Doom 3 - "SZEEENVEEEEEEEEDJ!!!" Reggel 9-kor hívott Martin, ám ekkor én még aludtam. 10 után, amikor már megreggeliztem, mondta anyám, h keresett. Úgyhogy én is felhívtam. : )) Tesómmal átmentünk. Először a Need For Speed Underground 2-vel játszottunk, ekkor még Milán autózott. Túl nagy grafikai különbség nem volt az Underground 1-hez képest, de szép, nagyon szép. És jó. : ) Az igazi meglepetés azonban a Doom 3 volt. Milán és Martin tegnap éjfélkor játszott rajta… Most is megnyitották, bár már némi „nem akaroooom!!” érzéssel. : )) Még az elején vannak. Milán vitte a pályákat, mi meg néztük. Félelmetes volt!! Azok a hangok! A hátamon végigfutott a hideg. X )) Hörgések, kiáltások… A legemlékezetesebb esetek közt volt, amikor egy hulla fejjel lefelé belógott a mennyezetből elénk, és azt mondta: „Help me…” Mi meg nem tudtuk, átmenjünk-e alatta az ajtóhoz. Aztán semmi nem lett. Nem úgy, mint amikor bemenekültünk egy „fedett” helyre, gondolván, ott nem talál ránk a tengerészgyalogos zombija. Hát nem is. Csak a bent rejtőzködő zombi (sima, nem ex-tengerész) karmolászott szét minket… X )) Ijesztő volt. Egy másik alkalommal épp homlokunkat törölve jegyeztük meg, h itt nem volt egy szörny sem. Aztán belenézett a játékos a tükörbe, egy rémisztő hang, vörös villanás, és szemben ott voltunk mi, akiről azt hittük, h ellenfél, és belelőttünk. Ismét megnyugodtunk, h ez csak tükörkép, amikor egyszerre három akármi rontott ránk… ;- Akkor már azt hittem, ez a vég. : )) Kiléptünk, és NFSU2-vel folytattuk. Ám később visszatértünk, és csak ekkor jött az igazi horror. Az, h egy csupa-vér szobában egy hulla ült a padon, nem volt újdonság. A vér töméntelen mennyiségéhez és a hullák látványához is hozzászoktunk. Viszont amikor ez a „hulla” hátulról egy hörgéssel ránktámadott… Na AKKOR leizzadtam. ; )) Ezután pár perccel egy olyan helyre értünk, ahol a vezérlőpulton egy nyitott szemű hulla feküdt. Lassú lépésekkel osontunk a közelébe, és három shotgun töltényt lőtünk bele, h megnyugodjunk. Aztán beléptünk a szobába. Az ajtótól jobbra egy „Medkit-automata” lógott a falon, amivel feltöltöttük az életünket. Az ilyen helyzeteknél, amikor armor és rengeteg medkit van elszórva, tudtuk már, h vmi ütős rész jön. Szokásosan halálhörgés volt. Féltünk. : ) Beljebb merészkedtünk, aztán a sarokból egy zombi támadott meg minket. X )) Ez ugyanannyira gyomorba vágott bennünket, mint a zombi a padon. És a plafon még csak ekkor jött. Hiába való volt az elővigyázatosság, amivel kinyitottunk egy ajtót, egy másodperc alatt ránkugrott vmi féreg, aminek legyőzését a hihetetlen sokk is nehezítette. Ezután hagytuk abba. Összegzésül el kell mondani a játékról pár szót. A hangulat: bármerre mész, teljes sötétség. Néhol egy-egy szikra, pislogó neon-fények („Neon-fények, nagyon félek!!”), de semmi több. Van egy zseblámpád, ami viszont fegyver helyett van a kezedben, tehát ha lőni kell, akkor a váltással kell kezdeni. A maximum fény ez. (egyébként a fények, az árnyékok, a tárgyak mozgása és mozgathatósága hihetetlenül precíz, fizikailag is kidolgozott munka! Csillagos ötös!) Aztán a hangok. Már említettem. Hörgések, segélykiáltások. És nem tudhatod, honnan, mikor ugrik eléd vmi őrült zombi. : )) A lőszerrel is spórolni kell. Egy shotgun, egy gépfegyver és egy pisztoly volt nálunk, és mindig mindegyikből alig volt töltényünk. Milán kezelte az egeret, meg a billentyűket, tehát ő játszott. Olyan szinten tartottunk egy-egy ajtó kinyitásától, h gyakran percekig készültünk fel „lelkileg” a dologra. : ))) Tehát összegzésként: annyi munka van benne, h az lenyűgöző. Jelenleg (szerintem) a legjobb horror-fps. : ) |
