2005. március 26., szombat
pimas @ 00:18 [#307] [6585chr] [1 hozzászólás]

MÉSZÁRLÁÁÁÁÁÁÁÁS!!

Hazaértem a kecskeméti Depresszió koncertről. Huhh. x )))

Az utazás

Anyám már sokkal a busz érkezése előtt kivezényelt a megállóba, sőt velem is jött. :-/ A busz persze csak fél ötkor futott be, tehát várhattunk vagy fél órát.
Nem volt már üres üléspár, így egy idősebb nő mellé kéretőztem leülni. Mezőfalva után kérte, h cseréljünk helyet (tehát üljek az ablakhoz), mert a következő megállónál leszáll. Ez megtörtént, de hamarosan újra lett ülőtársam. Szintén egy nő, kb. ugyanannyi idős, de ő hamarabb (talán Földvárnál?) úticélhoz ért, mint az előző ülőtársam.
Ezután szintén elég gyorsan helyet foglalt mellettem egy nő. Egy jó nő. : ) „Heló, szabad?” Leülhetett. Érvényes volt nálam a vámpapírja. ; ))
Soltnál kb. 15-20 percet álltunk (hivatalosan 20-at), ami idő alatt a nő friss levegőt (és cigit) szívott. Visszatértekor kedvesen beszélt velem: „Már eltelt a 20 perc? Nahát…” Én is hasznosan töltöttem a várakozóidőt, egy szöszke csajt néztem a túloldali buszmegállóban, és azt latolgattam, melyik faszi (ugyanis ketten is körülvették ; )) smárolja le előbb. Erre nem került sor.
A busz elindult. A nőt, ha épp nem felém nézett, szemügyre vettem. Egyre szilárdabb megállapításommá vált, h baszottul szép. : )) Leszállása előtt köszönt is, amivel frankón meglepett.
Az utazás innentől unalmas és egyhangú volt.

A koncert előtt
A pályaudvaron egy kisebb nép várt. : )) Én már a buszról láttam, ahogy tanácstalanul néznek körbe, „hol van már Pimas?” fejjel. ; )) A busz megállt, mindenki elhagyta azt, és én elindultam Turáék felé. Üdvözlődés, bemutatkozódás. Tura, Áki, Ádám és Lovi fogadott. Turával csodálkoztunk ám, h hát szinte kívülről-belülről ismerjük egymást, és most talákozunk is. ; )))
Megkerestük Áki autóját, és beültünk mind. Megszólalt a metaaaal, és irányba vettük a Tesco-t. Ekkor főként Lovi és Tura társaságában voltam. Kerestünk sör!-t, ásványvizet, diákcsemegét (nem találtunk, pedig Tura még integetett is az eladónőnek – igaz, a háta mögött ; )) -, h vegye észre, és mondja meg, hol találunk csemegét. : )
Teszkóból Áki járgányával elmentünk Tura-lakra, ahol Fecó és SedeSanyi várt minket. Ekkor még elég oldatlan állapotban voltam. Loviék már söröztek, ráhangolódásként pedig Depit hallgattunk. Sanyi fekete Jhonnson gitárját nyűtük.
Aztán kinyílt a söröm. : ) Lovi nagyon bíztatott, h azér’ ha alkoholizálni akarok, akkor már magas fokon nyomjam. ; ) Én inkább csak mértékkel és tartózkodással (mértékünk a vödör, és az asztal alatt tartózkodunk ; )) húztam meg a Borostyánt, a sörfőző mester kincsét.
9-kor, már javában késésben indultunk el. Mindenki fogta a sörét. Tura nem járt még a kiszemelt útvonalon, így Ádámra hagyatkoztunk. A söröm a második utca elején elfogyott, mivel már amúgy sem volt sok benne. Még józan voltam. Egyenesen jártam, beszéltem. : ) Aztán valamelyikőjük kitalálta, h útszéli lámpánként mindig más iszik egy kortyot a Hubertusból. A sorrendre emlékszem: SedeSanyi kezdte, Fecó követte, majd én, utánam Lovi, Tura, Ádám és Áki. Vagy Áki és Ádám? Mindegy, elég hamar sorra kerültem. Az első két korty után kezdtem jól érezni magam, úgy igazán nagyon. : )) Kb. 4-5 korty jutott fejenként, a legmerészebben Lovi húzta meg a hubit. Az utolsó korty is az övé lett. A társaság java ekkor már légkörös volt, és már én is kezdtem ittasnak érezni magam. ; ) Énekeltünk. Nemtom, mivel kezdtünk, de az biztos, h amikor valamilyen aluljáróban voltunk, akkor a Legjobb mérgeket üvöltöttük. De volt Fürgerókalábak is, meg népdalok, meg sokminden. : ) Aztán eccercsak előttünk termett a Rockcafé…

