"Stefi vagyok, hidd már el!"

Az imént volt egy különleges telefonbeszélgetésem. Egy „Ál-Stefi” hívott. Idióta cincogó hangja volt, és minden féle hülyeséget összehordott, h járjak vele, hagyjam a Dalmát (már mióta nem téma…), szeressem őt, ne törődjek Szonjával (!!)… Először, amikor még csak azt mondta, h „Stefi vagyok…”, akkor azt hittem, Davec szórakozik. Aztán amikor jöttek (többen voltak, lehetett hallani) a Dalmával, majd utána Szonjával, bebizonyosodott, h kik azok. Cumesz, Kobra vagy Kiki (a játékkészítéssel fogalkozó, azaz nem foglalkozó, feloszlott Zafír Ent. régi tagjai), esetleg mindhárman. Az ő pénzük fogyott, ezért húztam is a beszélgetést, de amikor elkezdtek „fingani” a telefonba, lebasztam a kagylót (függetlenül, h mobilon hívtak ; )). Titkosított szám volt…
Hoppá! Újabb kapás! Először csak csörgettek, aztán hívtak, és fel is vettem. Szánalmas… Mostmár Dalma nevén mutatkoztak be, azt mondták, nem jön holnap suliba (mármint Dalma, és E/1. személyben beszéltek). Végig nem szóltam a telefonba, csak mosolyogtam…
Ismét hívtak. Most sem szóltam bele. Kíváncsi vagyok, még hányszor teszik ugyanezt… Nevetséges játszma ez: én úgyis pontosan tudom, kik ők, és nem is idegesít már a dolog, pusztán az a tény, h >>Ennyire<< szánalmasnak is lehet lenni… Hogy lehet ekkora hülyét csinálni valakinek saját magából? Baromi kínos…