MH090948, Stanford University MH101782, Washington University MH101810, and to the University of Pennsylvania MH101822

Unfidge2022. november 6., 00:24 [#6]
Tracey EH, Modi B, Micheletti RG buy nolvadex saquinavir, venlafaxine

Fleergo2022. november 7., 04:01 [#7]
Knowing that Li Da was telling the truth, how could anyone cbd capsules who wants to see the Minister of Finance be able to meet him at any level buy priligy online usa There are 537 separate nominations and HBO alone picked up 20 percent of those

escoria2022. november 16., 22:35 [#8]
Alberto XiIXZpUcHrrbjKi 5 29 2022 who manufactures stromectol

greextJen2022. november 18., 05:38 [#9]
This study was supported by Guangdong Province 211 Project Grant number GW201004 lasix pill 0; and Choline bitartrate, 0

hileats2022. november 20., 12:03 [#10]
Evolutionary Podcast 306 Q A Steroids Cycles during downtime side effects of doxycycline Oxidation of methionines and N acetylation were considered variable modifications

fleterope2022. december 8., 04:18 [#11]
Median follow up from first randomization exceeds 9 years, and median follow up from second randomization has reached 7 propecia and rogaine Fellowship has little obligation with a huge opportunity for professional growth

Antereark2022. december 9., 05:38 [#12]
A 41 year old female presented with a three month history of dark lines on her fingernails buy cialis online us Leslie, USA 2022 05 21 02 08 02

arterma2022. december 11., 08:14 [#13]
Pharmacological comparison of swelling activated excitatory amino acid release and Cl currents in cultured rat astrocytes Priligy The only differences were the removal group had tumors greater than approximately 5 cm, and they had multiple septations, according to Dr

antelitty2023. január 24., 21:16 [#14]
Here we present mature data relative also to S, which was a secondary endpoint lasix adverse effects Sockholm breast cancer study group

liskagrig2023. január 26., 13:53 [#15]
Studies have been mixed, but many have shown a positive benefit, and the mechanism is by blocking the receptors for norepinephrine and epinephrine on cancer cells they are called beta adrenergic receptors buy clomid Witham EA, Meadows JD, Hoffmann HM, Shojaei S, Coss D, Kauffman AS, Mellon PL

GobGroult2023. január 28., 21:39 [#16]
Nair h, po dose, mallinger ag, articletype wsjmansion, electrolytes, al shahrani ms buy clomid amazon

Blulleype2023. február 1., 01:02 [#17]
finasteride ciprofloxacino pisa The ban on proprietary trading and the pressure for banks tocut balance sheet has hit this capital intensive businessparticularly hard generic clomid

Freerty2023. február 2., 02:02 [#18]

MoockyMax2023. február 2., 18:17 [#19]
The market for a fertility drug was small, like the market for an anti cancer drug, partly due to the poor prognosis associated with the disease buy lasix without a prescription nAChR subunits containing the Cys loop signature vicinal cysteines in the appropriate position are designated as О±

Woosymn2023. február 10., 09:55 [#20]
Beta cyclodextrin, eudragit RL 100, ethyl cellulose, and hydroxypropyl methylcellulose K 15 were procured from Lab Care Ltd clomid next day delivery Ixodid ticks transmitting Lyme disease

Ambismani2023. március 8., 23:19 [#21]
5 fold by vitamin D in the NMU treated groups, including 23 upregulated and 40 downregulated among a total of 440 genes zpack dosages

6pr8glpcy2024. február 17., 17:32 [#22]
online pharmacies canada www.canadian pharmacy
cialis at canadian pharmacies site



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu