Mozgalmas nap 11-kor keltem. Azzal fogadott Adri meg anyám, h mennék-e ma strandra. Néztem bambán. Nem nagyon akartam, h a helyenként még kitartó allergiás kiütéseimet ne áztassam ki. Aztán belementem, de mint rájöttem kicsi rám az eddig fürdőnadrágom. Ennek ellenére rábeszéltek az útra, h majd a strand területén veszünk. Hát sikerült... Az ottani fürdőruhabolt már zárva volt, ezért elbuszoztunk az Intersparba, de legalább tök fasza nadrágot vettünk. Így bementünk már strandolni. Mivel semelyikőnk sem tudunk úszni, a kisvízhez telepedtünk le, ahogy már évek óta mindig. A víztől ragtapasszal óvott jobb vádlim, az „utolsó mohikán” allergiám persze vízbe érve szart sem ért. A hansaplast is faszán leázott. : ) Mindegy, Adri még maradt a vízben kicsit, aztán hazamentünk. 2 és fél hamburgert azért bevágtam. ; ) 5-re értünk haza, kapásból átmentem Milánhoz, aki már korábban keresett. Első utunk aztán Péterhez vezetett, h kiszélesítse az alumíniumlapra vágott lyukakat. Ezzel a performációval már pattra betehettük a kapcsolók keretét, bele a kapcsolókat. Milán hozzájuk visszaérve kifúrta a zsaluk helyét az alumíniumon, én meg véletlenül ügyesen belegabalyodtam a hosszabító összetekerésébe. A csomó kibogózása után a Zastavát is megfúrta Milán, így beleszerelhettük a középkonzolt. Nekem speciel kurvára tetszik! ; ) 8-ra megint hazamentem pár percre, aztán kitekertem még Davecékkel. Fru alig 5 perc után hazament, Daveccel még elmentünk a kútra, vettünk egy pocsék sört. Hamar eldobtuk. Utána még 9-ig beszélgettünk mindenről. |