Koncert
Az udvar alapján számomra a fehérvári Base jutott eszembe, csak az lepusztult hely, ellentettben ezzel.
A belépéssel kaptunk egy pecsétet. A ruhatár szörnyen üzemelt, ráadásul ekkor már mindig csak a jelen pillanatot tudtam befolyásolni, azt, h mit teszek két másodperc múlva, sose tudtam. Valahol a józanság és a részegség között lavíroztam.
A csocsóasztalnál már inkább a részegség dominált, bár végig tiszta minden, tehát annyira nem lehettem beállva. A híresen jó Fecó-Sanyi páros bealázott egy idegen csocsópárost, majd nagy merészséggel Lovi és én is kiálltunk Fecóék ellen. Két gólt lőttünk, kb. 6-ot kaptunk. Az alkohol miatt már csak 80%-ot teljesítettem, de sztem így volt ez mindannyiunkkal. Kb. 6-2 körül félbemaradt a játék, mert megszólalt a Hagyjatok bízni!.
Turával benyomultunk bal-előre. A hangfalhoz közel voltunk, és azonnal elindult a pogó. x )) Tura végig segített talpon maradni, mintha igazi bátyám lenne. ; ))) Volt is szükség erre, ugyanis néha igen nagyot löktek rajtam hátulról. (köszi, Tura! : )) Kibaszott nagy buli volt, pláne, h végre közösen buliztunk így páran. : ) Áki már póló nélkül nyomult, később találkoztunk szinte mindenivel a csapatból; csak Lovit nem láttam soha. A számok ügyesen összeállítottak voltak (amire emlékszem, nem sorrendben): Egy életen át, Rajtad áll, Múlnia muszáj, Nem akarok elszakadni, Amíg tart, Sokkold a rendszert!, Két kezünkben, Lázadj fel!, Itt az én időm, Legyen a Föld!, Lásd (amit Neked szántak). Huhh. Nagyjából. (Persze még volt sok, ami nem jut eszembe) Páran elestek, pláne a Sokkold a rendszert! alatti MÉSZÁRLÁS idején. x ))) A végén hátra tolódtunk, de nem bántam, mert így sok csajjal találkoztunk. Nagyon édesek voltak. : ) Néhányukat megsimogattam picit, az egyik a kezem is megfogta. : ) Aranyosak voltak! : ) Az egyiknek még emlékeim szerint adtam is egy puszit a vállára. Aztán csodálkozott, és kereste szemeivel, h ki lehetett az. : ) ; )
Az örjöngés és a visszatapsolás után a ráadás utolsó dala alatt Turát elvesztettem szem elől, viszont találkoztam Fecóval. A rockdiscon már nem maradtunk ott. Ádámmal elmentünk italért; ő sört kért, én ásványvizet. Elmentünk a kabátokért, aztán kiültünk a rokk-káfé elé. Lovi becsajozott, így sokat vártunk aztán rá, de legalább jól érezte magát. ; )
Tura-lakon 3-ig hallgattunk zenét (én legalábbis), aztán bealudtam. Reggel háromeld hétkor Ákival keltünk, kivitt a buszpályaudvarra, rendes volt. : ) A buszon majdnem végig majdnemaludtam, de igazán mégsem, mert nem volt kényelmes. Ellenőr is volt. Ülőtársam csak egy rövi szakaszon, Újváros és Mezőfalva közt volt.

Pihenés… : ) Délután esetleg vmi bringázás, vagy focizás.
Kurva jó buli volt!

 



Kommentek

Expilitit2023. május 12., 23:02 [#1]
cheap cialis online pharmacy Its very upsetting



Szólj hozzá!

Ez a neved:
CAPTCHA Image
Captcha:
 

• a fikció jogát fenntartom!
• ha nem tetszik, nem olvasod.
• nem neked írom, hanem magamnak.
• jó szórakozást!

BLOGKONTROL!


 név 
 jelszó 


1621 bejegyzés 
178 kiemelt (11.0%) 
 álom (4)  
 fotó (46)  
 mm_koncert (26)  
 okosság (36)  
 velős (27)  
 vers(féle) (8)  
 videó (9)  


2024 ARCHÍV!

01  02  03  04  05 

2023 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2022 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2021 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2020 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2019 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2018 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2017 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2016 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2015 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2014 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2013 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2012 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2011 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

07  08  09  10  11  12 


LINKEK!


Pimas saját blogja. Mer?! - http://pimas.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva! | pimas@dzsembori.hu