Megbékélés A héten ma először történt talán nagyobb esemény. Több szempontból is mozgalmas napszaka volt a délelőtt a mának; a tanulás részéről nézve, meg máshogy is. : ) Pl. kiderült, h feleslegesen siettem annyira az Ábel elolvasásával (ami amúgy nem teljesen sikerült mára), ugyanis vélhetően csak kedden kérdezi a tanárnő (ma legalábbis elmaradt a dolgozat. : ))) Aztán ide tartozik Dalma megbékélése is. Elmondta nekem ugyanis nyelvtanóra végén, h ő, Stefi és Zsani már kedden tudta, h csütörtökön nem lesz kikérdezve az Ábel… c. könyv – Ica tnő ugyanis elárulta ezt nekik, szigorú titokként. : )) Kémia órán eddig általam nem tapasztalt mértékben tekertem fel Gazsit. : )) Pedig semmi komolyabb bajom nincs vele, csak egyszerűen lebuktam egy kínos ropi-üggyel… : ) Szal először jókedvem lett; Matyi kidobta a kakaós csigámat az ablakon, én megittam az italom (sweppes), tehát minden a kedvemre tett. : ) Később Gazsi észrevette az üres flakont, és a szemétbe dobatta velem. Aztán Tukán becsempészett egy csomag ropit, azt is megettük. Davec viszont nem hitte el nekem, h nincs már több, ezért felmutattam neki a pad alól kivett, üres zacskót. Pár másodperc után rájöttem, h Gazsi látja az egész akciót, majd újra Davecre néztem, s lassacskán nevetésbe fulladtam. x )) Aztán Gazsi szinte vérben forgó szemekkel ismét a kukához parancsolt, h ezt a szemetet is dobjam ki, meg, ha gondolom, „magamat is”. : )) A másik csúcspontja a napnak a biosz témazáró volt. Oláhné süket és vak. : ) Kajosnak mondtam, h üljön mellém, elvégre Niki még mindig beteg, ketten meg csak összehozunk egy jobb dogát. Aztán már óra elején röhögtünk; Oláhné vegyes dolgozatot adott nekem! Eleve úgy kellet szólnom neki, h nekem elfelejtett lapot osztani – de hogy még ezt is elbassza…! Az első lap A csoportos volt, a második B. : )) x ))) Kajossal ezt helyénvalónak találtuk, így írtam hát meg a dogát. Később aztán Tukán lebukott a füzetének lapozásával; én viszont egész órán a könyvből írtam a dolgozatomat – sőt, Kajosnak is segítettem. Mégsem hiszem, h 3-as jegynél jobb lesz… Ugyanis rengeteget nevettünk, és nem is tudtam minden kérdést kinézni a tankönyvből. A valódi tudásomat azonban így is ki tudtam pótolni. : )) Az osztályfőnök még lebaszott egyszer a rövidített ofői óra után, de ez már mit sem változtat azon a tényen, h egy hülye picsának tartom, akit pl. szívesen lehánynék. (88. nap) |
Kommentekshathyday | 2022. október 25., 19:35 [#1] | 2022 May 26; 17 5 e0268967 ivomec |
Unfidge | 2022. november 6., 16:43 [#2] | Radiology 246 2 376 83, 2008 nolvadex 20 mg When eating chicken and other poultry, cook to a temperature of 165 F 74 C |
greextJen | 2022. november 13., 15:06 [#3] | Novel approaches for treating endometrial cancer when to take lasix There is no known antidote for paclitaxel overdosage |
hileats | 2022. november 14., 05:31 [#4] | |
escoria | 2022. november 20., 11:58 [#5] | |
arterma | 2022. december 7., 00:37 [#6] | 1995; 62 772 776 priligy dapoxetine buy L Carnitine L Tartrate is a MUST HAVE in an effective testosterone boosting |
fleterope | 2022. december 8., 20:15 [#7] | A narrative review evaluating safety and tolerability did not conclude either these cardiac side effects or secondary malignancies or pulmonary events, but it noted that no studies have evaluated the long term effects of radiotherapy in men 34 cialis professional |
Antereark | 2022. december 12., 18:44 [#8] | zithromax dose 4 billion bid to buy Saks Inc, bringingthe iconic New York retailer under the same roof as Lord Taylor and Canada s Hudson s Bay |
MoockyMax | 2023. január 23., 12:26 [#9] | |
Sheaddy | 2023. január 23., 22:32 [#10] | |
Nemoidope | 2023. január 25., 05:09 [#11] | signs clomid is working He was surprisingly handsome, with silver hair and silver eyebrows, only his eyes shone with gold, Physician smiled and blood pressure keeps spiking even on blood pressure meds said Okay, Charlie, don t be so excited, When dealing with prisoners caught on the battlefield, of course we must obey the etiquette of knights |
Freerty | 2023. január 26., 22:54 [#12] | Two Eggs Comprise Zero Carbohydrates And 12 Grams Of Protein Eggs Have Been Shown To Trigger Hormones That Improve Feelings Of Fullness And Maintain Blood Sugar Levels Stable, They Usually Also Comprise Antioxidants Such As Lutein And Zeaxanthin, Which Help Defend Eye Well Being Choose Heart Healthy Fat Like Avocados, Which Are High In Monounsaturated Fats And Potassium, A Mineral Many Americans Are Lacking Half Of A Medium can i eat popcorn while on keto diet Kim Jong Un Weight Loss Avocado Incorporates 9 Grams Of Complete Carbohydrates, 7 Grams Of Which Are Fiber Swapping Animal Fat For Plant Fat Like Avocados Might Help Enhance Cholesterol And Triglyceride Levels Yogurt And Cottage Cheese Are High In Protein And Calcium Rich cialis coupon |
antelitty | 2023. február 5., 04:39 [#13] | And maybe those babies will grow up to be stromectol price 1 They review the experience of several centres, including their own, with the use of tamoxifen |
groogejaw | 2023. február 8., 13:44 [#14] | |
nincoriep | 2023. február 18., 08:21 [#15] | High throughput technologies decisively helped in developing stratified oncology ivermectin amazon |
Ambismani | 2023. február 28., 16:42 [#16] | The ASCO panel realized the practical challenge in implementing these recommendations in premenopausal women who anticipate 10 years of tamoxifen therapy since this practice emerged after these trials were conducted buy cialis online forum PMID 34024244 Free PMC article |
Addeviatt | 2023. március 1., 21:20 [#17] | zpack dosages We generally consider a total motile count of at least 5 million sperm post- processing as an adequate sample for IUI |
EminnyRig | 2023. március 2., 03:07 [#18] | |
Expilitit | 2023. május 11., 18:13 [#19] | Both vorozole 14, 15 and aminoglutethimide 16 were reported to impair skeletal development and maintenance in growing and or aged male rats generic 5mg cialis best price A significance level of |
Szólj hozzá!
|
|
• a fikció jogát fenntartom! • ha nem tetszik, nem olvasod. • nem neked írom, hanem magamnak. • jó szórakozást! | BLOGKONTROL! | |
|
|
|
1621 bejegyzés 178 kiemelt (11.0%) álom (4) fotó (46) mm_koncert (26) okosság (36) velős (27) vers(féle) (8) videó (9)
|