Röhej az F1-ben Amit most nyomon követhetett a néző, az egy kabaré volt. Igaz, senki nem nevetett rajta. A Michlenne (vagy hogy is írják…) bejelentette az alap tényt, miszerint veszélyes a pilóták testi épségére, ha az elküldött garnitúrákkal versenyeznek. Ez a húzás felelősségtudó döntés volt, mert mint tudjuk, „…hazudni könnyebb, mint hibát ismerni el…”. A műsor, amit ez után lenyomott az FIA, az egy röhej, egy szánalmas röhej… A ’mislen’ felajánlott egy új garnitúrát, egyenesen Franciaországból, de ez szabályellenes, és nem fogadták el. Ehelyett felvetettek több „fantasztikus” ötletet: lassító kanyarkombináció a dőlt kanyarba (inkább nem mondok semmit…); 1,5 Bar-ra fújt kerekek, ami azonban esélytelenné tette volna a mislenes autókat. Bár utálom a Ferrarit, valamilyen szinten megértem, h nem mentek bele a lassítós ötletbe, ami amúgy is nagy gyíkság volt… :-/ Végre nekik állt a zászló, persze, h nem mentek bele. Elindult a verseny, végignéztem. 6 autó versenye, sörös és vizes flakonok, üvegek, dobozok közt. A versenyzők, a nézők, a csapatok… A mislen és a Bridgestone… Mind-mind nagy vesztesei a napnak. Véleményem szerint azonban egy hatalmas (erkölcsi) vesztese van csak a botránynak: az FIA. Szerintem, ha engedtek volna a mislen kérésének, ha picit félretették volna a fenenagy szabályaikat, akkor nem állt volna elő ilyen kaotikus helyzet. Akkor nem lettek volna elégedetlenek a nézők, mert megkapták volna, amiért kifizették a hatalmas kest… A dobáló nézőkkel nem értek egyet, viszont az vesse rájuk az első követ, aki több tízezres jegyárat kifizetve nem vesztette volna el a fejét, hiszen a seggét törölhette volna ki a jeggyel, mert szart sem kapott a pénzéért cserébe… És persze, h nem gondolt mögé a dolognak, mikor a keze közül folyt ki a pénze. Hát… :-/ Mindenesetre ma is tanultam valamit: a világ nagyon szélsőséges. A kép az [origo]-ról származik |